Kosár Eb: a szerbek megtették a magukét a csoportelsőséghez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.07. 18:05
A szerb férfi kosárlabda-válogatott 20 ponttal, 74–54-re legyőzte Belgiumot az Európa-bajnokság D-csoportjának utolsó fordulójában, így a hatos élére állt. Amennyiben a lettek este nyernek a csoportházigazda törökök ellen, a körbeverésnek köszönhetően a szerbek meg is őrzik a helyezésüket, és a mieinkkel találkoznak a nyolcaddöntőben.

Szerbia az első pillanattól kezdve kezében tartotta a Belgium elleni meccset: az első negyedet öt ponttal nyerte meg déli szomszédunk, a nagyszünetre pedig 17 pontos előnyt alakított ki. A fordulás után visszavettek a tempóból a szerbek, ám így is növelték az előnyüket, s 20 ponttal, 74–54-re nyertek, nagy lépést téve ezzel a csoportelsőség felé. A szerbek legjobbja a 15 pontig és kilenc asszisztig jutó Bogdan Bogdanovics, legeredményesebbje pedig a 22 pontig jutó Boban Marjanovics volt.

Az első félidőben semmi sem utalt arra, hogy az oroszok megszenvednek a győzelemért a britek ellen, a nagyszünetben ugyanis 12 ponttal vezettek (43–31). A harmadik negyedet aztán a britek öt ponttal megnyerték, majd a záró játékrészben feljöttek egy pontra (68–67), de a hajrában az oroszok ismét elléptek, így megnyugtató különbséggel nyertek (82–70) – a szerbek sikere után az oroszok már csak abban az esetben lehetnek csoportelsők, ha a törökök nyernek Lettország ellen. A győztes csapatban Alekszej Sved 30 pontig és nyolc asszisztig jutott.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
D-CSOPORT (Isztambul)
Oroszország–Nagy-Britannia 82–70
(23–16, 20–15, 18–23, 21–16)
Belgium–Szerbia 54–74 (13–18, 12–24, 11–14, 18–18)

KÉSŐBB
19.45:
Lettország–Törökország

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 5 4 1 400–353
+47 9
2. Oroszország 5 4 1 378–366 +12 9
3. Lettország 4 3 1 355–317 +38 7
4. Törökország 4 2 2 309–291 +18 6
5. Belgium 5 1 4 353–410 –57 6
6. Nagy-Britannia 5 5 390–448 –58 5

C-CSOPORT

A mieink csoportjában a horvátok fölényes győzelmet arattak a csehek felett (107–69) – főleg annak köszönhetően, hogy az utolsó tíz percben 20 ponttal termeltek többet ellenfelüknél (29–9).

A Magyarország–Spanyolország összecsapásról ide kattintva olvashatnak bővebben.

C-CSOPORT (Kolozsvár)
Csehország–Horvátország 69–107
(17–28, 23–26, 20–24, 9–29)
MAGYARORSZÁG–Spanyolország 64–87 (10–22, 19–19 17–19, 18–27)

KÉSŐBB
19.45:
Montenegró–Románia (Tv: M4 Sport)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 5 5
449–303 +146 10
2. Horvátország 5 4 1 397–336 +61 9
3. MAGYARORSZÁG 5 2 3 335–370
–35
7
4. Montenegró 4 2 2 292–298 –6 6
5. Csehország 5 1 4 356–441 –85 6
6. Románia 4 4 247–328 –81 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik