Kiütéssel nyitott a Sopron és a 141 pontot dobó Pécs is

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2009.09.27. 20:03
null
Hiába keresték a kiutat: a fehér mezes Vasas nem boldogult a Szegeddel (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
A várakozásoknak megfelelően nagyon sima győzelemmel nyitott a női kosárlabda-élvonalban az MKB-Euroleasing Sopron és a MiZo Pécs csapata is. A ZTE a Baja ellen diadalmaskodott, a Szeged a Vasas-Csatát verte meg – izgalommentes volt mindegyik mérkőzés.

ÚJ KLUBCSÚCS?

Elképzelhető, hogy a Pécs 141 pontja új pécsi csúcs, mert klubstatisztikusok nem emlékeznek hasonló ponttermésre a női első osztályú bajnokságban a baranyai klub történetében.

Rózsa Gábor, a pécsiek úgyvezetője az MTI-nek azt mondta, hogy 6-7 évvel ezelőtt a Debrecennek egy kupamérkőzésen dobtak 149 pontot, de bajnokin nem emlékszik hasonlóra, így minden bizonnyal új klubcsúcs született.

A soproniak Szolnokra látogattak, és „ udvariasan megengedték" a hazaiaknak, hogy Rubold Eszter triplájával vezessenek (3–2) - ezután a szolnokiaknak úgysem volt erre lehetőségük…

A Szolnok 12–14-ig kifejezetten jól tartotta magát, de Horti Dóra pontjaival meglépett a Sopron, Varga Zsófia tempójával pedig már tíz fölé növelte a különbséget – az első negyedután 27–14 volt a vendégelőny.

A 16. percben már megvolt a közte húsz (Horti ziccerével 38–18), a szoros meccsben (még) reménykedő szolnokiak ekkor beláthatták: nem lesz esélyük. A sokkal jobban lepattanózó Sopron szünetben huszonkét ponttal vezetett, majd könnyedén növelte a fórt, és rendkívül simán nyert.

A Pécs sem izzadt meg az első fordulóban: a palánkok alatti területeket totálisan uraló baranyaiak lemosták az Atomerőmű-Szekszárdot. A fekete-fehérek egy 36–17-es nyitó negyeddel jelezték, hogy itt nem lesz kegyelem, az ellenállhatatlanul játszó, klasszisteljesítményt nyújtó – végül 24 perc alatt 28 pontig és 17 lepattanóig jutó – Vajda Anna ellen a házigazdák semmit sem tudtak kitalálni.

A pécsiek két negyed alatt hetven pont fölé jutottak, majd ötvenpontosra növelték a különbséget – a végén pedig 141(!) pontnál álltak meg.

A „legszorosabb” vasárnapi mérkőzésnek talán a Vasas-Szeged ígérkezett, de miután a hazaiak négy (!) pontra voltak képesek az első negyedben, különösebben itt sem kellett verejtékezniük a vendégeknek. A ZTE szintén magabiztosan győzött a Baja ellen. Jellemző a fordulóra, hogy a Szeged 27 pontos sikere volt a legkisebb különbségű győzelem…

NŐI KOSÁRLABDA NB I
1. FORDULÓ
SZOLNOKI NKK–MKB EUROLEASING SOPRON 38–87 (14–27, 12–21, 8–31, 4–8)
Szolnok, 100 néző. V: Földházi, Király
SZOLNOK: Darida, Rubold 14/12, Kántor 8, Hegedűs R. 8, Serbán 4. Cs: Farkasinszki, Kalmár-Nagy R. 2, Zele 2, Tajkov N., Kovács A. Edző: Mészáros Zoltán
SOPRON: SEMSEI 13/3, Honti 8, EÖRDÖGH 14, Milovanovics 13/3, HORTI 14. Cs: Varga Zs. 8, KRIVACSEVICS 11, Hadarics, Németh A. 6, Licskai. Edző: Székely Norbert
Az eredmény alakulása: 4. p.: 7-10. 8. p.: 12-19. 14. p.: 18-38. 25. p.: 30-60. 35. p.: 36-83
MESTERMÉRLEG
Mészáros Zoltán: - Csak egy negyeden át tudtunk elfogadható sebességgel kosárlabdázni.
Székely Norbert: - Motiváltan és határozottan játszottunk és ezzel megtiszteltük a szolnoki csapatot is.

ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD–MIZO PÉCS 2010 67–141 (17–36, 15–40, 16–29, 19–36)
Szekszárd, 500 néző. V: Farkas, Vétek
SZEKSZÁRD: Tamis 11, BÁLINT 10, Tamás 10, BOZÓKI 20, Jevtusenko 12/12. Csere: Kopácsi 1, Papp A. 3/3, Hajdu, Pető. Vezetőedző: Ujhelyi Gábor
PÉCS: IVÁNYI 13/3, FEGYVERNEKY 14, Bujdosó 11, VAJDA 28/3, KRNJICS 26. Csere: HORVÁTH L. 19/3, Sarok 6/3, RAKSÁNYI 11/3, Somogyi 2, Quigley 7/3, Balla 2, Szabó F. 2. Vezetőedző: Fűzy Ákos
Az eredmény alakulása: 5 perc: 8-18, 15. p.: 28-54, 25. p.: 36-87, 35. p.: 52-118
Kipontozódott: Bujdosó (32. p.), Jevtusenko (34. p.)
MESTERMÉRLEG

Ujhelyi Gábor: - Farkas Sándor kollégám szombati nyilatkozatára szeretnék replikázni: nálunk a pályára lépő játékosok átlagéletkora 19 év volt. Ahhoz képest nem is volt olyan csúnya...
Fűzy Ákos: - A mérkőzés a kollektív csapatmunka diadala volt. Próbáltunk Euroligás szinten játszani - támadásban sikerült, védekezésben tovább kell dolgoznunk.

 

BAJAI NKK–ZTE NKK 47–80 (15–10, 6–21, 16–23, 10–26)
Baja, dr. Pósta Sándor Sportcsarnok, 350 néző. V: Kapitány, Gelencsér
BAJA: Szepsi 6, Theodorán 2, Tihon 5/3, BUDIMIR 18, Utvics 10. Cs: Szabó P., Kovács D., Katona 4, , Szöllősi 2.. Edző: Peresztegi Nagy Ákos
ZTE: BUKOVSZKI 16/12, SZÉLESY 17, RASHEED 13/3, Szalay 3, CRASNOSCIOC 12. Cs: Ambrus 7/3, Czukor 8, Hersics 4, Szász, Fekete. Edző: Gáll Tamás
Az eredmény alakulása. 5. p.: 6-6. 10. p.: 15-10. 14. p.: 15-21. 18. p.: 19-27. 20. p.: 21-31. 22. p.: 25-33. 27. p.: 31-45. 30. p.: 38-54. 35. p.: 43-70
MESTERMÉRLEG
Peresztegi Nagy Ákos: - Hosszú idő után ismét A-csoportos mérkőzést láthatott a bajai közönség. Azon fogunk dolgozni, hogy a mérkőzésen látott jó szakaszokat negyven percen keresztül tudjuk végrehajtani.
Gáll Tamás: - Nagyon szimpatikus, lelkes csapatot sikerült legyőznünk, elsősorban az agresszív védekezésünknek köszönhetően.
 
VASAS-CSATA–SZEVIÉP-SZEGED 47–74 (4–24, 14–20, 11–15, 18–15)
Pasaréti út, 100 néző. V: Hartyáni, Balog Gy.
VASAS: Szondy 6, Czank 9, Laklóth 2, FEJES 15/6, Kovalcsik 1. Cs: Mansaré A. 4, Bagi 4, Győr 2, Adamecz 2, Velkey 2, Bajnóczi. Edző: Deák Éva
SZEGED: Németh B. 11/6, Fűrész E. 7, Laczi 6, Horváth Zsu. 8/6, SIPAVICIUTÉ 14. Cs: ZSERZSERUNOVA 12, Russai 10/3, Vincze V. 6, Lengyel, Kováts. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása: 4.p.: 0–9. 8. p.: 4–19. 15.p.: 10–34. 25.p.: 20–51. 34.p.: 34–65
Kipontozódott: Szondy (39.p.)
MESTERMÉRLEG
Deák Éva: – A rémálomszerű kezdés után sikerült feljavulnunk, onnantól már a saját játékunkat játszottuk.
Bencze Tamás: – Csak a győzelemmel lehetünk elégedettek.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik