Férfi kosárlabda BL: „Mintha nem lettünk volna itt”

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2020.01.16. 13:49
null
Juvonte Reddic (labdával) szépen termelte a pontokat, 17-nél állt meg (Fotó: fiba.com)
Lényegében sima vereséget szenvedett a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely szerdán, a Telekom Baskets Bonn otthonában, de sorsa a saját kezében van, a következő két hazai mérkőzést kellene megnyerni.

 

A Dijon elleni idegenbeli meccshez tudnám hasonlítani a Bonn elleni mérkőzést, mintha nem lettünk volna itt. Ez volt a második olyan találkozó, amely egyáltalán nem jól sikerült. Ellenben még mindig van esélyünk a továbbjutásra, ha az évad előtt bárki azt mondja, hogy tizenegy forduló után így állunk, simán aláírtuk volna.” – gondolkodott hangosan szerdán éjfél körül Gasper Okorn, a Falco vezetőedzője, aki azt is hangsúlyozta, hogy a Bonn 91–77-es győzelme során a németek kiválóan játszottak, nagyon ritka, hogy egy csapat ötvenkét százalékkal dobja a triplákat és három játékos, Branden Frazier, Joshiko Saibou és Benjamin Simons együttesen 15 távoli kísérletből 11 értékesít.

Elsősorban a védekezés nem volt az igazi, ennél jobban szoktuk játszani a saját térfelünkön, egy az egy ellen gyakran megvertek minket, puhábbak voltunk a korábban látottaknál – értékelt már szerda délelőtt Perl Zoltán, aki azért védekezésben látványos blokkokat osztott ki. – Támadásban sem remekeltünk, de nem azon ment el a meccs.”

Alec Brown és Eugene Lawrence személyében két új játékost is bevetetett a Bonn, ők pár hete érkeztek csak Németországba, de a szombathelyi hátvéd szerint, a hazaiak nem azzal nyertek, hogy meglepték volna a vendégeket.

A legnagyobb különbség a triplák dobószázalékában mutatkozott meg, ők 50 százalék felett találtak, míg mi sokszor hibáztunk” – folytatta Perl.

Érdekes kérdés, hogy miként kezeli a nyomást a Falco, hiszen kevesen számítottak arra, hogy a magyar bajnoknak reális továbbjutási esélyei lesznek ebben a csoportban, sőt, a következő két hazai meccsen, akár be is lehet biztosítani a legjobb 16 közé jutást.

Ezt inkább örvendetesnek kell felfogni, nem nyomásnak, óriási dolog, hogy így állunk – mondta Perl Zoltán. – Nyernünk kell a saját csarnokunkban a következő két fordulóban, sőt, már a Besiktas elleni keddi összecsapás is sok mindenről határoz, mert a törökök ugyanúgy állnak, mint mi. Tovább akarunk jutni!”

Persze a jövő heti BL-feladatig még a szombathelyieknek még el kell utazniuk szombaton Kaposvárra, és az ottani bajnoki sem lesz leányálom, minden esetre Gasper Okornnak okosan kell taktikáznia, hogy maximális fordulatszámra pörgesse fel csapatát a Besiktas ellen.

TELEKOM BASKETS BONN (német)–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 9177 (24–19, 17–16, 24–17, 26–25)
Bonn, 2200
néző. V: Liszka (lengyel), Matejek (cseh), Maciulis (litván)
BONN:
Lawrence 6, Binapfl, SIMONS 23/12, Szubotics 5, BROWN 12/3
Csere:
FRAZIER 13/9, Zimmerman 6, Lischka 2, SAIBOU 22/12, McKinney-Jones 2
Edző:
Thomas Päch
FALCO:
Váradi 10/6, PERL 11, Benke 4, Washington 2, REDDIC 17
Csere:
Curry 14/3, Hooker 5/3, Filipovity 10/6, Lake 4
Edző:
Gasper Okorn
Az eredmény alakulása. 2. perc:
2–4. 5. p.: 14–11. 8. p.: 18–17. 13. p.: 32–22. 18. p.: 36–31. 23. p.: 51–36. 25. p.: 51–40. 27. p.: 59–40. 32. p.: 70–52. 34. p.: 72–61. 36. p.: 79–63
MESTERMÉRLEG

Thomas Päch:
– Elismerésem a Falcónak, hogy így szerepelnek a BL-ben, tetszik a játékuk, és hogy fiatal magyarokat szerepeltetnek. A csapatom az átalakulás időszakát éli, Eugene Lawrence és Alec Brown nem rég érkezett, igyekszünk beépíteni őket, rutinos jó játékosokról van szó. Szépen járattuk a labdát, megtaláltuk az üres embereket és támadtuk a palánkot, ez tetszett. Az is, hogy nem engedélyeztünk sok támadólepattanót egy olyan csapatnak, amelyben Juvonte Reddic szerepel.
Gasper Okorn:
– Megérdemelt hazai siker született. Ha őszinte akarok lenni, akkor a Bonn végig kontrollálta a mérkőzés. A védekezésünk egyáltalán nem működött, 91 pontot kaptunk, a házigazdák ötven százalékkal dobták a triplákat. A Dijon elleni idegenbeli összecsapás mellett ez volt az a mérkőzés, amelyen egyáltalán nem játszottunk jól. Csalódott vagyok, de mindent meg fogunk tenni, hogy bejussunk a legjobb 16 közé.

Az állás: 1. Dijon 19, 2. Bonn 18 (908–878), 3. Zaragoza 18 (852–854), 4. Besiktas 16 (862–843), 5. FALCO 16 (860–856) 16, 6. Brindisi 15 (936–978),7. PAOK 15 (873–923), 8. Klaipeda 15 (888–939)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik