Kosárlabda: „Volt néhány nem látványos csípés-rúgás”

BOBORY BALÁZS (VARSÓ)BOBORY BALÁZS (VARSÓ)
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 13:43
A magyar kosárlabda-válogatott tizennyolc pontos vereséget szenvedett csütörtök este Nagy-Britanniától (82–64), de nem érezhető a játékosokon, vagy a szakmai stáb tagjain, hogy a varsói felkészülési torna első meccsének eredménye megfogta volna őket. Pénteken este, 20.30-tól lehet javítani, bár az ellenfél, az izraeli válogatott a briteknél is rágósabb falatnak tűnik.

Az ember azt gondolná, hogy egy olyan ellenféllel szemben elszenvedett tizennyolc pontos vereség, mint a tavalyi Európa-bajnoki selejtezők során oda-vissza legyőzött Nagy-Britannia, képes nyomokat hagyni egy csapatban.

Na most a magyar válogatottnál az a helyzet, hogy az elmúlt évek során az ilyen szituációkat megtanulta kezelni, és most is úgy tűnik, hogy senki nem rágódik sokat a történteken, és vannak objektív okai is, hogy miért.

Kezdjük azzal, hogy a felkészülés során először játszott mérkőzésen Hanga Ádám. Élete első meccsét játszotta a nemzeti csapatban a Tóth Ádám térdsérülése miatt hétfőn behívott center, Karahodzsics Kemal. S bár egyikük sem okozott csalódást – Hanga egyenesen a mieink legjobbja volt –, természetesen nem működhetett úgy a gépezet, mintha a felkészülés elejétől a többiekkel gyakoroltak volna.

Hermann János masszőr a hotelszobában Hanga Ádámmal dogozik
Hermann János masszőr a hotelszobában Hanga Ádámmal dogozik

Aztán Ivkovics ígérete szerint a torna egyik meccsét annak az oltárán áldozta fel, hogy az ősszel kezdődő világbajnoki selejtezőkön szereplő fiatalok szokják a nemzetközi mérkőzések ritmusát, tempóját, így aztán Perl Zoltán több mint 20, Váradi Benedek közel 19, Golomán György 17, Benke Szilárd pedig 15 percet tölthetett a parketten. Eközben a kezdő ötösbe várt Allen Rosco nem lépett pályára, és a biztos Eb-résztvevő, fontos részfeladatok megoldására hivatott Eilingsfeld János és Kovács Péter is pihent.

Az is sokatmondó adat a rotációról, hogy Vojvoda Dávid töltötte a legtöbb időt a parketten a maga nem egészen 27 percével, vagyis a szakmai stáb eredménytől függetlenül elosztotta a játékperceket a pályára lépő 11 játékos között.

Persze nyerni így is lehetett volna, és önmagunkat áltatnánk, ha nem látnánk a hibákat, amelyekből bőven akadt a britek elleni mérkőzésen. Elég csak a dobószázalékokra rápillantani, amíg a britek 57, addig mi 34 százalékkal találtunk mezőnyből, ez pedig olyan különbség, amely mérkőzéseket dönt el. A magyar csapat közel három negyeden keresztül főleg távoli dobásainak köszönhetően tartotta a lépést a britekkel, akik azonban a második félidőben szintén elkezdtek betalálni kintről – közben végig sokkal eredményesebbek voltak a palánk közvetlen közeléből –, mi pedig egyre ritkábban örülhettünk, így tetemes hátrányba kerültünk, és végül ki is kaptunk.

Úgy tűnt, főleg a támadójátékon van mit csiszolni, és most itt lehet visszautalni a válogatotthoz frissen csatlakozók beépítésére, de talán az előttünk álló egy hét, illetve a pénteki, Izrael, illetve a szombati, lengyelek elleni összecsapás elegendő lesz arra, hogy úgy-ahogy helyére kerüljön minden a szeptember 1-jei, kolozsvári, horvátok elleni rajtig.

„A pályán belül azt éreztük, hogy a briteknek valamivel fontosabb ez a mérkőzés, volt néhány nem látványos csípés-rúgás játék közben – mondta Vojvoda Dávid a csütörtöki meccsről. – A dobószázalékunk nagyon rossz volt, ennél nyilván több kell a jövőben, de magából az eredményből most sem vonunk le hosszú távú következtetést, tavaly is elvesztettük a felkészülési mérkőzéseink többségét, szóval tudjuk kezelni a helyzetet.”

A mérkőzésen alig több mint húsz percet pályán töltő, 14/9 ponttal záró Hanga Ádám a pénteki gyúratás közben osztotta meg velünk érzéseit:

„Jó volt végre pályán lenni, játszani, bár az első perc után azért kapkodtam a levegőt – kezdte a Barcelona újdonsült játékosa. – Szerencsére aztán azt éreztem, hogy a vártnál sokkal jobb állapotban vagyok fizikai téren, azért persze volt egy-két rossz dobás, homály is, de jobban sikerült ez a meccs, mint vártam. Elsősorban gondolkodásban vagyok lassabb még, de ez természetes, hiszen három hónapja nem játszottam úgy, hogy lett volna kontaktus.”

„Nehéz megmondani, hogy az Eb-ig mennyit sikerül javulni, most azt érzem, jó formában leszek Kolozsváron, persze nem csúcsformában, azt amúgy is általában január környékén szoktam elérni, ahogy általában a többiek is. Szerintem a magyar válogatottal jó úton járunk, amíg a védekezésünk rendben volt, addig a britekkel is pariban voltunk, és sok lehetőséget kaptak a fiatalok is.”

Szóval egyáltalán nem rossz a hangulat Varsóban, a csapat egy külvárosi, divatos szóval élve „ingerszegény” környezetben épült hotelben lakik a házigazdákkal, az izraeliekkel és a britekkel együtt, az ellátásra, és a kellemes utónyári napsütésre sincs panasz.

Most már csak az kell, hogy a játék javuljon, a következő két meccsen lehessen látni az előrelépés jeleit, az eredmény pedig még mindig csak másodlagos.

KOSÁRLABDA
Férfiválogatottak felkészülési tornája, Lengyelország
20.30:
MAGYARORSZÁG–Izrael

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik