Krivacsevics: Nem vagyunk esélytelenek a Fener ellen

Vágólapra másolva!
2010.11.10. 15:42
Igazi rangadó következik a női kosárlabda Euroliga harmadik fordulójában Isztambulban. A végső győzelemre törő, Rátgéber László vezette, Vajda Annát is felsorakoztató Fenerbahce a parádésan rajtoló MKB-Euroleasing Sopron együttesét fogadja hazai pályán szerdán 17 órakor (Tv: Sport2).

A Sopron Rátgéber László ellen. Ez minden esetben érdekessé teszi a párviadalt. A magyar bajnoki ezüstérmes játékosai azonban nem így gondolkodnak.

Vajda Anna (balra) és Krivacsevics Tijana 
ismét összecsap egymással (Fotó: Veres Viktor)
Vajda Anna (balra) és Krivacsevics Tijana ismét összecsap egymással (Fotó: Veres Viktor)

„Nem hiszem, hogy bárki a csapatból külön készülne Rátgéber László ellen, mindig az aktuális riválisra összpontosítunk. A rivális játékát elemeztük, megpróbáljuk megtalálni a megfelelő ellenszert, teljesen mindegy, ki ül a kispadon” – hárította el a különleges felkészülés gondolatát Krivacsevics Tijana a Nemzeti Sport kérdésére, aki annak idején Pécsen, majd a válogatott keretben is játszott a jelenleg a török együttest irányító szakvezető keze alatt.

A magyar válogatott centerének nem csupán Rátgéber lesz ismerős a Fener csarnokában, hanem a palánk alatt Vajda Anna, Nevriye Yilmaz és Ivana Matovics is. Igaz, nem lesz ezzel egyedül, hiszen a szerb középjátékos nemrég Sopronban is eredményes éveket töltött el.

„Vajda Annával játszottam egy csapatban és játszottam ellene is. Ivana Matovicsot nem ismerem annyira. Nevriye Yilmazról közelebbi emlékeim is vannak, a nyáron kétszer is tapasztalhattam a válogatottban, hogy mennyire erős” – osztotta meg korábbi élményeit Krivacsevics Tijana.

A sorozat rajtja előtt még kevesen remélték, hogy a harmadik fordulóban két százszázalékos együttes találkozik Isztambulban, mégis ez a helyzet.

„Senki sem gondolta, mi sem, hogy harminc ponttal megverjük a Rivast. Ám a remek védekezés hozta magával a jó támadójátékot és a győzelmet. Tudom, hogy a Fenerbahce keretét világklasszis játékosok alkotják, de nálunk is vannak kiváló kosárlabdázók, és mi csapatként is kitűnően játszunk. Egyáltalán nem vagyunk esélytelenek” – mondta a fiatal center.

Vajda Anna, a törökök magyar játékosa elmondta, kétszeresen bizonyítani szeretne a soproniak elleni összecsapáson.

„A Sopron elleni meccs mindig »a« Sopron elleni meccs marad. Felemás érzésekkel várom a mérkőzést. Egyrészt dupla bizonyítási vágy él bennem, hiszen az elmúlt hét végén a Samsun elleni bajnokin nem játszottam, mert csak négy légiós szerepelhet, és én voltam a kimaradó. Most és valamennyi alkalommal, amikor pályára lépek, minden játékpercet meg kell ragadnom, hogy máskor is megkapjam a lehetőséget. Másrészt viszont nagyon jó lesz magyarokkal találkozni. Honti Kata fel is hívott, és meccs után biztosan beülünk valahová beszélgetni” – mondta Vajda Anna.

A TELJES CIKKET ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN.

 NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Fenerbahce (török)–MKB-Euroleasing Sopron 17.00 (Tv: Sport2)
Rivas Ecópolis (spanyol)–UMMC Jekatyerinburg (orosz) 20.00
CSÜTÖRTÖK
Lotos Gdynia (lengyel)–Gospic Croatia Osiguranje (horvát) 17.00
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MKB-Euroleasing Sopron  2 2/0   164–119  4
2. UMMC Jekatyerinburg  2 2/0  167–135  4
3. Fenerbahce SK 2 2/0  200–174  4
4. Gospic Croatia Osiguranje  2 0/2  165–196  2
5. Rivas Ecópolis  2 0/2  134–173  2
6. Lotos Gdynia  2 0/2  129–162  2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik