Női kosár Euroliga: rövidzárlat a harmadik negyedben, győri vereség

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.09. 19:39
null
A győriek sima vereséget szenvedtek hazai pályán<br />(Fotó: fibaeurope.com)
Ismét vereséget szenvedett a CMB Cargo UNI Győr a női kosárlabda Euroliga A-csoportjában. A magyar csapatot a török Mersin Büyüksehir győzte le 73–54-re.

A forduló előtt a Győr egy győzelemmel és tíz vereséggel a nyolcadik, utolsó helyen állt az A-csoportban, míg a törökök ugyanilyen mérleggel hetedikek voltak, csupán jobb kosárkülönbségükkel megelőzve a magyar együttest. A két csapat decemberi mérkőzésén a győriek 74-65-re nyertek Mersinben, megszerezve mindeddig egyetlen győzelmüket az Euroligában.

Völgyi Péter együttese remekül kezdte a találkozót, az első negyedben hét különböző hazai játékos is pontot szerzett, így sikerült szűk előnyt elérni (17–12). A második játékrészben állandósult a különbség a felek között, ezzel a nagyszünetben is a győriek vezettek.

A második félidőben jött a fordulat: a hazai együttes több mint öt percig képtelen volt kosarat dobni, ez idő alatt a Mersin 16 pontot szerzett, és előbb megfordította a találkozót, majd az utolsó negyedre fordulva tetemesre növelte előnyét (38–50). A győriek a hajrában sem tudtak újítani, így sima vereséget szenvedtek.

A Győr jövő szerdán a francia BLMA-hoz látogat.

A csoportkör végén az első négy továbbjut a negyeddöntőbe, az ötödik és hatodik az Európa Kupában folytatja, az utolsó két együttes pedig befejezi szereplését.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
A-CSOPORT, 12. FORDULÓ
CMB CARGO-UNI GYŐR–MERSIN (török) 54–73 (19–12, 12–12, 7–26, 16–23)
Győr, 300 néző. V: Tomic (horvát), Cavara (bosnyák), Nghixulifwa (osztrák)
GYŐR:
Kiesel 8, Laklóth 7/3, Lihtarovics 4, Varga Zs. 8, Goree 8. Csere: HRUSCAKOVÁ 10, Simon Zs. 5, Kovács V., Török Á. 4, Markó, Simon A., Nagy R. Edző: Völgyi Péter
MERSIN:
Kartaltepe 2, Robinson 1, ABDI 14, VATANSEVER 10, PETRONYTE 21/3. Csere: Dogan 3/3, HENRY 11, Uslucar 2, Yalcinkaya, Bayraktar 9/9. Edző: Özlem Sencan
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–4. 8. p.: 17–12. 14. p.: 23–18. 17. p.: 27–20. 22. p.: 35–24. 25. p.: 35–33. 27. p.: 35–40. 33. p.: 42–58. 36. p.: 46–63. 38. p.: 50–68
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:
– Rengeteg energiánk ment el arra, hogy az ellenfél magas játékosait távol tartsuk a gyűrűtől. A szünet után elbizonytalanodtunk mind védekezésben, mind a támadásban, sem fizikailag, sem mentálisan nem tudtuk az első félidei teljesítményt megismételni.
Özlem Sencan:
Erős védekezéssel használtuk ki az alacsonyabb szerkezetű Győrrel szembeni magassági fölényünket, s ahogy jöttek a kosarak, úgy jött meg a csapat önbizalma. Fontos mérkőzést nyertünk meg, ezzel még van esélyünk az Európa-kupában a folytatásra.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dinamo Kurszk (orosz) 12 12 942–743 24
2. USK Praha (cseh) 12 9 3 897–760 21
3. Fenerbahce (török) 12 9 3 864–801 21
4. BLMA (francia) 12 6 6 739–790 18
5. Famila Schio (olasz) 11 5 6 797–742 16
6. Wisla Can-Pack (lengyel) 11 3 8 736–794 14
7. Mersin Büyüksehir (török) 12 2 10 780–886 14
8. CMB CARGO UNI GYŐR 12 1 11 684–923 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik