Nincs meglepetés, minden esélyes nyert

Vágólapra másolva!
2009.10.17. 20:03
null
Semsei Barbara megalapozta a Sopron magabiztos győzelmét (Fotó: Czagány Balázs – NS archív)
Címkék
A női kosárlabda-bajnokság 4. fordulójának szombati játéknapján nem született meglepetés: a veretlen MKB-Euroleasing Sopron, Szeviép-Szeged, SEAT-Lami-Véd-Győr, Zalaegerszegi NKK kvartett könnyedén győzött hazai pályán a nyeretlen BEAC-Újbuda, Atomerőmű-Szekszárd, Ceglédi EKK, Szolnoki NKK négyes ellen.

A címvédő Sopron gyors tripláinak és Semsei Barbara ponterős játékának köszönhetően már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést, és fokozatosan lépett el ellenfelétől.

A vendégek közül Pusztai Sára jelentette a legnagyobb veszélyt, ám neki is rengeteg pontatlansága volt, mindössze 40 százalékos mezőnymutatóval sikerült összehoznia a 13 pontját, amellyel végül csapatának legeredményesebbjeként zárt.

A hazaiak a szünetig folyamatosan növelték előnyüket, a mérkőzésen összesen 23 pontig jutó Varga Zsófia hathatós közreműködésének köszönhetően, a második játékrész nagy részében már csak a cserékkel játszva is biztosan őrizték fölényes vezetésüket, és végül 81–40-re nyertek.

A játéknap legsimább mérkőzésén a találkozó elején felváltva vezetett a Győr és a Cegléd, azonban a 6. perc után (11–10-es állást követően) Kovács Krisztina és Angela Djelmis vezetésével az előbbi szinte állva hagyta az utóbbit, onnantól pedig már csak a különbség volt a kérdés.

Nagyobb erőkifejtésre késztette a Szekszárd késztette a Szegedet, Bálint Réka hat perc alatt szerzett tíz pontjával jelentette a különbséget a két együttes között (9–19), sőt még a második negyed közepén is vezetett a vendégegyüttes, ám a 12–16. perc közötti pont nélküli időszakát kihasználta a Szeged, amely a szünetre már kényelmes előny birtokában vonulhatott.

A második játékrész több izgalmat már ezen a mérkőzésen sem tartogatott, így sima hazai siker született.

A szombati játéknap utolsó mérkőzése lett egyben a legszorosabb találkozó is, a Zalaegerszeg hazai pályán minden negyedet megnyerve győzte le a Szolnokot.

 NŐI KOSÁRLABDA NB I
4. FORDULÓ
SZEVIÉP-SZEGED–ATOMERŐMŰ-KSC-SZEKSZÁRD 94–64 (20–26, 29–9, 25–12, 20–17)
Szeged, 250 néző. V: Farkas J., Fodor A.
SZEGED: NÉMETH B. 20/12, FŰRÉSZ E. 17/9, LACZI 17/9, SIPAVICIUTE 17, ZSERZSERUNOVA 13. Cs: Ciglar 8/6, Russai 2, Horváth Zsu., Vincze, Kováts, Lengyel. Edző: Bencze Tamás
SZEKSZÁRD: Pungor 7, Bálint R. 10/6, TAMÁS R. 16/6, Bozóki 11/3, Jevtusenko 6. Cs: Cazac 9, Tamis 2, Kopácsi, Hajdú, Pető 3, Papp A. Edző: Ujhelyi Gábor 
Az eredmény alakulása: 4. p.: 8–13. 8. p.: 17–26. 13. p.: 24–28. 16. p.: 36–30. 19. p.: 48–32. 22. p.: 64–37. 27. p.: 66–45. 33. p.: 76–51. 38. p.: 83–57
Kipontozódott: Cazac (36. p.) 
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – A jövőben nem tehetjük meg, hogy a második félidőben kezdjük el a mérkőzést. 
Ujhelyi Gábor: – Három negyedben látottakkal elégedett vagyok, ám a második tíz percet jó lenne mielőbb elfelejteni. 
 
MKB-EUROLEASING-SOPRON–BEAC-ÚJBUDA 81–40 (30–13, 28–8, 11–11, 12–8)
Sopron, 400 néző. V: Németh Cs., Németh S.
SOPRON: SEMSEI 14/3, HADARICS 11, Eördögh 6, VARGA ZS. 23/3, Milovanovics 7/3. Cs: Czinder 2, Licskai 5/3, Németh A. 6, Vágvölgyi 7/3. Edző: Székely Norbert
BEAC: Gróf 2, Csicsai 5, PUSZTAI 13/3, Zsámár 7, Magyar Boglárka 2. Cs: Guti 2, Havasi 4, Katona 5, Kisvári, Magyar Bianka, Széplaki, Várhalmy. Edző: Balogh Judit
Az eredmény alakulása. 3. p.: 8–2. 7. p.: 20–9. 13. p.: 37–15. 18. p.: 55–19. 23. p.: 61–26. 27. p.: 68–28. 34. p.: 73–34. 37. p.: 77–35
Kipontozódott: Gróf (34. p.)
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: – Elértük célunkat, győztünk, és bemutatkozott az élvonalban Czinder Adrienn.
Balogh Judit: – Szeszélyesek voltunk, mint az időjárás.
 
ZTE NKK–SZOLNOKI NKK 89–70 (27–15, 20–16, 21–14, 21–25)
Zalaegerszeg, 200 néző. V: Bognár, Fekete
ZALAEGERSZEG: BUKOVSZKI 14/6, Ambrus 8, RASHEED 8, SZÉLESY 17, CRASNOSCIOC 20/3. Cs: CZUKOR 7/3, SZALAY 14/3, Fekete, Hersics, Szász 1. Edző: Gaál Tamás
SZOLNOK: DARIDA 13, Rubold 3/3, SONYÁK 17/3, HEGEDŰS 13/3, FARKASINSZKI 18/3. Cs: Kalmár Nagy 4, Zele 2, Kántor, Tajkov. Edző: Mészáros Zoltán
Az eredmény alakulása: 5. p.: 11–8. 15. p.: 35–25. 25. p.: 58–41. 35. p.: 77-49.
Kipontozódott: Bukovszki (36. p.), Ambrus (37. p.), Hegedűs (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Gaál Tamás: – Ezért a győzelemért megdolgoztak a lányok. Három negyeden keresztül az történt a pályán, amit mi akartunk.
Mészáros Zoltán: – Gratulálok a ZTE-nek, a héten az influenzától vereséget szenvedtünk, öt játékosom nem edzett, csak a mérkőzést tudta vállalni
 
SEAT-LAMI-VÉD GYŐR–CEGLÉDI EKK 118–40 (25–14, 36–9, 26–7, 31–10)
Győr, 100 néző. V: Magyar Z., Sobák
SEAT: ENGLERT 14/6, FÜRÉSZ D. 11, VIDA 19/12, Imbergerova 12/6, Keller 12. Cs: Kovács K. 13/5, Borovickova 9/3, Süle 8/3, Őri 6/3, DJELMIS 14/12. Edző: Tapodi Péter
CEGLÉD: Szabó V. 6, Baksa 3, Viczina 7/3, HALMAI K. 11/1, Halmi N. 3/3. Cs: Földi, Szabó B. 2, Koboák 8, Lukács, Józan, Zvolenszki, Nagy N. Edző: Földi Sándor
Az eredmény alakulása. 4. p.: 5–6. 7. p.: 15–10. 14. p.: 35–21. 17. p.: 50–21. 28. p.: 82–25. 33. p.: 95–31. 35. p.: 101–36
Kipontozódott: Englert (35. p.), Baksa (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Tapodi Péter: – Kissé melankólikusan kezdtük a mérkőzést, de aztán bedolgoztuk magunkat, így kosárlabdáztuk végig a negyven percet.
Földi Sándor: – Ennyit tudunk, tanulnom kell nekem is ezt a játékot, mert sok mindent nem értek. 

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. MiZo Pécs 2010 3 3 354–155 1.000 
2. MKB-Euroleasing Sopron 5 5 464–233 1.000 
3. SEAT Lami-Véd Győr 4 4 392–205 1.000 
4. ZTE NKK 4 4 345–223 1.000 
5. Szeviép-Szeged 4 4 326–212 1.000 
6. BSE 3 3 232–164 1.000 
7. Szolnoki NKK 5 5 263–404 0.500 
8. Atomerőmű KSC 4 4 259–429 0.500 
9. Vasas-Csata 3 3 141–244 0.500 
10. Bajai NKK 3 3 153–268 0.500 
11. BEAC-Újbuda 4 4 184–370 0.500 
12. Ceglédi EKK 4 4 192–398 0.500 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik