Kosár: a Lakers után Somogyi Spanyolországba igazolt

Vágólapra másolva!
2012.12.21. 21:15
null
Somogyi Gergelyt nemrég hírbe hozták a Szolnokkal, most mégis irány Spanyolország! (Fotó: Korponai Tamás)
A kezdo5.hu szakportál biztosnak tűnő forrásból úgy értesült, hogy Somogyi Gergely a spanyol kosárlabda-bajnokság második vonalába, a Leyma Basquet Coruna együttesébe igazolt.

 

A két hónapja csapat nélkül lévő 222 centis kosaras egyelőre egy hónapra állapodott meg a spanyol csapattal.

Az ősszel a Los Angeles Lakers színeiben hivatalos NBA-előszezoni mérkőzéseken is pályára lépő honfitársunk a kontraktus lejárta végén opcióval rendelkezik a hosszabbításra, havi lebontásban.

Új klubja a 14 csapatos spanyol másodosztályban, azaz a LEB Goldban vitézkedik, jelenleg a 6. helyen áll hat győzelemmel és öt vereséggel. Rutinos csapatának negyedik légiósa lesz ebben a szezonban, és természetesen a legmagasabb játékosa.

A magyar játékos várhatóan a következő fordulóban, január 4-én a Forca Lleida elleni találkozón mutatkozhat be.

Az amerikai egyetemi bajnokságában is pattogtató Somogyi az idén jelentkezett az NBA draftra, mint végzős NCAA-s, de kisebb reménye ellenére nem kelt el a játékosbörze 60 lehetséges pickje közt.

A Los Angeles Lakers később helyet ajánlott neki a Summer League keretében, Gergő ott egyre több játéklehetőséget kapva szép dolgokat mutatott, főleg dobásblokkolásban járt az élen,

A végleges keretszűkítések után azonban nem került be a 15-ös keretbe, így hazautazott Magyarországra. Azóta nevelőegyesülete edzéseit látogatta, szóba hozták a Szolnoki Olaj KK együttesével, mely végül nem szerződtette.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik