Kő kövön nem maradt: 30 ponttal nyert a Sopron

Vágólapra másolva!
2010.11.03. 19:47
null
Amber Holt (jobbra) és társai fölényes sikert arattak (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
Az MKB-Euroleasing Sopron a női kosárlabda Euroliga B-csoportjában a 2. fordulóban hazai pályán parádés játékkal, 82–52-re győzött a spanyol Rivas Ecópolis ellen.

A női kosárlabda Euroliga 2. fordulójában az első körben a lengyel Gdyniát idegenben is könnyedén megverő Sopron az előző szezonhoz képest jelentősen átalakuló és vereséggel kezdő spanyol Rivast fogadta.

A soproniak bedobója, Honti Kata a meccs előtt abban reménykedett, védekezésük nyomán „kő kövön nem marad".

Nos, a mérkőzés elején valóban nem maradt (a folytatásban sem): az első negyedben mindössze kilenc pontot dobtak a vendégek, a Sopron 10 perc után 27–9-re vezetett, a nagyszünetben pedig 42–22-re.

A hazaiak világbajnok amerikai klasszisa, Angel McCoughtry a lengyelországi meccshez képest ezúttal is alaposan megszórta magát, két negyed után már 13 pontnál járt, míg a palánk alatt a lett center, Zane Tamane és Tijana Krivacevic is kiválóan tette a dolgát, előbbi 20 perc alatt szerzett hét lepattanójával, utóbbi 11 pontjával tette a legtöbbet hozzá a remek soproni kezdéshez. A meccs végére Tamane szedte a legtöbb lepattanót (17), Krivacsevics pedig a legtöbb pontot jegyezte (20).

Székely Norbert csapata az említettek mellett azért is dicséretet érdemel, mert a spanyolok legnagyobb klasszisát, Amaya Valdemorót három ponton tudta tartani az első két játékrészben, úgy, hogy az irányító a húszból tizenhét percet töltött a pályán.

A játék képe a folytatásban sem változott, a Sopron parádésan védekezett, a duplákat valamivel több mint 50 százalékkal dobta, és három játékrész után már 57–34-re vezetett.

Az utolsó negyedben már csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a különbség a két együttes között, az utolsó percekig összpontosító, a hajrában több fiatalt – a 16 éves Czinder Adriennt és a 17 esztendős Licskai Zsófiát – is bevető Sopron végül 30 ponttal, 82–52-re győzött.

Az A-csoportban a Pécs 70–68-ra kikapott a lengyel Wisla Krakówtól.

 
NŐI KOSÁRLABDA, EUROLIGA 
2. FORDULÓ, B-CSOPORT
MKB-EUROLEASING SOPRON–RIVAS ECÓPOLIS (spanyol) 82–52 (27–9, 15–13, 15–12, 25–18)
Sopron, 1300 néző. V: Licina (szerb), Van Slooten (belga), Hrusa (cseh).
 
Az eredmény alakulása. 5. p.:  12–1. 7. p.: 19–6. 11. p.: 30–9. 16. p.: 34–12. 19. p.: 40–20. 25. p.: 49–28. 29. p.: 54–34. 33. p.: 66–34. 35. p.: 70–37. 39. p.: 79–48.
 
SOPRON: HONTI 8, Holt 8, MCCOUGHTRY 18, TAMANE 15, KRIVACSEVICS 20. Csere: Abramzon 2, Fűrész D. 6/3, Varga Zsófia 5, Szabó Fanni, Licskai Zsófia, Czinder
RIVAS: Moreno 4, Cruz 2, Valdemoro 7/3, BONNER 17, Paris 4. Csere: Nicholls 2, Aguilar 5, Abalde, Herrera 2, Liljestrand 4, Gimeno 5.
 
MESTERMÉRLEG
Jó csapatjátékot mutattunk be, de ehhez az is kellett, hogy egyénileg mindenki beletette a magáét a közösbe. Ha ilyen pontosan védekezik egy, ahogy mi tettük, akkor lehet jó mérkőzést látni. Kéz és láb együtt volt a védekezésben, ráadásul támadásaink is pontosak voltak.
Székely Norbert, a Sopron edzője
 
A jó kezdés megteremtette a hazaiaknak a siker alapját, kiválóan védekeztek, egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni a soproniak lepattanózása ellen. Így egyáltalán nem meglepő a hazaiak nagyarányú győzelme.
Javier Fort, a Rivas edzője
 A CSOPORTOK ÁLLÁSA
A-CSOPORT          
1.  Cras Basket Taranto 2 2/0 146–108 4
2.  Pécs 2010 2 1/1 134–130 3
3.  Good Angels Kosice 2 1/1
135–131 3
4.  USO Mondeville 2 1/1
133–141 3
5.  Wisla Can-Pack Krakow 2 1/1
135–144 3
6.  TTT Riga 2 0/2 109/138 2
B-CSOPORT          
1.  MKB Euroleasing Sopron 2 2/0 164–119 4
2.  Fenerbahce S.K. 2 2/0 200–174 4
3.  Ummc Ekaterinburg 1 1/0 87–73 2
4.  Gospic Croatia Osiguranje 2 0/2 165–196 2
5.  Rivas Ecopolis 2 0/2 134–173 2
6.  Lotos Gdynia 1 0/1 67–82 1
C-CSOPORT          
1.  Halcon Avenida Salamanca 2 2/0 141–120 4
2.  Szpartak Moszkva Region 2 1/1
145–121 3
3.  Tarbes Gespe Bigorre 2 1/1
149/161 3
4.  Galatasaray Medical Park 2 1/1
124–134 3
5.  Vici Aistes Kaunas 2 1/1 136–154 3
6.  Zvvz Usk Prague 2 0/2 142–147 2
D-CSOPORT          
1.  Beretta Famila Schio 2 2/0 163–114 4
2.  Ros Casares Valencia 2 2/0 150–115 4
3.  Bourges Basket 2 1/1
104–124 3
4.  Frisco Sika Brno 2 1/1
106–150 3
5.  Nagyezsda 2 0/2 129–138 2
6.  Kssse Azs-Pwsz Gorzow 2 0/2 120–131 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik