Női kosár Eb: nagyot hajráztak a törökök, két pont a jutalmuk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.19. 22:21
null
A görögök először nyertek középdöntős csoportjukban (Fotó: FIBA Europe)
A magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság E jelű középdöntős csoportjának második fordulójában Montenegró öt ponttal legyőzte az egymás után második vereségét elszenvedő Fehéroroszországot.

 

A montenegróiak a második negyed elején már 24–14-re vezettek, ám az előnyük két pontra olvadt a játékrész végére (33–31). A nagyszünet után Milica Jovanovicsék elhúztak (54–43), a fehéroroszok azonban 17–4-es szériájuknak köszönhetően fordítottak (58–60). A hajrá ismét Montenegró számára alakult jobban, amely végül ötpontos győzelmet aratott (77–72), míg egyik legjobbja, Angelica Danielle Robinson tizenöt pontig és tizenhét lepattanóig jutott.

A játéknap második mérkőzésén a csehek sokáig jobban álltak, mint az első középdöntős győzelmükre hajtó görögök – akik a harmadik negyed feléhez közeledve még kilencpontos (45–54) hátrányban voltak –, ám a hellének a hajrában a maguk javára billentették a mérleg nyelvét. A győztes csapatban Sztyliani Kalcidu a húsz pontja mellett hét lepattanót szedett, míg a cseheknél Alena Hanusová tizenhat pontot termelt.

Az esélyesebbnek vélt franciák az első félidőben, de még a harmadik negyedben is szinte végig vezettek a törökök ellen, akik azonban – miután 52–51-es hátrányba kerültek – a záró játékrészben 13–2-es szériát futottak, ezzel bezsebelték a győzelmet. A törököknél Lara Sanders 23 pontot jegyzett, a franciáktól pedig a 16 pontig és 13 lepattanóig jutó Sandrine Grudát érdemes kiemelni. A törökök átvették a vezetést a csoportban, a második helyen a franciák, a harmadikon a fehéroroszok állnak.

NŐI KOSÁRLABDA EB
KÖZÉPDÖNTŐ, E-CSOPORT
2. FORDULÓ
Montenegró–Fehéroroszország 77–72
(21–14, 12–17, 23–18, 21–23)
Görögország–Csehország 74–71 (24–22, 19–26, 13–10, 18–13)
Franciaország–Törökország 56–66 (16–15, 17–15, 11–14, 12–22)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1.
Törökország
4
3
1
240
214
7
2. Franciaország 4
3
1
271 250
7
3.
Fehéroroszország
4
2
2
291
259
6
4. Montenegró 4
2
2
256 264
6
5. Csehország 4
1
3
271 300
5
6. Görögország 4
1
3
223
265
5
A 3. FORDULÓ PROGRAMJA (június 21., vasárnap)
15.30 Törökország–Csehország
18.00 Montenegró–Görögország (Tv: Sport1)
20.30 Fehéroroszország–Franciaország (Tv: Sport1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik