Női kosár Euroliga: tisztes győri vereség a Bourges-tól

Vágólapra másolva!
2014.02.20. 19:41
null
A Győr három negyeden keresztül jól tartotta magát (FIBA Europe/Jósvai Árpád)
A Hat-Agro Uni Győr a meccs nagy részében szépen helytállt a francia Bourges ellen a női kosárlabda Euroliga A-csoportjának 9. fordulójában, de végül 64–48-as vereséget szenvedett.

A győriek utolsó hazai meccsüket játszották az Euroligában, és nagyot küzdve, szépen helytálltak a francia bajnok ellen. Az első negyedben végig hol kettő, hol négypontos hátrányban volt a Joslyn Tinkle vezette magyar csapat, amely a 17. percben 21–20-ra fordítani is tudott. Sokáig azonban nem tudta őrizni előnyét a Győr, a szünetben már 34–28 volt a vendégeknek.

A záró negyedhez érve is csak kilenccel ment a Bourges, és bár a végére megnőtt a különbség (48–64), a hazaiak teljesítményét így sem érheti igazán kritika, főleg, ha összehasonlítjuk a látottakat az Euroliga-sorozat kezdetével.

A magyar csapat jövő szerdán, idénybeli utolsó Euroliga-meccsén a török Kayserihez látogat, előtte pedig vasárnap – a tavalyi döntő „visszavágóján” – a bajnok Sopront fogadja.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
A-CSOPORT, 9. FORDULÓ
HAT-AGRO UNI GYŐR–TANGO BOURGES (francia) 48–64 (14–19, 14–15, 12–15, 8–15)
Győr,
500 néző. V: Kraj (bosnyák), Vladic (osztrák), Krejic (szlovén)
Győr: SEMSEI 2, Ivanovics, Laklóth 8, TINKLE 22/3, Diamant 9. Csere: Czirják, Mansaré M. 2, Koch 5/3, Pénzes, Lengyel, Fejes. Edző: Bencze Tamás
Bourges: DUMERC 6/6, Salagnac 5, Tchatchoung 2, MIYEM 16, TOLO 16. Csere: Ndongue 7, Kalcidou 5, van Grinsven 5, Bernies 2. Edző: Valérie Garnier
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–6. 8. p.: 12–14. 14. p.: 21–20. 16. p.: 25–28. 19. p.: 28–32. 22. p.: 33–37. 24. p.: 36–39. 27. p.: 36–47. 34. p.: 44–56. 37. p.: 44–62
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Azt nem mondom, hogy nyerési esélyeink voltak, de csapatomat minden dicséret megilleti. Váltott formációkkal, keményen védekeztünk, viszont az utolsó negyedben a vendégek feljavult védekezését már nem tudtuk átjátszani.
Valérie Garnier: – Nagyon nehézzé tette számunkra a mérkőzést a Győr. Gondjaink voltak a lepattanóknál, a hazaiak sokszor jutottak ezekből második lehetőséghez. Csak a végére állt össze a védekezésünk, és csak kevésszer tudtunk kedvező dobóhelyzeteket kialakítani.

AZ ÁLLÁS
M GY V D–K P
1. UMMC Jekatyerinburg (orosz) 9 7 2 729–535 16
2. Tango Bourges (francia) 9 5 4 613–541 14
3. Beretta Famila (olasz) 9 5 4 615–573 14
4. Good Angels Kosice (szlovák) 9 5 4 583–602 14
5. Kayseri Kaski spor (török) 9 5 4 578–600 14
6. HAT-AGRO UNI GYŐR 9 9 485–752 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik