Kosár Eb: Dragic a legjobb négy közé vezette Szlovéniát

Vágólapra másolva!
2017.09.12. 22:31
null
Marc Gasol dupla duplával zárt a németek ellen (Fotó: AFP)
Elsőként a címvédő spanyol válogatott jutott be a férfi kosárlabda Európa-bajnokság elődöntőjébe, a németek elleni negyeddöntőt 84–72-re nyerték meg az ibériaiak. A döntőbe jutásért a letteket legyőző szlovénokkal kell megküzdeniük.

 

Dennis Schröder vezérletével jól kezdett a német csapat, és az Atlanta Hawks irányítójára a későbbiekben sem lehetett panasz. A spanyolok azonban idővel átvették a vezetést, s a harmadik negyedben jelentős előnyre tettek szert.

A Gasol testvérek húzták a címvédőt, Pau és Marc közül utóbbi volt különösen elemében, 28 pontos, 10 lepattanós dupla duplát jegyzett, és center létére 4/6-os mutatóval zárt a hárompontos vonalon túlról.

A spanyolok sorozatban a tizedik Európa-bajnokságon jutottak a legjobb négy közé. Ezen a téren csak a szovjetek múlták felül őket, akik 1951 és 1989 között egymás után 20-szor játszottak elődöntőt.

Az esti szlovén–lett mérkőzésen is az NBA-klasszisok villogtak, no meg Luka Doncic (Real Madrid). A délszlávoknál Goran Dragic 26, Doncic 27 pontig, míg a baltiaknál Kristaps Porzingis 34 pontig jutott. A lettek az utolsó negyedben jelentős hátrányból egy pontra felzárkóztak, ennél többre azonban nem telt erejükből. A szlovénok másodszor jutottak Európa-bajnoki elődöntőbe, 2009-ben negyedikként végeztek.

GORAN DRAGIC EGYIK GÓLPASSZA

 


FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, ISZTAMBUL

NEGYEDDÖNTŐ
Németország–Spanyolország 72–84
(19–16, 14–18, 20–31, 19–19)
Legjobb dobók: Schröder 27, Theis 15, ill. M. Gasol 28, P. Gasol 19
Szlovénia–Lettország 103–97 (34–23, 17–32, 25–11, 27–31)
Ld: Doncic 27, Dragic 26, ill. Porzingis 34, Dav. Bertans 23

SZERDÁN JÁTSSZÁK
17.45: Görögország–Oroszország (Tv: M4 Sport)
20.30: Olaszország–Szerbia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik