Krivacsevics a Rivas Ecópolisban folytatja

2011.12.20. 07:26
null
Krivacsevics Tijana (balra) egy időre búcsút int a soproni meznek (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Krivacsevics Tijana a tavaszi szezonban a spanyol Rivas Ecópolisban folytatja a pályafutását. Az Uniqa-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata pénzügyi okokból kényszerült egyik kulcsembere kölcsönadására.

 

„Hirtelen jött a lehetőség, ám úgy gondoltam, élnem kell az eséllyel – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Krivacsevics. – Az elmúlt időszakban nem úgy ment a játék, ahogy szerettem volna, de most abban bízom, hogy az új környezetben ez megváltozik, és hasznos tagja leszek a spanyol csapatnak. December 28-án csatlakozom a Rivashoz, majd január negyedikén mutatkozom be mérkőzésen. Természetesen nagyon szurkolok továbbra is a Sopronnak, és izgulok a többiekért, amikor játszanak. A kölcsönadásom fél évre szól, ennyi idő alatt kell bizonyítanom.”

A Rivas Ecópolis az Euroliga C-csoportjában jelenleg az ötödik, eddig öt győzelem és ugyanannyi vereség áll a neve mellett. Az együttesben olyan kiválóságok szerepelnek, mint az amerikai Ashja Jones, aki eddig 18 pontot és 9.2 lepattanót átlagolt meccsenként, vagy a tavaly még Győrben szereplő Essence Carson.

„Az edzővel, Miguel Martínez Mendezzel még nem beszéltem, vagyis nem tudom, milyen szerepet szán nekem, de bármennyi lehetőséget kapok, igyekszem élni vele. Jó lenne az Euroligában minél tovább menetelni, azt azonban nem hiszem, hogy a végső siker lenne a cél” – mondta a magyar válogatott játékos.

NEM VOLT MÁS LEHETŐSÉG

„Elsősorban gazdasági okok indokolták ennek a lépésnek a megtételét, aminek egyáltalán nem örülünk, hiszen az egyik legtehetségesebb játékosunkat vagyunk kénytelenek nélkülözni – nyilatkozta Török Zoltán ügyvezető a soproni klub honlapjának. – Igaz, hogy Tijana elmúlt fél éve nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, mégis nagyon fog hiányozni a csapatunkból.”

 

„Sajnálom, hogy nem sikerült más megoldást találni, de olyan helyzetben vagyunk, amikor a költségvetésünk egyensúlyának a fenntartására már nem láttam más esélyt, mint a költségcsökkentés. Nagyon nehéz döntés volt, ami megviselte Tinát is és engem is. Jelenleg is komoly likviditási gondokkal küzdünk, és bízom benne, hogy nem lesz szükség további hasonló lépésre, ám ezt egyértelműen nem is zárhatom ki. Sajnos nem arról van szó, hogy rosszul terveztünk volna, sokkal inkább arról, hogy tervezett bevételeket nem tudunk realizálni” – mondta az ügyvezető, aki hozzátette: évről évre csökkentik és folyamatosan fizetik vissza a hiteleiket, így pénzügyi szempontból pozitív spirálban van a klub.

Legfrissebb hírek

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
3 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
15 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n

Úszás
18 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
27 perce

Jackl Vivien negyedik lett 400 vegyesen a vizes Eb-n

Úszás
28 perce

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
33 perce

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
41 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
47 perce