Nagy bajban a Celtics: másodjára is nyert a Bulls Bostonban

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2017.04.19. 09:07
null
Nagy bajban a Celtics: másodjára is nyert a Bulls Bostonban (Fotó: Twitter)
Másodjára sem talált megoldást a Chicago játékára a Boston, így a keleti első kiemelt 2-0-s hátránnyal utazik majd ellenfele otthonába és nagyon nehéz helyzetben van. Ezt elkerülte viszont a Toronto és a Clippers is, mindkét gárda javult saját közönsége előtt és kiegyenlítette a Bucks, illetve a Jazz elleni párharcot – nézzük, hogy mi történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában ma hajnalban!

 

Boston Celtics–Chicago Bulls 97–111

Változás nincs, baj van. Nagyjából semmin nem tudott javítani a Boston az első mérkőzéshez képest, a palánk alatt ugyanúgy elnyomta Horfordékat Robin Lopez, ráadásul most még a Wade, Rondo páros is megérkezett a párharcba a vendégeknél. A Celtics ugyan a számokat tekintve összekapta magát (csak 11 engedett támadópattanó és 38˜–43-as összlepattanózás), de ez a gyakorlatban kevésbé látszódott meg, rendszeresen elbukták az 50-50-es labdákat, 16 alkalommal adták el a játékszert, amelyből kaptak 23 pontot és védekezésben teljesen reménytelen dolgokat adtak elő. Ezúttal Isaiah Thomasnak sem ment (6/15 mezőnyből, 20 pont, 2 gólpassz), Al Horford sem hozta a pontokat és nem volt senki, aki kicsit felrázta volna a társaságot - hiába próbálkoztak bármivel, a Bulls mindenre tudott válaszolni. Összességében sem elöl, sem hátul nem hoztak olyan szintet a hazaiak, ami egy első kiemelttől elvárható lenne, másodjára is a Chicago akarata érvényesült, így borzasztó nehéz helyzetben van a Stevens-legénység: 0–2-vel kell elutaznia a két idegenbeli meccsre, innen óriási változásokra van szükség, ha nem akar rögtön az első körben búcsúzni.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Parádés Chicago. Nagyon élt ezen az estén a vendégcsapat és most már nem csak a lepattanózást, illetve a védekezést lehet említeni, hanem a támadójátékot is. Jimmy Butler mellé ezúttal felnőtt Rajon Rondo is, ketten együtt leszedtek 17 lepattanót, kiosztottak 22 gólpasszt és elloptak kilenc labdát, velük nem tudott mit kezdeni a Celtics sem elöl, sem hátul mellettük Wade (22 pont, 3/4 tripla) és Lopez (8/11 mezőnyből, 5 támadópattanó) is dicsérhető, a padról pedig ezúttal Zipser hozott lendületet. Az első néhány perc után kézbe is vette a találkozót a gárda, fokozatosan növelte az előnyét, a negyedik negyedet már tíz pont feletti fórral kezdhette meg, de később volt 19 is közte, nagyon meggyőző játékot hozott az együttes. A rotáció ugyan elég szűkre sikerült, Rondo és Butler is negyven perc felett játszott, de annyira jó teljesítményt nyújtottak elöl-hátul, hogy nem lehetett őket levinni a pályáról – a vége újabb meglepetés lett, 2–0-s előnnyel mehetnek haza és most már közel vannak ahhoz, hogy kiejtsék a keleti első kiemeltet.

A Celtics legjobb dobói: Thomas 20/3, Crowder 16/6, Smart 13/3
A Bulls legjobb dobói: Butler 22/3, Wade 22/9, Lopez 18

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–2

Toronto Raptors–Milwaukee Bucks 106–100

Egy jó Lowryval már nyerni lehet. Az első meccsen vállalhatatlan játékot mutatott be a Raptors irányítója, csapata ki is kapott rögtön, ezen az estén viszont ha nem is villogott, ám harcosan és sokkal pontosabban kosarazott. 22 pontja és rendszeres védelembontása már elég volt ahhoz, hogy a DeRozan, Ibaka párossal együtt érdemi támadójátékot produkáljon a gárda, de övé volt az utolsó szó is kilenc másodperccel a vége előtt, amikor egy DeRozanra felrajzolt játék végén inkább ő kapta meg a labdát és elsüllyesztette a mindent eldöntő kosarat. Az ő agresszivitása jól lemérhető a bedobott triplák számán is, hiszen az első meccsen 5/23-mal, most 14/29-cel zárt a Raptors, a kiosztásokból rendre betaláltak Ibakáék – ez nagyon sokat számított, így sokkal kevésbé kellett erőlködniük. 100–100 után aztán jött egy DeRozan-dupla, majd Middleton hibája után az említett Lowry-kosár, így ha nem is ideális, de vállalható állapotban utazik Milwaukee-ba a Casey-legénység – 1–1-es állással, javuló formában.

A védekezésen múlt. Támadásban ugyan kevésbé villogott, de így sem volt rossz Antetokunmpo a vendégeknél (24 pontjához 24 dobás kellett, de leszedett hat támadópattanót és kiosztott hét gólpasszt), Middleton és Snell bevert 34 pontot 7/9 triplával, a padról pedig Greg Monroe termelt a palánk alatt – ugyan lehettek volna pontosabbak, de elöl megtették, amit meg kellett. A gond a pálya másik oldalán volt, ahol nem tudtak mit kezdeni a Raptors tripláival, többen is rendszeresen betaláltak a hazaiak közül, ráadásul DeRozan egy-egyeit sem tudták kellően limitálni. Ezen mindenképpen javítaniuk kell majd hazai pályán, de összességében nem lehetnek elégedetlenek, hiszen megnyerték az első meccset, most pedig így is végig partiban voltak, a negyedik negyed elején csak egy pont volt a hátrányuk, de az utolsó két percben már nem szereztek pontot, így meg kell elégedniük az 1–1-es állással.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 23, Lowry 22/6, Ibaka 16/12
A Bucks legjobb dobói: Antetokunmpo 24/3, Middleton 20/9, Monroe 18

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Los Angeles Clippers–Utah Jazz 99–91

Gobert hiánya. Ahogy arra számítani is lehetett, másodjára már nagyon érezhető volt a Jazznél, hogy nincs ott a pályán a francia center, a periméteren hiába védekeztek nagyszerűen George Hillék, a festékben elvesztették a mérkőzést: 60–38-ra maradtak alul ezen a területen. Derrick Favors becsülettel küzdött, de Boris Diaw-t Griffinék ellen nem igazán lehet magasembernek nevezni, ráadásul alacsony szerkezetben sem tudtak közelebb zárkózni – támadásban sem találtak igazán fogást a Clippersen, bár Hayward és Joe Johnson igyekezett hozni a pontokat. Az első negyedben beszedett tíz pont körüli hátrányt aztán nagyjából megtartotta a gárda, a negyedik játékrészben igyekezett feljebb kapcsolni, de most hiányzott az átütőerő és védekezésben is mindig megvolt a lyuk a palánk alatt, így nem tudtak igazán veszélyesek lenni. Az idegenbeli kirándulásuk így azért kicsit felemásra sikerült, nyertek egy meccset, ami nagyon jó, viszont az látszik, hogy Gobert nélkül borzasztó nehéz dolguk lesz és egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet vissza a center.

Ez kell a Clipperstől. Ezúttal határozott, agresszív játékot mutatott be a hazai alakulat, keményen védekezett, támadásban pedig könyörtelenül kihasználta a Jazz gyenge pontjait. Chris Paul (21 pont, 10 gólpassz) és DeAndre Jordan (18 pont, 15 pattanó) is dupla duplázott, Blake Griffin főleg támadásban volt fölényben, így most az is belefért, hogy a kinti dobók megint teljesen eltűnjenek - mindössze 6/20 triplával és 5/8 büntetővel zártak csapatszinten, de ez is elég volt a sikerhez. Az említett trió és a köréjük felhúzott csapatvédekezés így kiegyenlítette a párharcot, ráadásul amíg Gobert nincs, addig feléjük is billenhet a mérleg nyelve – hozzá kell tenni azért, hogy ezzel együtt a hajrában volt közte hat pont is, nem volt fényévekre a Jazz, Salt Lake Cityben pedig biztosan ismét változik valamennyit a képlet.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 24/3, Paul 21/9, Jordan 18
A Jazz legjobb dobói: Hayward 20/9, Favors 13, J. Johnson 13

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT
Toronto Raptors
–Milwaukee Bucks 106–100
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
Boston Celtics–Chicago Bulls 97–111
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–2
NYUGATI FŐCSOPORT
Los Angeles Clippers
–Utah Jazz 99–91
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik