Nem vallott szégyent, de kikapott az Alba Fehérvár

2013.10.16. 19:44
Ma az orosz Nyizsnij Novgorod otthonában megkezdte szereplését a második számú férfi európai kupasorozatban, az Európa-kupa F-csoportjában az Alba Fehérvár. A magyar bajnok 82–64-es vereséget szenvedett.

Az Alba Fehérvár az első negyedben remekül helyt állt a szlovén Primoz Brezec személyében egy volt NBA-játékost, illetve két orosz válogatott kosarast – Dimitrij Hvosztovot és Szemjon Antonovot – is bevető Nyizsnij Novgorod otthonában.

A fehérváriak két alakalommal, 9–8-ra és 13–11-re is vezettek, és végig próbálták tartani a lépést a sokkal erősebb játékoskerettel rendelkező hazaiakkal, az első játékrészben a legnagyobb különbség éppen a tíz perc végére alakult ki, 24–18-ra vezetett ekkor a Novgorod.

A második negyedben már nagyobb volt a különbség a két csapat között, a nagyszünetre 48–32-re megléptek a hazaiak, ezzel a mérkőzés tulajdonképpen el is dőlt.

Ugyanakkor dicséretes, hogy az Alba támadásban ezt követően sem esett szét. Ramone Moore-tól, Maurice Kemptől és Somogyi Gergelytől is láthattunk bátor megoldásokat, betörési kísérleteket.

Védekezésben viszont nem volt ellenszer a hazaiak legjobb dobóival szemben. Vadim Panin 21, Petr Gubanov és Antonov Szemen 15-15 pontig jutott.

A harmadik negyedet 20–20-as döntetlenre mentette az Alba, az utolsó, pontszegény játékrészben pedig csak két ponttal maradt alul a magyar csapat, amelynek megvolt a lehetősége, hogy szorosabbá tegye a mérkőzést, de ebben az eladott labdák is megakadályozták.

A Nyizsnij 82–64-re nyert, de ezzel együtt elmondható, az Alba nem vallott szégyent.

EURÓPA-KUPA
F-CSOPORT, 1. FORDULÓ

NYIZSNYIJ NOVGOROD (orosz)
ALBA FEHÉRVÁR 82–64 (24–18, 24–14, 20–20, 14–12)
Nyizsnyij Novgorod, 800 néző. Vezette: Jersan (szlovén), Jaszmina (szerb), Hordov (horvát)
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–6. 5. p.: 8–9. 9. p.: 19–13. 13. p.: 30–18. 16. p.: 38–25. 21. p.: 50–32. 25.p.: 54–39. 29. p.: 68–46. 34. p.: 72–59. 36. p.: 76–54. 40. p.: 82–64
Kipontozódott: Panin (31. p.),
NOVGOROD: Golovin 8/3, Hvosztov 5, PanYin 18/6, Ivlev, Brezec 17. Csere: Antonov 11/3, Paul 11/3, Gubanov 12, Baburin.
FEHÉRVÁR: Supola 2, Moore 15/3, Hobbs 11/9, Juhos 3, Somogyi 11. Csere: Tóth P. 1, Szanati 3, Kemp 15, Tóth N. 1, Olah 2.
Mezőnybeli dobószázalék:
32/65 (49%) : 21/58 (36%)
Hárompontosok dobószázaléka:
7/15 (46%) : 4/12 (33%)
Büntetők dobószázaléka:
11/18 (61%) : 18/28 (64%)
Lepattanók:
41 : 31
Támadólepattanók:
9 : 6
Legtöbb lepattanó:
Antonov 9, ill., Kemp 7
Legtöbb gólpassz:
Antonov, Hvosztov, Panyin 4-4, ill., Hobbs 3

AZ F-CSOPORT TOVÁBBI EREDMÉNYEI

PAOK Szaloniki (görög)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 85–84
TED Ankara (török)–Himik Juzsnij (ukrán) 60–84

 

Legfrissebb hírek

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Vojvoda Dávid huszadszor is beleállt – készül az idényre az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2026.08.05. 12:56

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Női kézilabda NB I: a kínai válogatott vendégeként készül az Alba Fehérvár

Kézilabda
2026.07.15. 13:42

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Videó: Hanga és Vojvoda is elköszönt a válogatottól

Kosárlabda
2026.07.07. 00:44