nemzetisport.hu 2016.11.23 18:05 Frissítve: 2016.11.23 21:03

Férfi kosárlabda BL: 15 pontos Olaj-vereség a Besiktastól

A papírformának megfelelően a hibátlan mérleggel álló török Besiktas férfi kosárlabdacsapata 89–74-re legyőzte a Szolnoki Olajt a Bajnokok Ligája 6. fordulójában. Az Olaj 1–5-ös mérleggel áll, a Besiktas 6–0-val.

A Szolnok a hajrában hajolt meg a Besiktas előtt (Fotó: Besiktas)

A magyar bajnok kifejezetten jól kezdett, Milos Boriszov triplái alaposan megfeküdték a törökök gyomrát, így az Olaj az első negyedet 24–20-ra megnyerte, és ezt követően is tartotta a lépést. A Besiktas egy 10–0-s sorozattal ugyan átvette a vezetést, de nagyszünetben is csak minimális, 44–41-es előnyre tudott szert tenni.

A harmadik negyed elején is tartotta az egál közeli eredményt a Szolnok, de Boriszov duplája (54–53) után megtorpant. A magyar csapat pontatlanul támadott, a Besiktas bő egy perccel a negyed vége előtt már tíz ponttal elhúzott, és 69–58-as fórral várta az utolsó játékrészt.

Innen már nem is engedte ki a kezéből az irányítást a török csapat: a Besiktas 89–74-re győzött a mezőny legeredményesebbjének bizonyuló D. J. Strawberry (19 pont), Earl Clark (17 pont) és a dupla-duplát elérő Vladimir Stimac (16 pont, 10 lepattanó) vezérletével. A Szolnok legeredményesebb játékosa a mérkőzés elején szenzációsan dobó Boriszov volt 18 ponttal.

FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 6. FORDULÓ
BESIKTAS SOMPO JAPAN (török)–SZOLNOKI OLAJ KK 89–74 (20–24, 24–17, 25–17, 20–16)

Isztambul, 1500 néző. V: Glisics (szerb), Maliszewski (lengyel), Gurion (izraeli)
BESIKTAS: Thompson 10/3, Sipahi 5/3, ROLL 13/9, E. CLARK 17/6, STIMAC 16. Csere: STRAWBERRY 19, Veyseloglu 4, Sanli 2, Edge 3/3, Senli, Karaman. Edző: Ufuk Sarica
SZOLNOK: KINNEY 14/3, Vojvoda 11/3, Barnies 4, Eilingsfeld 5, Wright 2. Csere: Tóth Á. 8, POPOVICS 9, BORISZOV 18/12, Wittmann 3/3. Edző: Sztojan Ivkovics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 5–9. 7. p.: 8–17. 8. p.: 16–19. 12. p.: 20–28. 14. p.: 30–28. 17. p.: 32–35. 24. p.: 54–48. 26. p.: 54–53. 28. p.: 61–57. 33. p.: 76–60. 37. p.: 85–65
MESTERMÉRLEG
Ufuk Sarica:
– Kötelező feladatnak tűnt a meccs, örülök, hogy hoztuk a kötelezőt. Rosszul kezdtünk, nem volt tempónk, bennünk volt a hétfői, Galatasaray elleni rangadó. Sikerült aztán felpörögni, de egyáltalán nem volt könnyű a szolnokiak ellen, akik sokkal jobbak, mint amit a tabellán elfoglalt helyezésük mutat.
Sztojan Ivkovics: – Az első félidőben nagyon jól játszottunk, úgy érzem, hogy mérkőzésről mérkőzésre lépünk előre. Amikor a Besiktas hozzánk jön, nagyszerű vendéglátók leszünk, de remélem, a pályán mindkét félidőben sikerül jól játszani, és nyerünk. A Besiktasnak egyénileg kiváló játékosai vannak, nekünk akkor lesz esélyünk, ha csapatként remekelünk.

2020.02.05 19:21:22

Kosárlabda GYŐRI FERENC

A Falco edzője nem tartaná ördögtől valónak, ha a FIBA automatikus helyet adna a mindenkori magyar bajnoknak a BL főtábláján.

2020.01.28 00:04:35

Kosárlabda KŐFALVI DÁNIEL

ALAPVONALAki pedig látta játszani, annak most, amikor olvassa ezeket a sorokat, talán éppen úgy, mint nekem, lelassul egy pillanatra a világ, és összegyűlik az a rengeteg emlék, amit kaptunk a legendától, és amiért most köszönetet kell mondanunk.

2020.01.22 22:45:13

Kosárlabda THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Közösségépítő erejük van a csapatsportágaknak.

2020.01.03 19:29:06

Kosárlabda FAZEKAS ZOLTÁN

A válogatott hátvéd az Olasz Kupa nyolcas döntőjét célozta meg a Reggio Emiliával.