Hosszabbításban, már Leonard nélkül verte a Houstont a Spurs

Vágólapra másolva!
2017.05.10. 08:49
null
A Spurs egy lépésre került a konferenciadöntőtől (Fotó: Twitter)
Ugyan a negyedik negyed végén elveszítette legjobbját, Kawhi Leonardot a Spurs, hosszabbításban így is megverte a Houstont, ezzel borzasztó fontos győzelmet aratott – 3–2-es előnybe kerültek Ginobiliék a párharcban. Nézzük, hogy mi történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában szerda hajnalban!

 

San Antonio Spurs–Houston Rockets 110–107 – hosszabbítás után

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Rendes játékidőben nem dőlt el. Nagyot küzdött egymással a két csapat, az első negyedben a Spurs lépett meg nyolc-kilenc ponttal, a harmadikban a Rockets, de a záró etapra már ismét fej fej mellett haladtak a felek. A hajrához is így értek el, sorra jöttek a nagy dobások mindkét oldalon, az utolsó kosár pedig Manu Ginobili nevéhez fűződött fél perccel a vége előtt. Mindkét együttesnek volt még egy-egy lövése, de Hardenre ráfújtak egy támadóhibát, Mills triplája pedig még a kezében volt, amikor megszólalt a duda, így érvénytelenítették, jöhetett a hosszabbítás. Itt három percig nem született pont, majd Beverley vert be egy triplát, de az utolsó percben Ginobili kétszer is megtalálta Danny Greent, így előnyhöz jutott a Spurs. A Rockets sorsát Eric Gordon kihagyott hármasa pecsételte meg, igaz, James Hardennek volt még egy nagyon nehéz helyzetből elengedett triplája az utolsó másodpercben, de azt végül az óriásit játszó Ginobili blokkolta – óriási küzdelemben hozta a találkozót a San Antonio, így újfent előnyhöz jutott a párharcban. Tovább emeli a győzelem értékét, hogy a rendes játékidő végét, valamint a teljes hosszabbítást kihagyta Kawhi Leonard, aki rálépett James Harden lábára és bokasérülést szenvedett – a hazaiak legjobb játékosa szerint a következő találkozóra rendben lesz, de most annyira fájt a bokája, hogy nem tudott érdemben segíteni.

Elfáradt a Rockets. Mike D'Antoni most sem alkalmazott mélyebb rotációt, pedig az eddigi nyolc forgatott játékosból Nené kidőlt, ám sem Harrell, sem Dekker, sem Troy Williams, sem más nem került elő, hét játékos küzdötte végig az 53 percet. A negyedik negyed végétől kezdve ez pedig érezhető is volt, nem elsősorban fizikálisan, inkább mentálisan fáradt el a vendégcsapat, sok volt a rossz döntés, nem találták meg a Spurs védekezésének réseit, csak dobálták a néha előkészített, néha reménytelen hármasokat – végül beesett 16, de csak 33.3 százalékkal, a hajrában pedig már nem működött ez a fegyver. Hiába tripla duplázott (33 pont, 10-10 pattanó és gólpassz, 9 eladott labda) Harden, hiába játszott remekül Beverley és a padról érkező Anderson, a túloldalon több volt az opció – ugyan kiemelkedő egyéni teljesítmény nem akadt, de hat-hét játékos is akkor szólt hozzá, amikor leginkább kellett. Ez így borzasztó fontos győzelem a Spursnek és nagyon fájó vereség a Houstonnak, Hardenéknek két nap múlva már az életben maradásért kell pályára lépniük otthon.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 22/3, Mills 20/15, Aldridge 18
A Rockets legjobb dobói: Harden 33/12, Beverley 20/15, Anderson 19/9

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ
NYUGATI FŐCSOPORT
San Antonio Spurs
–Houston Rockets 110–107 – h.u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik