Már nem veretlen az Olaj az EuroChallenge-ben

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 21:11
null
Németh Istvánékon a második félidőben átrobogott a francia házigazda (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
A férfi kosárlabda EuroChallenge középszakaszának harmadik fordulójában a Szolnoki Olaj biztató első félidőt követően fájóan sima, 22 pontos vereséget szenvedett a francia Paris Levallois-tól, így két siker után az első vereségét szenvedte el, és a győzteshez hasonlóan 2/1-es mutatóval várja a folytatást.

 

1. negyed

Az első pont a házigazdáké volt, de aztán a szolnokiak átvették az irányítást, és a negyed közepére már biztosan tartották az előnyüket, a franciák pedig kapaszkodhattak. Négypontos (11–7) szolnoki vezetés után ezt meg is tették, méghozzá 6–0–s bő másfél perccel. A lepattanóknál jeleskedő Báder Márton kosarával azonban életjelet adott az Olaj, a negyed kiegyenlített végjátéka a franciáknak sikerült ugyan jobban, de nem volt ok a szolnoki aggodalomra (19–17).

2. negyed

Két perc után talált magára a Szolnok, amely 9–0-s etapot produkált, így nem telt el négy perc a felvonásból, máris néggyel meglépett (28–24). Leszakítania azonban nem sikerült magáról a franciákat. Antoine Diot és Jawad Williams vezérletével egy ideig tartotta magát a vendéglátó, de a nagyszünethez közeledve már azért kellett izgulniuk, hogy ne legyen tíz közte. Mármint a hátrányuk a csapatként kiválóan muzsikáló szolnokiakkal szemben. Ez az igyekezetük azonban hiábavalónak bizonyult: James Florence sikeres triplája után csak összejött a tíz (35–45).

3. negyed

Horváth Ákos hármasával már tíz fölé is ment a szolnoki előny a felvonás elején, de ez feltüzelte a házigazdákat, akik nagy rohamra indultak. Már-már ismét ott lihegtek a vendégek nyakában, de Horváth 2+3-mal jelentkezett, amely megnyugtatta a kedélyeket. De csak rövid időre. Három és fél percen át nem sikerült pontot szereznie a vendégeknek, ezt szépen kihasználták a 8–0-s résszel egyenlítő házigazdák, akik annyira lendületbe jöttek, hogy ötpontos előnyhöz jutottak a záró rész előtt. A különbségtől nem, a befagyó szolnoki gépezet miatt viszont annál inkább aggódhattak a vendégek (64–59).

4. negyed

A fonalat elkapó Andrew Albicy kosarával indult, majd Sean May öt pontjával folytatódott a negyedik felvonás, így két perc sem telt el a negyedből, a 12 pontos hátrányba kerülő Olajnak időt kellett kérnie. Nem igazán sikerült azonban megállítani a lejtőn a vendégcsapatot, a házigazdák jól megszórták magukat. Jöttek a tripláik, a különbség folyamatosan nőtt, öt perccel a vége előtt speciel 16 pont volt a házigazdák előnye (79–63). A játék képe, az eredmény alakulása után már nem volt meglepő, hogy a vége sem lett szoros és izgalmas, a házigazdák simán nyertek, miközben a különbség a végére huszonkettőre nőtt (93–71).

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROCHALLENGE,
KÖZÉPSZAKASZ, J–CSOPORT, 3. FORDULÓ
PARIS LEVALLOIS (francia)–SZOLNOKI OLAJ KK 93–71 (19–17, 16–28, 29–14, 29–12)
Párizs, 1500 néző. V: Dozai (horvát), Fufisz (görög), Jimenez Trujillo (spanyol)
PARIS: ALBICY 13/6, DIOT 15/6, Oniangue 4, WILLIAMS 23/6, May 11. Cs: Aka 3, COX 15/6, N'Doye 9/3, Labeyrie. Edző: Christophe Denis
SZOLNOK: FLORENCE 13/3, Horváth Á. 10/6, Sehovics 10, BELL 13/9, Báder 7. Cs: Kalve 6, Németh I. 4, Simon B., Szabó M. 2, Fodor M., Trepák 6/6, Markovics. Edző: Nenad Asceric
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–2. 6. p.: 5–9. 8. p.: 13–11. 12. p.: 24–19. 15. p.: 24–26. 20. p.: 35–45. 22. p.: 37–48. 26. p.: 51–55. 28. p.: 58–57. 30. p.: 64–59. 32. p.: 71–59. 35. p.: 76–61. 38. p.: 86–67
MESTERMÉRLEG
Christophe Denis: – Jó csapat a Szolnok, az Adria-ligában való szereplés miatt okosan kosárlabdázik. Nagyon hízelgő, hogy végül ekkora különbséggel győztünk. Idegenben nehéz lesz, tudjuk, így a ennek huszonkét pontnak nagyon örülünk! A második félidőben védekeztünk, ennyi, így lehet nyerni.
Nenad Asceric: – Jól játszott a hazai csapat a második félidőben. Sajnos két különböző arcát láttam a csapatomnak, első félidőben remekeltünk, okosan játszottunk. Aztán a másodikban szétestünk, a fáradtság lehet tényező, de ez csak kifogás lenne. Nem játszottunk következetesen, a fordulás után rengeteg labdát adtunk el. A fő különbség a lepattanóban volt, támadásbeli hibákból könnyű gólokat kaptunk.
STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék: 37/75 (49%), ill. 30/63 (43%)
Büntetők dobószázaléka: 10/15 (66%), ill. 3/5 (60%)
Lepattanók: 47, ill. 29
Legtöbb lepattanó: Williams 11, ill. Báder 8
Legtöbb gólpassz: Cox 6, ill. Sehovics, Florence, Horváth Á. 3–3
A csoport további eredménye: Gravelines (francia)–Apoel Holon (izraeli) 86–80
AZ ÁLLÁS
1. Paris Levallois 3 2/1 253–219 5
2. BCMGravelines Dunkerque 3 2/1 239–232 5
3. Szolnoki Olaj KK 3 2/1 223–236 5
4. Hapoel Unet Holon 3 0/3 218–246 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik