Ismét kikapott Ukrajnától a Rátgéber-csapat

Vágólapra másolva!
2012.08.30. 21:08
null
Hanga 15 pontja kevés volt a győzelemhez (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 78–76-ra kikapott Ukrajnától a Pécsen rendezett Európa-bajnoki selejtezőn. A magyar csapatnak ezzel csak matematikai esélye maradt az automatikus kvalifikációt jelentő második hely megszerzésére a csoportban. A harmadik pozíció viszont még meglehet.

Nem indult jól a mérkőzés a magyar csapat számára: Artur Drozdov hárompontosával az első negyed közepén már 11–4-re vezetett az ukrán együttes. A magyar csapat ezek után azonban összeszedte magát, és az első szünetben már csak három egységgel vezettek a vendégek.

RÁTGÉBER: EGYLABDÁS
MECCS VOLT
„Köszönöm a fiúknak a mérkőzést, érzelem és agresszivitás volt a mostani játékunkban, ez pedig a kosárlabda két legfontosabb összetevője. Ez a meccs hasonlított egy Európa élvonalához tartozó összecsapásra. Egylabdás meccs volt, ha kicsit szerencsésebbek vagyunk, nyerhettünk volna" – nyilatkozta az összecsapás után Rátgéber László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

„Tudtuk, hogy ez lesz a sorozat egyik legnehezebb mérkőzése, s így is lett. A magyarok már a hazai összecsapáson is ránk ijesztettek, most pedig be kell ismerni, a szerencsének is köszönhetjük, hogy itt győzni tudtunk" – mondta Mike Fratello, az ukránok amerikai kapitánya.


„Alulmaradtunk, s most csalódottak vagyunk. A második félidőben sikerült ritmust váltanunk, egyenlítettünk, de aztán a büntetők miatt kikaptunk. Szomorúak vagyunk, de talpra kel állnunk, mert véleményem szerint ha úgy játszunk, mint a fordulás után, akkor a hátralévő három meccs mindegyikét megnyerhetjük" – mondta Horváth Ákos, a válogatott hátvédje.

Tudtuk előre, hogy ha a magyar válogatott legalább hét ponttal meg tudja nyerni a mai mérkőzést, óriási lépést tesz előre a szlovéniai kontinenstornára kerülésért zajló harcban, hiszen így azonos pontszám esetén jobb lett volna az ukránok elleni összevetésben.

A válogatott eddig két meccset nyert (Ausztriát és Ciprust győzte le hazai pályán), és kétszer kikapott – a dnipropetrovszki meccsen Ukrajnában és Horvátországtól Eszéken. A várt, pontosabban elvárt győzelmeket szállította a csapat, de a második hely megszerzéséhez még legalább három győzelem, köztük a mai kellett volna.

De csak nem sikerült Rátgéber László együttesének a fordítás a második negyedben sem, Lóránt Péter ugyan tíz pontot szerzett az első félidőben, míg Hanga Ádám nyolcat, de a többiektől nagyon hiányoztak a pontok. A magyar csapat mindössze harminc egységet szedett össze az első félidőben, s hétpontos hátrányban volt a nagyszünetben. Ugyebár nekünk kellett volna hét ponttal vezetnünk...

Ennek megfelelően egy teljesen elszánt magyar csapat érkezett a második félidőre. Trotter Obie is szép lassan elkezdte a pontgyártást: a harmadik negyed elején volt, hogy hét magyar pontot szerzett zsinórban, s máris 42–41-re jöttek fel a mieink.

A folytatásban azonban ismét ellépet az ukrán együttes. Az egész mérkőzésre jellemző volt, hogy a hat-hét pontos hátrányból feljött a magyar csapat, majd ismét elengedte az ukránokat.

Az utolsó perchez érve már nem reménykedtünk abban, hogy hét ponttal nyerünk, de a győzelemben azért még bíztunk. 26 másodperccel a vége előtt Makszim Kornyijenko duplájával 74–70 volt a vendégeknek, de három másodperccel később Horváth Ákos triplát dobott. Természetesen ezután faultoltunk, Stiven Bertt pedig megtette azt a szívességet, hogy az egyiket kihagyta. Így 75–73-as hátrányban mi támadhattunk, de Hangának is odaütöttek. A találkozón 15 pontig jutó játékosunk szintén kihagyta az egyiket.

Az utolsó másodpercekben is igazi faultpárbajt láthattunk, amiből sajnos mi jöttünk ki rosszabbul: 78–75-nél, három másodperccel a vége előtt Trotter háromszor kísérletezhetett a vonalról, de miután a másodikat elvétette, a harmadikat már direkt rosszul dobta. A lepattanó és a győzelem az ukránoké lett. 78–76-ra kaptunk ki.

Ezzel már csak matematikai esélyünk maradt a második hely megszerzésére, de még bizakodhatunk, hisz az öt csoportharmadikból a négy legjobb is kijut a szlovéniai tornára.

NEM SZABAD ILYEN HIBÁKAT VÉTENI – HANGA ÁDÁM

FÉRFI KOSÁRLABDA
EB-SELEJTEZŐ, 5. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 76–78 (15–18, 15–19, 21–20, 25–21)
Pécs, 2500 néző. Vezette: Kokainisz (görög), Tanacisz (ciprusi), Mrdak (szerb)
MAGYARORSZÁG: TROTTER 19/9, Horváth Á. 7/3, HANGA 15/3, LÓRÁNT 12, Trepák 1. Csere: Szabó M. 2, VOJVODA 12, Wittmann, Szabó Zs. 3, Tóth Á. 5, Fodor M.
UKRAJNA: Bertt 6, GLADYR 17/9, DROZDOV 14/6, KORNIJENKO 15/3, KRAVCOV 8. Csere: Zabircsenko 5/3, Pecserov 3/3, Lypovij, Natjazko 5, Pustozvonov 5/3
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–6. 7. p.: 10–13. 13. p.: 16–18. 17. p.: 20–27. 20. p.:28–37. 23. p.: 41–42. 28. p.: 51–53. 33. p.: 59–60. 35. p.: 61–67. 37. p.: 67–67. 33. p.: 67–56. 40. p.: 74–75.
A másik mérkőzésen: Ausztria–Ciprus 7752
AZ ÁLLÁS
1. Ukrajna 5 4 1 363–331 9
2. Horvátország 4 4 344–257 8
3. MAGYARORSZÁG 5 2 3 370–383 7
4. Ausztria 5 2
3 373–362
7
5. Ciprus 5
5
287–404 5
TOVÁBBI PROGRAM
szeptember 5.: Ausztria–Magyarország, Schwechat 20:20 ó
szeptember 8.: Magyarország–Horvátország, Szombathely 19 ó
szeptember 11.: Ciprus–Magyarország, Nicosia 18 ó
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik