- Utolsó módosítás:
- 2012-01-04 02:44:19
Az MKB-Euroleasing Sopron centere a kétszeres Euroliga-döntős Lotos Gdyniához igazolt
Horti Dóra a lengyel bajnokhoz szerződött
Horti Dóra, a bajnokságban és a Magyar Kupában is második MKB-Euroleasing centere a kétszeres Euroliga-döntős Lotos Gdyniához szerződött. Kontraktusa a következő szezon végéig szól.
![]() |
| Horti (fehérben) a Gdyniánál folytatja (Fotó: Czagány Balázs – archív) |
Az már korábban is tudható volt, hogy Horti nem marad Sopronban, és külföldön folytatja pályafutását, most arra is fény derült, hogy mely csapatban - a center a következő idény végéig szóló szerződést kötött Gdyniával.
„Három évet játszottam Sopronban, kétszer nyertem a klubbal bajnokságot, nyertem Magyar Kupát, játszottam az Euroliga négyes döntőjében. Eljött az idő, amikor új kihívást kell keresnem, ki kell próbálnom magam légiósként. Lehetőségem nyílt lépni, ha most nem szerződöm külföldre, lehet, hogy később sosem teszem meg" – mondta a 23 éves Horti.
A lengyel klubnál soproni hagyományok folytatója lesz a 195 centis kosárlabdázó, ugyanis Ivana Matovics pozícióját foglalja el, akit 2007-ben ugyanő váltott Sopronban.
„Kínálkozott több lehetőség is, beszélgettem tapasztalt válogatottbeli társaimmal, Englert Orsival és Ujhelyi Petrával, akik elmondták, nekik milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, amikor külföldre mentek. A lengyel hasonló kultúra, mint a magyar, Gdyniáról sok jót mesélt Németh István, a Körmend válogatott hátvédje, aki évekig játszott arrafelé, s ügynököm, Patonay Ádám is támogatta a döntésemet. A csapat megnyerte a bajnokságot, szerepel az Euroligában, ezért választottam. Szeptemberben kell edzésre jelentkeznem, a következő idény végéig szól a szerződésem" – indokolta a választást Horti, aki a napokban nyaral, majd június 21-én a válogatottal megkezdi a felkészülést az augusztus 2-án rajtoló Eb-selejtezőre.
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 17:18 Formula-1: Häkkinen korábbi menedzsere lesz Hamilton ügynöke
- 17:03 Formula-1: Schumi a lista tetején vett búcsút tavalyi autójától
- 16:59 Jégkorong: fontos erőfelmérő vár az U18-as válogatottra
- 16:52 Videó: ritkán látható kosár esett a dudaszó pillanatában Amerikában
- 16:51 Sí: lavinaomlás történt a szabadstílusú magyar bajnokságon
- 16:48 Tömegsport: Monspart Sarolta lesz a II. Rotary Futófesztivál fővédnöke
- 16:38 Ökölvívás: magyar sikerekkel kezdődött a Bocskai-emlékverseny
- 16:30 Paks: a Hollandiából hazatérő ifjú a legutóbbi ezüstérmesnél folytatja
- 16:29 Pápa: a hét végéig a Bene-csapattal gyakorol a vasasos Ambrusics Róbert
- 16:23 Videó: a megzavarodott védő örökké emlékezetes öngólt lőtt a hajrában
- 16:22 ZTE: szabadon igazolhatók a sereghajtó futballistái?
- 16:15 Felkészülés: a DVTK döntetlennel kezdte a beleki edzőtábort
- 16:14 NB II: Pécs után Pápáról is érkezik játékos Nyíregyházára
- 16:04 Videó: támogassa adója 1 %-ával a magyar olimpiai csapatot!
- 16:03 Labdarúgás: áprilisra elkészülnek az új debreceni stadion tervei
- A kétmillió eurós Koman meghálálná a bizalmat
- Cristiano Ronaldo egy Lamborghinivel lepte meg magát a születésnapján
- Visszavonult a DVSC aranygenerációjának „mindenese"
- Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata
- Allegri: Ibrahimovic csak Nocerinót védte, aki túl kicsi
- Räikkönen: Nem az eredmény miatt vagyok elégedett
- A Skóciából hazatérő kapus az NB I-ben folytathatja
- Bikinire vetkőzött a csinos műsorvezetőnő a New York-i télben - képek
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Hódíthat a Lenge Liga: jó csajok, kevés ruha, amerikai futball - képek, videók!
- Hajnal Tamás: Hókotrókkal készülünk a Bayern ellen
- A Valencia edzője szerdán győzni megy a Camp Nouba
- Räikkönen zárta az élen az első 2012-es tesztnapot
- Primera División: a Barca Messi-függő, a Real Ronaldo góljai nélkül is vezetne
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt








