Női kosár Eb: a címvédő és a házigazda is vereséggel kezdett

Vágólapra másolva!
2017.06.16. 20:40
null
Tömegjelenet az ukrán–cseh mérkőzésen (Fotó: Földi Imre)
A magyarok csoportjának pénteki nyitómérkőzésén a házigazda cseh válogatott 12 ponttal kikapott az ukránoktól Királyváradon (Hradec Králové) a női kosárlabda Európa-bajnokságon. Prágában megszületett a nap meglepetése: a C-csoportban a címvédő szerbek 69–60-ra kikaptak a görögöktől.

 

UKRAJNA–CSEHORSZÁG 59–47

Az Eb nyitónapján zsúfolásig megtelt a Hradec Králové Arena, ám a hivatalosan 3666 nézőnek nem sok oka volt az örömre.

A selejtezőben a címvédő szerbeket kétszer is legyőző ukrán együttes 22–11-re elhúzott, majd a nagyszünetig 19 pontra növelte előnyét a házigazda csehek ellen. Fordulás után a vendégek – akiknél csupán négyen játszanak odahaza – úgy is magabiztosan vezettek, hogy a harmadik negyedben mindössze négy pontot dobtak.

A töretlen lelkesedéssel zenélő, négyfős rezesbandától is buzdított csehek egyszer még tíz ponton belülre kerültek, de a hajrá ismét az ukránoké volt. A találkozó legjobbjának az elmúlt szezonban a Lille-lel francia bajnok Alina Jagupova bizonyult 21 ponttal.

A TÖBBI CSOPORTBAN TÖRTÉNT

A B-csoportban Olaszország 20 pontos különbséggel megverte a 2015-ös viadalon negyedik helyen záró Fehéroroszországot, Törökország pedig a mieink ellen két felkészülési mérkőzést játszó Szlovákia ellen győzött.

A D-csoportban Belgium szoros mérkőzésen verte meg Montenegrót, míg a kvartett talán legnagyobb esélyesének számító Oroszország Lettországot múlta fölül.

KOSÁRLABDA
Női Európa-bajnokság, Csehország

A-csoport, 1. forduló

MAGYARORSZÁG–Spanyolország 48–62
Ukrajna–Csehország 59–47
B-csoport, 1. forduló

Fehéroroszország–Olaszország 60–80
Törökország–Szlovákia 69–58
C-csoport, 1. forduló

Szerbia–Görögország 60–69
Szlovénia–Franciaország 68–70
D-csoport, 1. forduló

Belgium–Montenegró 66–64
Lettország–Oroszország 59–71

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik