Női kosár Euroliga: a Sopron 19 pontos előnyről kapott ki Lyonban

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2019.11.06. 21:56
null
Alekszandra Crvendakics (zöldben) 18 pontja ellenére a Sopron kikapott Lyonban (Fotó: fiba.basketball)
A Sopron a harmadik negyedben még 19 ponttal (36–17), a negyedik elején 15-tel (50–35) vezetett, ám végül 62–59-es vereséget szenvedett a Lyon vendégeként a női kosárlabda Euroliga csoportkörének 4. fordulójában.

 

A negatív verzió igazolódott be: amerikai irányítójára, Briann Januaryre nem számíthatott a Sopron Basket a francia bajnok Lyon ASVEL Féminin otthonában lejátszott Euroliga-csoportmérkőzésen. Ő nem is öltözött be, a ZTE NKK elleni bajnokit kihagyó másik kulcsjátékos, a szerb Jelena Brooks viszont helyet kaphatott a csapatban – tartalékos volt ugyanakkor a házigazda is, Alysha Clark és Julie Allemand is hiányzott a keretéből. Az első negyedben a magyar bajnok másik két szerbje, Alekszandra Crvendakics és Tina Krajisnik osztozott a pontokon, a rengeteg hibával tarkított tíz perc a Sopron kilenc egységnyi előnyével zárult.

A folytatásban Brooks is belejött, válasz nélküli hét pontot szerzett, a Sopron meg hozta a tőle az utóbbi hetekben megszokott agresszív és figyelmes védekezést, ennek köszönhetően masszív, 25–10-es vezetését mutatta az eredményjelző.

A nagyszünetig is csupán 15 pontot dobott a Lyon a gyakran a faulthatáron védekező, ellenfelét teljesen tanácstalan játékra, felesleges és pontatlan vállalásokra késztető Sopron Basket kosarába.

Ekkor még csak kósza gondolatként sem fordult meg a fejünkben, hogy végül 62 pontot szerez a francia rivális és lehajrázza az utolsó percekre teljesen széteső Sopront – a negyedik negyedben beszedett 29 pont annulálta az első félidő védőoldalon mutatott valóban klasszis teljesítményét. Folyamatosan olvadt Fegyverneky Zsófia és társai előnye, 59–59 után a mérkőzésen haloványan játszó remek francia hátvéd, Marine Johannes villant, sikeres középtávolijára nem tudtak válaszolni a mieink, akik csalódottan utazhatnak haza.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
4. FORDULÓ, B-CSOPORT
LYON ASVEL FÉMININ (francia)–SOPRON BASKET 62–59 (7–16, 8–15, 18–12, 29–16)
Lyon, 1000
néző. V: Ninkovics (szerb), Stan (román), Williams (brit)
LYON: TANQUERAY 16/9, Salagnac, PLOUFFE 14/12, BADIANE 8, Ciak 2. Csere: Dos Santos 7, Johannes 13/6, Turcinovic 2, Chabrier. Edző: Valéry Demory
SOPRON: Fegyverneky 4/3, Weninger, CRVENDAKICS 18/6, Brooks 13/3, Krajisnik 7. Csere: HATÁR 11, Dubei 6/6. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–8. 8. p.: 5–12. 10. p.: 7–16. 16. p.: 10–25. 21. p.: 15–34. 24. p.: 24–36. 27. p.: 27–38. 29. p.: 33–41. 32. p.: 35–50. 34. p.: 42–50. 36. p.: 49–52. 37. p.: 50–58. 40. p.: 61–59
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Nagy hátrányból jött vissza a Lyon, ezért elismerést érdemel. Ezzel együtt büszke vagyok a játékosaimra, mert megteremtették az esélyt, hogy nyerhessünk. Az Euroligában bármelyik pályán nehéz kiharcolni a győzelmet, különösen igaz ez a francia bajnok otthonára. Szomorúsággal tölt el, hogy nem sikerült, mert volt rá lehetőségünk, ám a negyedik negyedben több helyzetben rossz döntést hoztunk. Hiányzott a koncentráció, elfáradtunk és természetesen a rivális is jó munkát végzett, huszonkilenc pontot dobott. Fájó, ami történt, mert meg kellett volna nyernünk ezt a meccset.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Dinamo Kurszk (orosz)–Fenerbahce Öznur Kablo (török) 54–73
Familia Schio (olasz)–BLMA Montpellier (francia) 65–60

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fenerbahce 4 3 1 287–246 7
2. Schio 4 3 1 250–236 7
3. Sopron 4 2 2 245–239 6
4. Dinamo Kurszk 4 2 2 267–278 6
5. Montpellier 4 2 2 266–268 6
6. Lyon 4 2 2 274–274 6
7. Girona 3 1 2 213–233 4
8. Arka Gdynia 3 3 168–196 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik