Hihetetlen meccsen jutott tovább a Raptors Milwaukee-ban

Vágólapra másolva!
2017.04.28. 09:09
null
DeMar DeRozan 32 ponttal segítette győzelemhez a Raptorst (nba.com)
Egyszer már úgy tűnt, hogy megnyerte, aztán úgy, hogy elvesztheti, végül mégis behúzta a hatodik meccset a Toronto Milwaukee-ban, így óriási küzdelemben lépett a második körbe. Hasonlóan szoros végjátékot láthattunk Memphisben is, de a Grizzlies sem tudta megvédeni a hazai pályát, így a San Antonio is lezárta a párharcot - nézzük, hogy mi történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában!


Milwaukee Bucks–Toronto Raptors 89–92

Megnyerte, elbukta, végül mégis megnyerte a Raptors. DeMar DeRozan (32 pont, 12/24 mezőnyből, 5 labdaszerzés) vezérletével rommá verte ellenfelét a Toronto két és fél negyed alatt, a fordulás után rátettek egy lapáttal az addigi tempójukra és Carroll triplája után 71–46 állt az eredményjelzőn. Ekkor úgy tűnt, hogy lezárta a meccset és ezzel a szériát is a vendégcsapat, de itt még nem volt vége, hihetetlen felzárkózást produkált a Milwaukee, a következő öt percben 15–3-at futottak a hazaiak, majd a záró etapban sokkolták is a Torontót: kilenc perc alatt összesen négy (!) pontot engedélyeztek, egészen elképesztő dolgok zajlottak a pályán. Három perccel a vége előtt már a Bucks vezetett, de ekkor jött az újabb fordulat, ugyanis összeállt a Raptors: jött két DeRozan-kosár, közte egy kulcsfontosságú Joseph-triplával és három kivédekezett Milwaukee-támadással. Tizenhat másodperccel a a vége előtt ismét DeRozan nyugtatta meg övéit két büntetővel, hogy aztán Antetokounmpo zsákolása után ismét ő állhasson a vonalra – ezúttal sem hibázott, sőt, az utolsó másodpercben Patterson ellopta a Bucks oldalbedobását, ezzel pontot tett a hihetetlen csata végére. Óriási küzdelemben, erősen magára ijesztve ugyan, de végül nyerni tudott idegenben Dwane Casey alakulata, amivel 4–2-re hozta a számára nehezen induló párharcot – „üzemi hőfokon” lépnek a második körbe Lowryék, ahol már vár rájuk az év legnagyobb feladata, hiszen a Cleveland lesz az ellenfél.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Elfáradt a Bucks. Az elképesztő hajrával együtt sem mehetünk el szó nélkül a Milwaukee hibái mellett és azt most hagyjuk is, hogy miért kerültek huszonöt pontos hátrányba – a vesztett meccset végül visszahozták, de a végén mégis túl sok mindent csináltak rosszul. A legfőbb probléma a büntetőzéssel volt, ugyanis a negyedik negyedben 9/18-at hajítottak a vonalról, könnyen kiszámolható, hogy csak átlagos teljesítménnyel valószínűleg most a hetedik meccsre készülhetnének – ezen felül éppen az utolsó három percre fáradtak el, még Antetokounmpo is alig kapott levegőt. A görög 47 percet töltött parketten, dobott 34 pontot (13/23 mezőnyből, 9 pattanó, 3 gólpassz, 2-2 labdaszerzés és blokk), de a hajrában ő sem segíthetett, a negyedik negyedben csak 2/6 dobását süllyesztette el – az egész csapat kifulladt a hatalmas felzárkózásban, az iszonyatos védekezésben és valószínűleg az egész párharcban. Ebből jöttek az eladott labdák, a rontott dobások éppen a legrosszabbkor, így vége nem sikerült, 4–2-vel kiestek – tehát továbbra sem tudnak párharcot nyerni 2001 óta.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 34/3, Middleton 19/9, Dellavedova 19/3
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 32, Lowry 13/3, Powell 8/6

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–4

Memphis Grizzlies–San Antonio Spurs 96–103

A hajrá a Spursé volt. Ahogy az egész párharc, úgy a hatodik meccs is szorosan alakult, kilencszer változott a vezető kiléte és tizenhat alkalommal álltak egálra a felek. Amikor azonban a negyedik negyedben úgy tűnt, hogy kézbe veheti a dolgokat a Memphis és meglépett hét ponttal, megrázta magát Kawhi Leonard (29 pont, 9 pattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés) és egymaga bevert villámgyorsan nyolc egységet – ezzel „berúgta” a texasiak motorját és a vendég együttes egy 22–8-as rohanással zárta le a küzdelmet. Az utolsó percben clutch helyzetben büntetett az ismét parádézó (27 pont, 11/14 mezőnyből) Tony Parker, aki két kulcsfontosságú duplát is elsüllyesztett, de a Mills, Aldridge kettős is dicséretet érdemel – ezzel véget ért a párharc, a Spurs így ötből negyedszer is kiejtette a Grizzliest.

Elfogyott a Memphis. Az első félidőben még villogott a hazai csapat és nyolc hármast vert be, melyeknek köszönhetően természetesen vezetett is, de a fordulás után egyre inkább elfogytak ezek a kinti dobások, majd a meccs végére már nagyon egyedül maradt Mike Conley. Az irányítóra most sem lehetett panasz, Marc Gasol is csipkedte magát, de az utolsó hét percben már csak Conley dobott mezőnykosarat és az egész Grizzlies összesen tizenegy pontot szerzett ez idő alatt, kifulladt a végére a társaság – ismét beletört a bicskájuk a Spursbe és 3–10-re romlott a mérlegük azokon a meccseken, amikor egy párharc lezárása a tét.

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 26/9, Gasol 18/3, Randolph 13
A Spurs legjobb dobói: Leonard 29/3, Parker 27/3, Aldridge 17

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik