FAZEKAS ZOLTÁN 2020.02.17 20:12 Frissítve: 2020.02.17 21:07

Kosárlabda: továbbra is Ivkoviccsal készül a válogatott – fotók

Optimista hangulatban, továbbra is Ivkovics Sztojan vezetésével készül a címvédő szlovénok és az ukránok elleni Európa-bajnoki selejtezőre a férfi kosárlabda-válogatott.

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)

Vojvoda Dávid nyolc méterről hajított csont nélküli triplájával kezdődött a férfiválogatott hétfő délelőtti sajtónyilvános edzése, amelynek első tíz percében a csapat tagjainak a hangját sem lehetett hallani, a pálya végén függönnyel lezárt részből az ott felhőtlen örömmel kidobót játszó négy-hat éves gyerekek sikongatását annál inkább. A kecskeméti Mercedes Kosárlabda Akadémia edzőtermének végéből majd egy órán keresztül átszűrődő boldog zsivajt aztán tíz perc múlva már elnyomta Ivkovics Sztojan ordítása, ugyanis a szövetségi kapitány már ekkor elégedetlen volt azzal, hogy az egyik akciónál Filipovity Márkó passz helyett gyűrűre dobott.

A megfázással küzdő szövetségi kapitány nem csak a náthával harcol, a helyzete amúgy is elég kacifántos néhány hete, hiszen pontosan nem tudni, meddig is marad ebben a pozícióban: Ivkovics decemberben a Kaposvár vezetőedzője lett, amit a szerződése elvileg nem engedélyez, s amit a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége is nehezményezett. Ezután lemondott, amit elfogadott a szövetség elnöksége, amellyel végül abban egyezett meg, hogy egy ideig marad és a csütörtöki, szlovénok, valamint a vasárnapi, ukránok elleni idegenbeli selejtezőn még mindenképpen ő felel a szakmai munkáért.

„Mielőtt bárki is mindenféle elméleteket gyártana, elmondom, hogy itt járt nálunk Kecskeméten Szalay Ferenc MKOSZ-elnök, meglátogatta a csapatot és beszélgettünk – kezdte az edzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatón Ivkovics. – A hazai fellegvárnak számító Szombathelyen fogadjuk a címvédőt, amely ugyan nem az Európa-bajnokságot nyerő kerettel, ám erős együttessel érkezik, agresszívan játszik, s remek dobójátékosai vannak. A papírforma alapján egyértelműen ők az esélyesek, de azon leszünk, hogy megverjük őket, mint ahogy az ukránokat is. Nem elégszünk meg csak a kvalifikáció megszerzésével, a cél, hogy az előző ciklushoz hasonlóan megpróbáljunk veretlenül kijutni az Eb-re. Mondom ezt úgy, hogy az is lehet, a következő, novemberi játéknapokon már nem én irányítom a gárdát.”

Azért az Ivkovics mellett kiálló játékosoknak sincs ínyére a szakvezető körüli helyzet, többen is úgy vélik, kialakult egy rendszer és egy hierarchia, ami eredményes volt az előző években, míg egy esetleges új kapitánnyal alighanem sok mindent újra kellene kezdeni.

A tréningen – amelyről még hiányzott a hétfő délután megérkező csapatkapitány, Keller Ákos, aki két hete az olasz Capo d'Orlandóhoz igazolt – elsősorban a figurák gyakorlására helyezték a hangsúlyt, s bizony sok hiba csúszott a megvalósításba, többen is dekoncentráltak voltak. Persze csütörtökig még van idő, s noha Ivkovics többször is elégedetlen volt és letolta a figyelmetlenebbeket, jó megoldásoknál a dicsérettel sem fukarkodott. A Falco bedobója, Benke Szilárd fejét majd' egy percig masszírozta, miközben a kispadon ülő Pongó Marcellnek, a Németországban légióskodó irányítónak nevetve magyarázta, hogy a „bűnös” azért nem passzolt a sarokba Ferencz Csabának, mert az NB I-ben erős a Körmend–Szombathely rivalizálás...

A keret nagy visszatérője, Szabó Zsolt sógorával, Horti Bálinttal csapott össze az egyik támadásnál, ami azért pikáns, mert először szerepelnek együtt a válogatottban. Horti a Pécs centere, 2018 óta válogatott, míg Szabó – Horti Dórának, a Zalaegerszeg korábbi válogatott kiválóságának a férje – hat év után tagja ismét a keretnek. A hangulat összességében remek, s remélhetőleg az lesz csütörtök este a szlovénok elleni találkozó után is.

A magyar válogatott kerete: Allen Rosco (Gunma Crane Thunder, japán), Benke Szilárd, Filipovity Márkó, Perl Zoltán, Váradi Benedek (mind Falco), Fazekas Máté (Orange Academy Ulm), Ferencz Csaba (Körmend), Govens Darrin, Lukács Norbert (Fehérvár), Horti Bálint (PVSK), Karahodzsics Kemal (Kecskemét), Keller Ákos (Orlandina Basket, olasz), Pallai Tamás (Szolnok), Pongó Marcell (Nürnberg, német), Szabó Zsolt (ZTE), Tóth Norbert (klub nélküli), Valerio-Bodon Vincent (Atomerőmű SE), Vojvoda Dávid (Reggio Emilia, olasz)

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK, F-CSOPORT
1. forduló
Február 20.
18.00, Szombathely:
MAGYARORSZÁG–Szlovénia
19.30, Graz: Ausztria–Ukrajna
2. forduló
Február 23.
17.00, Zaporizzsja:
Ukrajna–MAGYARORSZÁG
17.00, Koper: Szlovénia–Ausztria

2020.03.26 22:22:58

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Nem véletlenül volt »Mr. Kosárlabda« a beceneve Boriszlav Sztankovicsnak, a nemzetközi szövetség nemrég elhunyt tiszteletbeli főtitkárának.

2020.03.13 20:23:09

Kosárlabda NÉMETH ANDREA

A válogatott kosárlabdázó a karanténba zárt Reggio Emiliában „ragadt”, meccsek, edzések és a családja nélkül.

2020.03.05 22:14:22

Kosárlabda FAZEKAS ZOLTÁN

Szoros és izgalmas mérkőzések után alakult ki a női kosár MK-ban a pénteki elődöntők párosítása.

2020.02.29 11:22:54

Kosárlabda GYŐRI FERENC

„Az, mondjuk, speciális eset, ha a nevelőegyesületem, a szülővárosom csapata hív, vagyis a Sopron.”

2020.02.25 22:07:37

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

Továbbra sem tudni, hogy az elmúlt napokban megnyert két Eb-selejtező volt-e az utolsó két meccse.