Már tizenegynél jár a Warriors, kilencnél a Spurs

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.11.27. 08:15
null
Russell Westbrook „csak” 17 pontot dobott, de így is az Oklahoma egyik legjobbja volt (Fotó: Reuters, archív)
Draymond Green nélkül is hozta soros mérkőzését a Warriors, a Spurs pedig Washingtonból távozott győztesen, így mindkét gárda győzelmi sorozata tovább él az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. A Charlotte és a Memphis visszavágott a New Yorknak és a Miaminak a tegnapi vereségért, az OKC pedig Russell Westbrook újabb tripla-duplájával nyomta le a Detroitot.

 

Washington Wizards–San Antonio Spurs 100–112

Nem tud hibázni a Spurs. Gregg Popovich csapata sorozatban kilencedik mérkőzését nyerte meg, összességében 10–0-ra áll idegenben és 7–0-ra, mióta összeállt a Parker-Green-Leonard-Aldridge-Gasol kezdő ötös – ráadásul keleti csapattól egyáltalán nem kapott ki még idén. Ezúttal kevésbé ment Leonardnak, villogott ellenben Tony Parker, a gárda 53.3 százalékkal tüzelt mezőnyből és a fordulás után már 19 pont is volt a különbség – a második negyedtől végig kontrollálta a találkozót a texasi alakulat.

Mahinmi bemutatkozott. Nagyon várták már Washingtonban, hogy pályára léphessen a nyáron megszerzett center, de egyelőre tizennégy perc alatt egy pontot és egy lepattanót tudott hozzátenni – tőle várják a védekezés és a cserepad erősödését is. A második sor ezúttal is használhatatlannak bizonyult, 35–18-ra kaptak ki Satoransky-ék a Ginobilit pihentetés miatt nélkülöző Spurs-cseréktől, ráadásul védekezésben a kezdők sem álltak a helyzet magaslatán – hiába kapaszkodtak, emiatt nem igazán tudtak közelebb zárkózni.

A Wizards legjobb dobói: Beal 25/9, Wall 21, Porter 14/3
A Spurs legjobb dobói: Aldridge 24/3, Parker 20/3, Leonard 19/3

Charlotte Hornets–New York Knicks 107–102

Visszavágott a Hornets. A tegnapi vereség után ezúttal teljesen más meccset vívtak a felek, a hazaiaknál nem lépett pályára Batum és Williams, ott volt viszont a kezdőben Zeller, Kaminsky és Lamb is – utóbbi 18 pontja mellé 17 (!) lepattanót szedett le, erre hátvédként idén csak Westbrook volt eddig képes. A gárda nagyon erősen kezdett, de a második félidőben leadta huszonegy pontos előnyét és úgy tűnt, hogy elfáradt – innentől azonban ismét előlépett Kemba Walker, aki a hajrában több fontos játékot bemutatva eldöntötte az összecsapást. Mellette Kaminsky is élt a lehetőséggel és két clutch triplát is berámolt, így a Charlotte sorozatban négy vereség után nagyon fontos győzelmet aratott.

Idegenben nem megy. 1–6-ra romlott a Knicks mérlege vendégként és amíg ezen nem tudnak javítani, nem fognak jelentősen előrébb kerülni a tabellán. Ezúttal Carmelo Anthony (18 pont, 7/25 mezőnyből) és Derrick Rose (18 pont, 8 pattanó, 8 gólpassz, 6/20 mezőnyből) is rengeteget hibázott, a kezdőből egyedül Porzingis játszott jól, egyébként nagyrészt a kispadnak köszönhetik, hogy ledolgozták komoly hátrányukat és a vezetést is át tudták venni. Összességében azonban 40% alatt maradtak mezőnyből és a hajrában nem ültek már a játékaik, így nem tudták két nap alatt másodszor is megverni a Charlotte-ot.

A Hornets legjobb dobói: Walker 28/6, Lamb 18/3, Kaminsky 14/6
A Knicks legjobb dobói: Porzingis 25/6, Anthony 18/6, Rose 18/3

Oklahoma City Thunder–Detroit Pistons 106–88

Westbrook hetedszer. Az OKC vezére idén hetedszer, karrierje során pedig 44. alkalommal ért el tripla duplát, ezzel utolérte LeBron Jamest a vonatkozó listán – igaz, ezúttal 13 lepattanója és 15 gólpassza mellé „csak” 17 pont társult, ezzel idén másodszor maradt húsz alatt. A dobásai most is megvoltak, de elrontotta őket (8/22), ellenben csapatát jól mozgatta, Oladipo és főleg a padról beszálló Morrow nagyon élt, az OKC pedig az első negyedtől kézben tartotta a találkozót – a hatékony támadójáték mellett ezúttal védekezésben is hozták azt, amire szükségük lenne a sorozatos győzelmekhez.

Jó vendég a Detroit. Azok után, hogy otthon még a Clipperst is legyőzte a Detroit, idegenben végig hátrányban játszva, elöl-hátul komoly gondokkal küzdve ismét kikapott – összességében 1–8-ra állnak Smith-ék saját pályájuktól távol. Amellett, hogy hátul nem tudtak mit kezdeni Westbrook betöréseivel és kiosztásaival, elöl a csapatszinten elért 1/19-es triplamutató elég beszédes – így nem lehet mérkőzést nyerni a mai NBA-ben.

A Thunder legjobb dobói: Morrow 21/9, Oladipo 18/9, Westbrook 17
A Pistons legjobb dobói: Harris 21/3, Smith 14, Morris 10, Drummond 10, Caldwell-Pope 10

Miami Heat–Memphis Grizzlies 107–110

Más meccs volt. Előző este Memphisben a gyér támadójátékról, illetve kemény védekezésről szólt a két csapat találkozója, akkor a Heat tudott nyerni, most viszont gyorsabb és jóval pontgazdagabb összecsapást vívtak. Ebből végül jobban jött ki a Grizzlies, a hullámzó első három negyed után a záró etapot egálról kezdték a felek, ám itt egy 7–0-s futással megléptek a vendégek és már nem adták ki a kezükből a vezetést – a végéig egy labdán belül voltak a csapatok, de Mike Conley egymaga tizenegy pontot szórt (csapata utolsó tizenegy pontját) az utolsó három percben, amivel eldöntötte a derbit. Érdemes még kiemelni a támadásban szenzációsan játszó Marc Gasolt (28 pont, 11/16 mezőnyből, 2/4 tripla, 6 gólpassz), akivel most nem nagyon tudott mit kezdeni Hassan Whiteside.

Tartotta a lépést a Heat. Némileg meglepő, hogy Dragic és Winslow nélkül is meccsben volt a Miami, a kezdőben ott volt a korábban Pakson kosárlabdázó Rodney McGruder, a játékszervezést pedig a Waiters-Richardson kettős intézte. Méghozzá remekül, előbbi egészen extra teljesítményt nyújtott (28 pont, 4/5 tripla, 6 gólpassz), amire nagy szükségük is volt, hiszen csak Whiteside-ra építve aligha tudtak volna ilyen lendületesen játszani – a hajrában azonban hiányzott egy higgadt, rutinos vezér, illetve képtelenek voltak megfogni Conley-t, így vereséget szenvedtek.

A Heat legjobb dobói: Waiters 28/12, Whiteside 15, Richardson 15/9
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 28/6, Conley 21/6, Williams 18/6

Golden State Warriors–Minnesota Timberwolves 115–102

Green nélkül is hozta a Warriors. Az erőcsatár kisebb bokasérülése miatt hiányzott, helyette Kevon Looney került be a kezdőbe, karrierje során először. Nem is lehetett rá panasz, de a döntő faktor természetesen nem ő, hanem a Curry-Thompson-Durant trió volt: előbbi 34 pontig (13/19 mezőnyből, hat gólpassz) jutott úgy, hogy ebből 17-et a harmadik negyedben szerzett, Durant pedig 28 pontja, 10 pattanója és öt gólpassza mellé hat blokkot (!) is kiosztott – ez karriercsúcs számára. Az első negyedben ugyan még voltak gondok a védekezéssel, a két középső játékrészben húsz pontot vert ellenfelére a hazai alakulat és bár a záró etapban még elindított egy felzárkózást a Wolves, ezt Curry-ék könnyedén elfojtották – sorozatban tizenegyedik győzelmüket jegyezték ezzel.

Egy jó negyed volt a Minnesotában. Az első játékrészben még villogott és beszórt tizenkét pontot Karl-Anthony Towns, ám ezt követően megtalálta erre az ellenszert a Golden State és a center alig jutott jó dobóhelyzethez. Innentől meg is tört a gárda lendülete, egyedül LaVine (31 pont, 13/24 mezőnyből) volt megbízható opció, az említett Towns 8/21-gyel (1/6 tripla), Wiggins pedig 6/15-tel (szintén 1/6 tripla) célzott mezőnyből és magukhoz képest nagyon sok hármast vállaltak – 30 százalék alatt értékesítették 35 kísérletüket. Emellett védekezésben is csak ideig-óráig tudták megnehezíteni a Warriors dolgát, így a hajrában hiába zárkóztak tíz ponton belülre, a hazaiak mindenre válaszolni tudtak.

A Warrriors legjobb dobói: Curry 34/12, Durant 28/9, Thompson 23/12
A Timberwolves legjobb dobói: LaVine 31/15, Towns 18/3, Wiggins 16/3, Dieng 15/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets
–New York Knicks 107–102
Washington Wizards–San Antonio Spurs 100–112
Miami Heat–Memphis Grizzlies 107–110
Oklahoma City Thunder–Detroit Pistons 106–88
Golden State Warriors–Minnesota Timberwolves 115–102

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik