Holt volt a vezér, megvan a Sopron harmadik kupaaranya!

Vágólapra másolva!
2011.03.20. 17:15
Az MKB-Euroleasing Sopron 2007 és 2008 után, története során harmadszor elhódította a női kosárlabda Magyar Kupát, miután Körmenden 73–67-re legyőzte nagy riválisát, a Pécs 2010 együttesét. A találkozó legjobbja a 19 pontot dobó, 10 lepattanót szedő és a sorsdöntő hárompontost bevágó Amber Holt lett.

A két nagy rivális kupadöntőjében az első félidő végig soproni fölényt hozott. A zöld-sárgák már az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, a Pécs 17–8-nál tudott reagálni a jó soproni sorozatra. A baranyaiak megállították a Sopront, feljöttek négy pontra (17–13), de így is ellenfelük volt előnyben az első negyed után (19–15).

Holt fél perccel a vége előtt precíz triplával döntött 
(Fotó: Mirkó István, archív)
Holt fél perccel a vége előtt precíz triplával döntött (Fotó: Mirkó István, archív)

A folytatásban sem változott a kép. A palánk alatti területet uraló, határozottabb és pontosabb Sopron ismét el tudott lépni, ezúttal tíz ponttal is (25–15), majd tizenkettő volt az előny, amikor a pécsiek megint nekiálltak faragni a hátrányukból. Öt, zsinórban elért ponttal közelebb jöttek, a félidőt pedig egy kétharmad pályás bedobással, és egy centerből, az utolsó pillanatban szerzett ponttal zárták – a soproniak fórja hatra (35–29) olvadt. A Sopron teljesen uralta a palánk alatti játékot, a lepattanóarány 25:12 volt a javára, a Pécs egy félidő alatt összesen egy(!) támadólepattanót tudott szedni, ez pedig nem sok jót sejtetett…

A szünet után a pécsiek továbbra is szívósan tapadtak, de nem tudtak egyenlíteni, helyzetüket pedig nem javította, hogy Nagy-Bujdosó Nóra faultproblémák miatt a kispadra kényszerült. A Sopron tíz pont körül tartotta előnyét, sőt, 60–46-ra is elment, de a pécsiek még jókor kapcsoltak, zsinórban bedobott büntetőkkel tízen belülre jöttek. Még így is magabiztosnak tűnt az előny, egész addig, míg előbb Fegyverneky Zsófia, majd Iványi Dalma (utóbbi rendkívül távolról) be nem köszönt. Székely Norbertnek 66–60-nál, 3:46-tal a vége előtt időt kellett kérnie.

A pécsi sorozatot Honti Kata állította meg, az utolsó perc 68–63-as soproni vezetésről indult. Quigley két jó büntetővel 68–65-re alakította az állást, a Sopron kijátszotta támadását a sarokba, Amber Holt pedig higgadtan elsüllyesztett egy triplát – 71–65!

Iványi Dalma hárompontosa nem volt elég pontos, ezzel pedig gyakorlatilag eldőlt a meccs, a soproniaknak 15 másodpercet kellett kihúzni előnyükkel a kulcsfontosságú Holt-tripla után. A Pécs még egy labdaszerzés után, Fegyverneky ziccerével 72–67-re alakította az állást és beállította a végeredményt – története során harmadszor, 2007 és 2008 után női Magyar Kupa-győztes az MKB Euroleasing Sopron!

„Nagyon odatettük magunkat. Tudtuk, hogy nincs más választás, itt győzni kell. Nehéz volt talpra állni a múltheti Pécs elleni vereség után, de most fordult a kocka. Nagyot jászottunk, és megérdemelten ünnepelhetünk!" – hangzott Krivacsevics Tijana gyorsértékelése.

„Ma senki és semmi sem gátolhatott meg bennünket a győzelemben, anyira nagy szívvel játszottunk. A múlt héten megjártuk a poklok poklát, és most a mennybe jutottunk. A lehető legjobb helyre kerülta Kupa Sopronba!” – mondta a Kisalföldnek Székely Norbert.

NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
MKB-EUROLEASING SOPRON–PÉCS 2010 73–67 (19–15, 16–14, 21–17, 17–21)
Körmend, 1800 néző. V: Hartyáni, Vígh, Győrffy
SOPRON: Honti 9, HOLT 19/3, Coleman 6, TAMANE 12, KRIVACSEVICS 18. Csere: Németh B., Horti 4, Fűrész D. 3/3, Varga Zs. 2
PÉCS: Iványi 6/6, FEGYVERNEKY 19/6, QUIGLEY 15/3, Nagy-Bujdosó 9/3, Griffin 12. Csere: Krnjics 6, Sarok, Raksányi, Keller A., Horváth L.
Az eredmény alakulása. 4. p.: 6–2. 6. p.: 15–6. 10. p.: 19–13. 13. p.: 25–15. 17. p.: 30–18. 23. p.: 37–34. 27. p.: 50–40. 32. p.: 60–46. 35. p.: 64–52. 37. p.: 66–60. 40. p.: 68–65.
Kipontozódott: Bujdosó (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: – Ez a megújulás éve, mert tavaly a kupát és a bajnokságot is elvesztettük. Egyben ez a megújulás hete is, hiszen nyolc napja 31 ponttal kikaptunk Pécsen. Büszke vagyok a minket körülvevő közegre!
Zseljko Djokics: – Büszke vagyok a csapatomra. Jó meccset játszottunk, gratulálok az ellenfélnek. Három órával kevesebbet pihentünk, mint a Sopron, ők most frissebbek voltak.

 

BRONZMÉRKŐZÉS
SEAT Lami-Véd Győr–ZTE NKK 89–87 (14–24, 18–16, 30–20, 19–21, 8–6) – hosszabbítás után
Körmend, 400 néző V: Pálla, Kapitány, Márton
GYŐR: Englert 12/6, CARSON 16, Simon 8, KUBLINA 14, HOLLINGSWORTH 13. Csere: Semsei 6, Delmis 6/3, KOVÁCS 11/6, Vida , Horváth 3. Vezetőedző: Tapodi Péter
ZTE: BUKOVSZKY 15, Szalay 1, SZÉLESY 16/3, Zsovár 9, PAGE 28/3. Csere: Ambrus 4, Czukor 8, Sonyák 6. Vezetőedző: Gáll Tamás
Az eredmény alakulása. 5. p.: 8–11. 7. p.: 8–18. 15. p.: 22–29. 17. p.: 22–33. 23. p.: 32–46. 27. p.: 52–52. 34. p.: 63–69. 38. p.:75–74. 44. p. 85–83
Kipontozódott: Ambrus 32. p., Semsei 40. p. Hollingsworth 40. p. Sonyák 44. p.
MESTERMÉRLEG
Tapodi Péter: – A lesajnált bronzmeccs nagy küzdelmet hozott. Mindkét csapat megérdemli a dicséretet. A ZTE a jó játékáért, mi pedig azért, mert mély gödörből tudtunk felállni.
Gáll Tamás:Győzelmet érdemeltünk volna, de vereség lett a vége… Így is minden tiszteletet megérdemelnek a lányaim!
A NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA GYŐZTESEI
1951 Bp. Petőfi III. ker. Vörös Lobogó 80:32 1951.06.17.
1952 Bp. Petőfi III. ker. Vörös Lobogó 56:45 1952.08.24.
1953 Bp. Petőfi Tervhivatal Bp. Vörös Lobogó 31:30 1953.07.19.
1954 Bp. Petőfi Tervhivatal Bp. Vörös Lobogó 55:44 1954.08.28.
1955 Bp. Vörös Lobogó Bp. Vörös Meteor 63:54 1955.07.16.
1961–1962 MTK Bp. Vörös Meteor 57:44 1962.08.20.
1962–1963 Bp. Vörös Meteor 13 p. Bp. Előre 13 p. 8-as körm. 1963.12.22.
1964 MTK 13 p. Székesfehérvári VT Vasas 13 p. 8-as körm. 1964.12.29.
1965 MTK Bp. Előre 72:61 1965.12.28.
1966 Székesfehérvári VT Vasas Bp. Előre 61:36 1966.12.22.
1967 MTK Bp. Vörös Meteor 54:51 1967.12.17.
1968 MTK Videoton SC 68:59 1968.12.23.
1969 MTK BKV Előre 89:74 1969.12.14.
1970 Videoton SC TFSE 75:73 1970.12.20.
1971 TFSE MTK 71:70 (h.u.) 1971.09.12.
1972 MTK 4 p. Bp. Spartacus 4 p. 4-es körm. 1972.06.18.
1973 Bp. Spartacus 6 p. TFSE 5 p. 4-es körm. 1973.09.23.
1974 BSE 10 p. Bp. Spartacus 10 p. 4-es körm. 1974.09.15.
1975 Bp. Spartacus 14 p. MTK-VM 13 p. 8-as körm. 1975.06.10.
1976 BSE 13 p. Bp. Spartacus 13 p. 8-as körm. 1976.06.19.
1977 BSE 6 p. Székesfehérvári Építők 5 p. 4-es körm. 1977.10.03.
1978 Bp. Vasas Izzó MTK-VM 70–60 1978.07.09.
1979 BSE Bp. Vasas Izzó 63–56 1979.09.25.
1980–1981 Bp. Vasas Izzó BSE 75–67 1981.06.07.
1981–1982 BSE 6 p. Bp. Vasas Izzó 5 p. 4-es körm. 1982.06.13.
1982–1983 BSE Tungsram SC 83–82 1983.03.27.
1983–1984 BSE Bp. Spartacus 83–73 1984.02.29.
1984–1985 Tungsram SC Bp. Spartacus 90–75 1985.03.07.
1985–1986 Tungsram SC BEAC 86–59 1986.03.05.
1986–1987 Tungsram SC BEAC 71–55 1987.03.04.
1987–1988 Tungsram SC BSE 71–68 1988.02.17.
1988–1989 Bp. Spartacus Tungsram SC 61–54 1989.03.01.
1989–1990 BEAC Tungsram SC 73–69 1990.02.14.
1990–1991 BEAC Soproni VSE 78–74 1991.02.16.
1991–1992 Tungsram SC MTK 78–75 (h.u.) 1992.04.10.
1992–1993 Diósgyőri KSK BSE 75–56 1993.04.18.
1993–1994 Diósgyőri KSK BEAC 100–85 1994.06.05.
1994–v1995 BSE Soproni Postás 74–70 1995.05.17.
1995–1996 Ferencvárosi TC Soproni Postás 96–87 (h.u.) 1996.04.17.
1996–1997 Pécsi VSK Diósgyőri KSK 64–49 1997.01.27.
1997–1998 Pécsi VSK Soproni VSE 82–79 1998.02.22. / Sopron
1998–1999 Pécsi VSK Soproni VSE 80–69 1999.02.15. / Miskolc
1999–2000 Pécsi VSK Soproni Postás 79–43 2000.03.14. / Pécs
2000–2001 Pécsi VSK Soproni VSE 64–63 2001.03.16. / Sopron
2001–2002 Pécsi VSK Soproni VSE 64–41 2002.03.14. / Pécs
2002–2003 Pécsi VSK Soproni Postás 62–61 2003.03.06. / Miskolc
2003–2004 Szolnoki MÁV Orsi-Soproni VSE 76–74 2004.05.02. / Szeged
2004–2005 MiZo-Pécsi VSK Diósgyőri KSK 73–57 2005.04.10. / Pécs
2005–2006 MiZo-Pécs MKB-Euroleasing Sopron 65–62 2006.03.19. / Sopron
2006–2007 MKB-Euroleasing Sopron Szeviép-Szeged 76–70 2007.04.09. / Sopron
2007–2008 MKB-Euroleasing Sopron Mizo-Pécs 2010 77–63 2008.03.23. / Pécs
2008–2009 MiZo-Pécs 2010 MKB-Euroleasing Sopron 61–57 2009.03.29. / Sopron
2009–2010 MiZo-Pécs 2010
MKB-Euroleasing Sopron 72–70 2010.03.28. / Pécs
2010–2011MKB-Euroleasing SopronPécs 2010
73–67
2011.03.20. / Körmend
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik