Magyar sikerektől hangos az Európa-kupa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.20. 21:58
null
Tijana Ajdukovics 17 pontot dobott a PINKK-ben (Fotó:<a href="http://www.pinkk.hu" target="_blank">pinkk.hu</a>)
A női kosárlabda Európa-kupa G-csoportjában, a 3. fordulóban a PINKK Pécsi 424 a szlovák Ruzomberok vendégeként már közel 20 ponttal is vezetett, végül 72–63-ra győzött. Ugyancsak idegenben, a franciaországi Lille-ben tudott nyerni a PEAC-Pécs. A DVTK otthon verte meg könnyedén a német Wasserburgot.

PARÁDÉS PINKK-SIKER

A női kosárlabda Európa-kupa G-csoportjában két forduló után mind a négy csapat egy győzelemmel és egy vereséggel állt. A PINKK Pécsi 424 a szűk másfél évtizede kétszer is Euroligát nyerő MBK Ruzomberok otthonában lépett pályára annak érdekében, hogy pozitívra változtassa a mérlegét.

A nagy pontszegény első harmadot (13–13) követően a baranyaiak remekeltek, fokozatosan elhúztak, a nagy szünetben 33–25-re vezettek, a harmadik játékrészben pedig már majdnem húsz ponttal, 53–35-re is vezetett a PIINKK. Innentől pedig már csak az volt a kérdés, hány pontot tud megőrizni előnyéből a magyar csapat, amelyet főképp légiósai repítettek.

Az amerikai Aulani Sinclair többek között beszórt három triplát, míg a szerb center, Tijana Ajdukovics a palánk alól szórta a pontokat (a pécsiek legeredményesebbje lett 17 ponttal), az ausztrál Louella Tomlinson pedig főképp a 13 lepattanójával járult hozzá a vendégek remekléséhez.

A PINKK előnye az utolsó percben ugyan tíz pont alá csökkent, de a 72–63-as sikert, így is parádés győzelemnek nevezhetjük. Főképp azután, hogy a Ruzomberok a második fordulóban 78–56-ra nyert a fancia Tarbes ellen, amely az első körben nagyon simán, 71–48-ra legyőzte a Pécset.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
G-CSOPORT, 3. FORDULÓ

MBK RUZOMBEROK (szlovák)– PINKK PÉCSI 424 63–72 (13–13, 12–20, 14–22, 24–17)

Rózsahegy

RÓZSAHEGY: Brezániová 4, Staalvant 9, Baburová 8/3, Kmetová 4, MURPHY 16. Csere: CERNÁKOVÁ 17/6, Vesterberg 5/3, Remenarová. Edző: Juraj Suja
PINKK: Iványi 6, Ruják 2, SINCLAIR 15/9, Őri 2, Tomlinson 10. Csere: Adamecz, Minciková 9/3, SAROK 11/9, ADJUKOVICS 17, Győri. Edző: Roberto Hernández
Az eredmény alakulása. 5. p.: 4–4. 9. p.: 13–6. 13. p.: 15–22. 17. p.: 19–27. 20. p.: 25–31. 23. p.: 30–40. 29.p.: 35–53. 32. p.: 43–61. 38. p.: 55–70.

A DVTK ÉRVÉNYESÍTETTE A PAPÍRFORMÁT

Az E-csoportban a DVTK–Wasserburg mérkőzés végkimenetele két negyedig volt kérdéses, de akkor is inkább csak a vérmesebb német szurkolók szemében. Az esélyesebb diósgyőriek ugyanis már ekkor is jobban játszottak, de kevés könnyű kosarat szereztek, hiányoztak a labdaszerzések, a vendégek pedig fegyelmezetten védekeztek. A nagyszünetben így is nyolc ponttal, 33–25-re vezetett a DVTK.

A folytatásban azonban a németek nem tudtak változtatni a meccs menetén, ráadásul védekezésben egyre inkább szétestek. A DVTK-ban a négy légiós, a lett Lienes Jansone, az amerikai Rebecca Tobin, a szintén amerikai Brittaney Raven és az izlandi Helena Sverrisdóttir is tíz pont fölé jutott (a vendégeknél ez csak egy játékosnak sikerült), csapatuk 69–53-ra győzött.

A DVTK három forduló után két győzelemmel és egy vereséggel áll az E-csoportban.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ

ALUINVENT-DVTK
TSV 1880 WASSERBURG (német) 69–53 (16–11, 17–14, 21–14, 15–14)
Miskolc, 1100
néző. V: Maliszewski (lengyel), Lukes (cseh), Ekti (török)
DVTK: Czank 7, RAVEN 13/3, Bálint 7/3, JANSONE 14/6, TOBIN 11. Csere: SVERRISDÓTTIR 14, Horváth B., Dubei, Bukovszki, Szabó P. 3. Edző: Peresztegi Nagy Ákos
WASSERBURG: Barnert 3/3, Brunckhorst 4, Breitreiner 5/3, Sten 8/3, CANNON 13. Csere: JELTEMA 12/3, Wagner 7, Thoresen 1, Dover. Edző: Bastian Wernthaler.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–6. 8. p.: 12–11. 9. p.: 16–11. 12. p.: 19–15. 16. p.: 21–21. 17. p.: 25–21. 22. p.: 40–26. 34. p.: 60–41
MESTERMÉRLEG
Peresztegi Nagy Ákos: – Nagyot küzdöttünk a győzelemért, jelentős energiákat mozgósítottunk ellenfelünk agresszív védőjátéka ellen. Amikor hibára késztettük a németeket, akkor voltunk eredményesek. Rászolgáltunk a sikerre.
Bastian Wernthaler: – Csapatom küzdött, de fejet kellett hajtania a jobb csapatteljesítménnyel kirukkoló hazaiak előtt. A vereség ellenére nem lehet panaszom, tanítványaim akarásával ugyanis egyáltalán nem volt gond.

PÉCSI BRAVÚR LILLE-BEN

A francia Lille eddig mindkét meccsét megnyerte az Európa-kupában, így esélyesként fogadta az egy győzelemmel és egy vereséggel álló PEAC Pécset.

A baranyaiak már az első negyedben sem bizonyultak udvarias vendégnek. 11–11 után megléptek, és az első szünetben már 18–13-ra vezettek.

A folytatásban is végig a vendégeknél volt az előny, a nagyszünetben kilenc ponttal (34–25) járt előrébb a Pécs, és a Lille később sem tudott változtatni a mérkőzés menetén, sőt a különbség egyre csak nőtt.

A vendégek vezére, a jamaicai Maurita Reid volt, aki 17 pontig jutott, de az amerikai center Latoya Williams is kitett magáért, aki 16 pontot tett hozzá a 64–49-es vendégsikerhez.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
ESBVA LILLE–PEAC-PÉCS 49–64 (13–18, 12–16, 9–13, 15–17)

Lille, 1800 néző. V: Kokainis (lett), Demetriou (ciprusi), Balak (izraeli)
ESBVA Lille: ELDEBRINK 10/6, Gomis 2, Le. Williams, MEESSEMAN 15, Sanni 11. Csere: Lokoka 8, Kamba 2, Westelynck, Diawakana 1. Edző: Frederic Dusart
PEAC-Pécs: FŰRÉSZ 10/6, REID 17/3, Jovanovics, NAGY-BUJDOSÓ 7/6, LA. WILLIAMS 16/3. Csere: Nagy D., Horváth L. 7, Kiss V., OROZOVICS 7, Pap. Edző: Zseljko Djokics.
Az eredmény alakulása. 8. perc: 11–12. 13. p.: 16–23. 18. p.: 23–33. 24. p.: 26–37. 33. p.: 36–47

MESTERMÉRLEG
Zseljko Djokics: – Szenzációs győzelem volt ez, s ezúttal a csapat minden tagja hozzátette a magáét a sikerhez. Szeretném megköszönni másodedzőmnek, Imreh Ajtonnyak, hogy ilyen kiválóan feltérképezte az ellenfél játékát: a Lille-t hazai pályán ötven pont alatt tartottuk, ami óriási dolog! És nagyon fontosnak tartom, hogy egy ilyen hangulatú mérkőzésen a mindössze tizenöt éves Kiss Virág bemutatkozott az európai porondon.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Alunivent DVTK Miskolc–Wasserburg (német) 69–53 (16–11, 17–14, 21–14, 15–14)
Basket Landes (francia)–Lotto Young Cats (belga) 87–54

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Basket Landes 3 3 228–170 6
2. MISKOLC 3 2 1 246–203 5
3. Wasserburg 3 1 2 177–193 4
4. Lotto Young Cats 3 3 187–272 3


F-CSOPORT, 3. FORDULÓ

ESBVA Lille (francia)–PEAC-Pécs 49–64 (13–18, 12–16, 9–13, 15–17)
Nantes Reze (francia)–Namur (belga) 80–79

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. PEAC 3 2 1 196–166 5
2. Villeneuve d’Ascq 3 2 1 199–180 5
3. Nantes 3 2 1 205–226 5
4. Namur 3 3 187–215 3


G-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MBK Ruzomberok (szlovák)– PINKK PÉCSI 424 63–72 (13–13, 12–20, 14–22, 24–17)
Tarbes GB (francia)–Wallonia Basket (belga) 85–68

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tarbes 3 2 1 212–194 5
2. PINKK 3 2 1 189–197 5
3. Ruzomberok 3 1 2 208–204 4
4. Wallonia Basket 3 1 2 207–221 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik