Kosár: Még nem jött el az ideje, hogy én legyek a vezér – Hanga

Vágólapra másolva!
2018.03.11. 10:03
null
Hanga Ádám boldogan él családjával Barcelonában, ezt kollégánk személyesen tapasztalhatta meg a vele töltött nap során (Fotó: Dömötör Csaba)
Mielőbbi visszatérésében bízik a jelenleg sérült magyar Hanga Ádám, aki úgy véli, a három hete Spanyol Kupát nyerő Barcelona a bajnoki címet is megszerezheti.

 

– Hogy van a lába?
– Köszönöm, jól – válaszolta Hanga Ádám, a spanyol Barcelona magyar válogatott hátvédje, akit a katalán fővárosban a Crvena zvezda elleni Euroliga-győzelem és a Real Madrid elleni klasszikus bajnoki közötti napon sikerült meginterjúvolnia a Nemzeti Sportnak. – Talán még gyorsabban is halad a felépülésem, mint azt a porcleválás elszenvedése után gondoltuk. A lényeg, hogy műteni nem kell, s az előzetesen megjósolt négy-hat hét helyett, ha minden jól megy, akár már másfél hét múlva elkezdhetek óvatosan edzeni. Utána már persze az edzőn is múlik, mikor leszek újra bevethető.

– Hogy viseli? Hiszen mióta a nyáron a Barcelonához szerződött, nem volt egészségügyi problémája...
– Nem egyszerű, de mivel még csak alig több mint egy hét telt el, szerencsére nem arról beszélünk, hogy hónapok óta csak kívülről figyelem a többieket. Próbálok ebből is hasznot húzni, sokat kondizok, olyan izmokat erősítek, amelyeket szezon közben ritkábban tudok terhelni, s a felsőtestemet erősíteni. Mellette próbálom kipihenni az előző évek fáradalmait, mert kevés olyan napom volt, amikor nem kellett edzenem.

– Mit kell tennie ez esetben? Mit ír elő a csapatorvos?
– Rehabilitációs program nincs, injekciós kezelést kaptam, s közben erősítem és pihentetem a lábam, illetve gyógyszert szedek. Ilyenkor nincs sok variációs lehetőség, vagy műtét vagy alternatív kezelés, mint az én esetemben.

Hanga Ádám boldogan él családjával Barcelonában, ezt kollégánk személyesen tapasztalhatta meg a vele töltött nap során (Fotó: Dömötör Csaba)
Hanga Ádám boldogan él családjával Barcelonában, ezt kollégánk személyesen tapasztalhatta meg a vele töltött nap során (Fotó: Dömötör Csaba)

 

– Semmilyen sérülés nem jön jókor, de lehet azt mondani, hogy mégis ez történt? A kupadöntőn túl vannak, megnyerték, az Euroligában már csak a büszkeségükért játszanak, viszont a bajnoki rájátszásig van idő.
– Ha lehet ilyet mondani, akkor igen. Ha minden jól megy, a playoffra újra kicsattanó erőben leszek. Remélem, hogy ez pluszmotivációt ad, de persze szeretnék minél előbb visszatérni, hogy ne esek ki hosszú időre a ritmusból.

– Mit szól a Crvena zvezda elleni meccshez, amelyet 34 ponttal megnyertek? Hogy élte meg kívülről?
– Nehezen, mert nagyon fájt a fejem... Mindig nehéz az egy játékosnak, amikor sérülés miatt csak kívülről nézi a csapatát, most is így volt.

Szvetiszlav PESICS, a Barcelona edzője
„Hanga Ádám olyan típusú játékos, aki óriási energiát ad a csapatnak, kitűnően védekezik. Minden edző szereti, ha van olyan kosarasa, mint ő, mert fegyelmezetten betartja a taktikai utasításokat. Bízom benne, hogy néhány héten belül újra játszhat, hiszen fontos szerepe van a csapatban, amelyben szerintem még ki kell vívnia a többiek elismerését és tiszteletét is, de jó úton halad efelé.”

– Meglepődött, hogy ilyen simán nyertek? Hiszen a szerbeknek egy esetleges sikerrel még lett volna esélyük a nyolcba kerülni.
– Semmi meglepő nincs abban, hogy így megvertük őket, náluk jobb együtteseket is győztünk már le a szezonban. Itt csak az a szenzáció, ha nem nyerünk. Ez a gárda topcsapat, most hódítottuk el a Copa del Reyt, itt az a természetes és azt várják tőlünk, hogy mindig győzzünk.

–Szvetiszlav Pesics edző érkezése óta feljavult a védekezésük, ez szemmel látható.
– Így van, a délszláv iskolát képviseli és hatalmas rutinja van, mindent megnyert már, amit lehetett. Egyértelműen javult a csapat az irányításával.

– Milyen a viszonya a hatvannyolc éves trénerrel?
– Kitűnő. Sokat játszottam nála is az érkezése óta és a sérülésemig, ugyanúgy, mint bármelyik másik korábbi edzőmnél. Kedvelem őt, a felfogását is.

– Mit gondol arról, amit önről mondott a tisztelet kivívásával kapcsolatban?
– Nyilván arra céloz, hogy nekem ez az első évem a Barcában, itt újra meg kell küzdenem azért, hogy a többiek elismerjenek és tiszteljenek. Ebben a csapatban akad néha probléma, többen is úgy gondolják, nekik kell megváltaniuk a világot, nekik egyedül kell megnyerniük a meccset. Egyelőre nincs igazi vezér, de sokan gondolják, nekik kell annak lenni... Még nem jött el az ideje, hogy a csapatnak én legyek a vezére, a Baskoniánál csapatkapitány és vezér voltam, itt ez nem így van.

Hanga Ádám boldogan él családjával Barcelonában, ezt kollégánk személyesen tapasztalhatta meg a vele töltött nap során (Fotó: Dömötör Csaba)
Hanga Ádám boldogan él családjával Barcelonában, ezt kollégánk személyesen tapasztalhatta meg a vele töltött nap során (Fotó: Dömötör Csaba)

 

– Megélt már hasonlót játékosként a parketten, mint ami Ante Tomic zsákolásánál történt?
– Persze, én magam is törtem már össze két palánkot...

– A kupa megvan, most jöhet a bajnokság. Van ebben a Barcelonában annyi erő, hogy azt is megnyerhesse?
– Bármi lehetséges, szerintem vagyunk olyan erősek, hogy ha jó formában megyünk a playoffba, akkor a bajnoki címet is megszerezzük.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik