Kosárlabda: „Fantasztikus látni Gereben Líviát újra játszani ”

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2020.05.22. 09:50
null
Djokics Zseljko a hosszú távú munkában hisz, ezért már most meghosszabbította jövőre lejáró szerződését (Fotó: Mártonfai Dénes/Tolnai Népújság)
Roppant erős kerettel készül az esetleges Euroliga-szereplésre és a bajnoki arany megszerzésére a 2020–2021-es női kosáridényre csapatot hirdető, edzőjével is szerződést hosszabbító Szekszárd.

 

– Mi volt a fő oka, hogy a jövőre lejáró szerződését már most meghosszabbította 2024-ig?
– Érzem magamban az energiát, a klubban meg a szándékot, hogy az eddigieknél is jobb eredményeket érjünk el közösen – válaszolta Djokics Zseljko. – Egyébként is az a típusú edző vagyok, aki nem néhány hónapra vagy egy idényre tervez, hanem a hosszú távú munkában hisz.

– A névsor alapján alighanem a klub történetének legerősebb keretével dolgozhat a következő évadban.
– Magyarországon sosem voltunk a játékosoknak legtöbbet fizető első három klub között, ez most is így lesz, viszont amit vállaltunk, azt mindig megadtuk. Az Euroliga-szereplés a cél, amelynek elérésére ezzel a kerettel készen állunk, ezért is jelentettük be ilyen korán a teljes csapatot. Az új játékosokkal egyenként beszélgettem, mindegyikük bajnok akar lenni, mert noha évek óta Magyarországon játszanak, bajnoki aranyat még egyikük sem nyert. Ez közös bennünk, én is arra hajtok.

– Az egyik vetélytárstól, a DVTK-tól igazoltak három játékost, Zele Dorinát, Goree Cyeshát és Maja Skoricsot. Ez tudatos volt?
– Az ügynökök kerestek meg minket, szabadon igazolhatók voltak, azaz nem az volt a szándékunk, hogy meggyengítsük az ellenfelet. Többen is a tudásukhoz, értékükhöz képest alacsonyabb fizetésért igazoltak hozzánk, ez is jól mutatja, valamit jól csinálunk. A három új kosarasra gondolva szerintem sokat számít, ha a légiós már beszél magyarul, ismeri az euró-forint árfolyamot, és tud vásárolni segítség nélkül.

– Úgy hallottuk, valami különleges is történt csütörtökön...
– Igen, betegsége óta először edzettem Gereben Líviával itt a csarnokunkban, ami nagyon boldoggá tesz. A vele történtek nagyon megviseltek és megváltoztattak. Fantasztikus látni újra játszani.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik