nemzetisport.hu 2019.01.05 20:30 Frissítve: 2019.01.05 22:25

Férfi kosár NB I: szoros meccsen nyert a Falco és a Jászberény

Igazán izgalmasan alakultak a férfi kosárlabda NB I-ben a szombati bajnoki mérkőzések: az öt meccsen a legnagyobb különbségű győzelmet a Szolnok aratta, amely hat ponttal múlta felül a Szedeákot, míg a PVSK öttel nyert az Alba ellen, a Falco a Sopront, a Jászberény a Szolnokot verte egy ponttal, miközben a sereghajtó – és vezetőedzőt kereső – Serco-TF-Budapest hosszabbítás után két ponttal, 81–79-re kikapott a Kaposvártól.

 

A Falcónál jelentős változás történt az év első meccsére, visszatért a korábbi közönségkedvenc Govens Darrin, aki 12 ponttal és 8 assziszttal járult hozzá csapata egypontos sikeréhez a Sopron ellen – a 75–74-gyel zárult találkozón Juvonte Reddic utolsó percben dobott büntetője döntött.  

Szintén eggyel nyert a Jászberény az Atomerőmű otthonában: a 20 pontig jutó Marcus Coleman mellett Damier Pitts emelhető ki, akinek duplája nyolc másodperccel a vége előtt a vendégek győzelmét jelentette.

Az alsóházban a vezetőedző nélküli TF-Budapest és a Kaposvár mérkőzése csak hosszabbításban dőlt el, a somogyiak javára: 40 perc után  72–72-t mutatott az eredményjelző, a ráadásban azonban a vendégek koncentráltak jobban és győztek végül 81–79-ra.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Sopron KC 75–74 (17–11, 22–18, 20–21, 16–24)
Szombathely, 2850
néző. V: Földházi, Söjtöry, Mészáros B.
FALCO:
GOVENS 12, Váradi B. 7/3, Bíró 3/3, BRUINSMA 16/6, REDDIC 13. Csere: CURRY 20/9, Balmazovics, Tóth N. 4. Edző: Gasper Okorn
SOPRON: LEMAR 17/3, WARNER 20/6, Takács 8/6, Gilbert 2, GORDON 18. Csere: Supola 2, Wiggins 7/3, Dénes. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–0. 9. p.: 17–7. 12. p.: 17–16. 16. p.: 24–23. 18. p.: 33–28. 25. p.: 51–26. 28. p.: 57–44. 33. p.: 70–54. 36. p.: 71–65. 39. p.: 74–74
MESTERMÉRLEG
Gasper Okorn:
– Tartottam a Soprontól, mert mintha a mumusunk lenne – így is történt, meg kellett szenvednünk a győzelemért. Meg kell tanulnunk okosabban játszani, megtartani a tetemes előnyünket. Visszakaptuk Bruinsmát, megérkezett Govens, de kell még kis idő, mire a csapattársak újra megismerik egymást. Van egy hetünk felkészülni a Szolnok ellen.
Sabáli Balázs: – Az első félidőben érvényesült a Falco agresszív védekezése, nem volt betörésünk, belső játékunk. Az egész mérkőzésen huszonkét labdát adtunk el, ezekből harminc pontot szerzett a Falco – ráadásul voltunk tizenhat pontos hátrányban is. Ennek ellenére visszajöttünk a meccsbe, szorossá tettük a hajrát. Sajnos egy ponttal végül kikaptunk, ennél azonban sokkal fájóbb Warner sérülése. 

Pécsi VSK-Veolia–Alba Fehérvár 78–73 (29–15, 15–23, 12–14, 22–21)
Pécs, 1700
néző. V: Benczur, Farkas G., Kovács N.
PÉCS:
PONGÓ MÁTÉ 14/6, TAYLOR 14, CSIRICS 16/6, BUDIMIR 17/9, HORTI 11. Csere: Antóni, Keszar 3, Simon K. 3, Demeter A. Edző: Csirke Ferenc
FEHÉRVÁR: Tóth P., FREEMAN 16/6, Zeno 5, LÓRÁNT 13, HEATH 12. Csere: Cartwright 5/3, Bullock 2, KELLER I. 10/6, Filipovity 10/6, Takács M. Edző: Jesús Ramírez
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–2. 6. p.: 19–7. 13. p.: 29–22. 17. p.: 35–25. 23. p.: 52–40. 26. p.: 54–44. 33. p.: 58–54. 37. p.: 66–56
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc: – Ez a szív győzelme volt, így kell kezdeni egy mérkőzést, és ezt az előnyt végig meg is tartottuk.
Jesús Ramírez: – Rosszul kezdtünk, a Pécs sokkal dinamikusabb volt, de vissza tudtunk jönni a meccsbe, amiért dicséret illeti a fiúkat.

Szolnoki Olaj KK–Naturtex-SZTE-Szedeák 64–58 (13–10, 19–10, 12–22, 20–16)
Szolnok, 1100
néző. V: Kapitány, Praksch, Goda
SZOLNOK: VOJVODA 23/6, Kovács P. 5/3, Benke 2, Sz. Milosevics 6, Tóth Á. 6. Csere: Airington 9/3, ANDRIC 9, Rowsey, N. Milosevics 4. Edző: Dragan Alekszics
SZEGED: Boltics, Vágvölgyi 8, T. Green 9, Juhos 7/3, Sulovics 7/3. Csere: PONJAVICS 21/9, KERPEL-FRONIUS G. 6, Révész Á. Edző: Andjelko Mandics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 8–4. 8. p.: 11–7. 14. p.: 15–17. 18. p.: 26–20. 24. p.: 34–26. 28. p.: 40–35. 34. p.: 53–47. 36. p.: 55–51. 39. p.: 55–56, 40. p.: 60–56
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, aminek egyik oka, hogy az utóbbi időben több sérülés is nehezítette a munkánkat, most pedig Andrew Rowsey dőlt ki a sorból. A védekezésünk jó volt, támadásban megvoltak a helyzeteink, de sokat hibáztunk, a jövőben jobb százalékkal kell értékesíteni a helyzeteket.
Andjelko Mandics: – Óriási csatát vívtunk a Szolnok otthonában. Érzékenyen érintett bennünket Marko Boltics sérülése, szerencsére fiataljaink jól szálltak be a meccsbe. Ami bosszantó, hogy szoros állásnál voltak eladott labdáink és fontos büntetőket hibáztunk.

Atomerőmű SE–JP Auto-JKSE 71–72 (21–18, 17–17, 20–25, 13–12)
Paks, 1000 néző V: Győrffy, Török R., Rácz Zs.
PAKS:
EVANS 10/3, FAUST 11, Kovács Á. 7/3, Eilingsfeld 8/6, TRAJKOVSZKI 18/6. Csere: JEVTOVICS 11, Ruják A. 6. Edző: Schmidt Béla
JÁSZBERÉNY: PITTS 17/9, Rakics 8/6, COLEMAN 20, ALEKSZANDROV 10, PANTELICS 11/3. Csere: Brbaklics 2, Cseh 2, Kerpel-Fronius B. 2. Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 15–7. 10. p.: 21–18. 15. p.: 30–28. 20. p.: 38–35. 25. p.: 49–47. 30. p.: 58–60. 35. p.: 69–65.
Kiállítva: Faust (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Schmidt Béla: – Azt kaptam, amit vártam, az ellenfél bizonyított. Kemény és kiélezett meccs volt egész végig. Hiába léptünk el több ponttal, ez nem jelentett semmit, hiszen az ellenfél gyorsan kapcsolt és felzárkózott. Mindkét csapatnál adva volt a változtatás lehetősége, csak a sok technikai hibával van problémám, ezen a jövőben igyekszünk változtatni.
Nikola Lazics: – Fontos győzelmet arattunk. A Paks jobb volt az első félidőben, nekünk problémáink adódtak, sok múlott a szerencsén. A szünetben megbeszéltük a fiúkkal a gondokat. Végig kiélezett mérkőzés volt.

Serco-TF-BP–Kaposvári KK 79–81 (17–16, 19–25, 17–17, 19–14, 7–9) hosszabbítás után
NKE Ludovika Aréna, 450 néző. V: Cziffra, Ádám, Minár
TF: CLARK 26/6, Buzás 5/3, Krnjajszki 9/3, MCLANE 16/6, BERGSTEDT 18. Csere: Szobi 3/3, Beák, Filipovics 2. Megbízott edző: Nagy Bálint
KAPOSVÁR: Ubilla 11/3, JOHNSON 19/3, Markovics 12, HENDLEIN 10, Spica 18. Csere: BAKI 6/6, Halász 5/3, Bogdán. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–7. 8. p.: 15–11. 13. p.: 20–26. 17. p.: 27–32. 24. p.: 40–47. 27. p.: 48–49. 32. p.: 61–60. 36. p.: 65–67. 39. p.: 69–72. 43. p.: 75–76
Kipontozódott: Bergstedt (45. p.), Buzás (45. p.)
MESTERMÉRLEG
Nagy Bálint:
– A héten történtek meglátszottak a játékunkon az első félidőben. A szünetben az öltözőben mindent átbeszéltünk, és férfias küzdelemben „visszajöttünk” a meccsbe. Egylabdás találkozón maradtunk alul, nekünk is volt sanszunk.
Fekete Ádám: – Nehéz időszakon vagyunk túl, ezen a mérkőzésen csak a győzelem számított. A találkozót kétszer-háromszor is sikerült megnyernünk, de a kialakult helyzet miatt önbizalomhiánnyal játszottunk, emiatt ellenfelünk többször is visszajött. Mindkét csapat megnyerhette volna az összecsapást, hiszen a TF is jól küzdött.

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Olaj KK 14 13 1 1217–1025 0.964 
2. Egis Körmend 13 10 3 1172–1070 0.885 
3. Falco-Vulcano Szombathely 14 9 5 1102–1037 0.821 
4. JP Auto-Jászberény KSE 14 9 5 1087–1046 0.821 
5. Pécsi VSK-Veolia 14 8 6 1103–1056 0.786 
6. Zalakerámia ZTE KK 14 8 6 1139–1148 0.786 
7. DEAC 13 7 6 1059–1058 0.769 
8. Atomerőmű SE 14 7 7 1152–1116 0.750 
9. KTE-Duna Aszfalt 14 7 7 1086–1078 0.750 
10. Sopron KC 14 6 8 1161–1138 0.714 
11. Alba Fehérvár 14 5 9 1097–1096 0.679 
12. Kaposvári KK 14 4 10 1073–1139 0.643 
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 14 3 11 1027–1113 0.607 
14. Serco-TF-BP 14 1 13 898–1253 0.536 

 

2019.07.15 22:11:05

Kosárlabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Mindenkinek vannak emlékei arról, amikor nüanszokon múlott a kiemelkedő diadal. Hogy magyar szokás-e, nem tudom, de többnyire az marad meg az emlékezetben, amikor nem sikerült.

2019.07.12 20:21:54

Kosárlabda NÉMETH ANDREA

Egy Budapestről induló, Londonban révbe érő család története, amelyen átrobogott a történelem.

2019.07.12 23:23:27

Kosárlabda NÉMETH ANDREA

ALAPVONAL. Fekete Margitnak esélye sem volt a múltjából megélni, sportolni azért próbált, de a manchesteri egyetem férfi kosáregyüttesénél edzegetve túl keménynek, a női gyephokicsapatnál pedig túl gyorsnak, túl profinak találták játékostársai.

2019.07.09 10:37:40

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

A női kosarasok kapitánya szerint a csapat minden szituációban kitartónak és egységesnek bizonyult az Eb-n.