Férfi kosár NB I: nagy hajrával egyenlített a Falco a döntőben

Vágólapra másolva!
2018.06.12. 20:41
null
Govens (jobbra) sérülten is vállalta a játékos (Fotó: Koncz György)
Az utolsó negyednek még hétpontos hátrányban vágott neki, egy nagy hajrával mégis hárompontos győzelmet aratott a Falco férfi kosárlabdacsapata a Szolnok elleni bajnoki döntő második mérkőzésén.

 

Igazi csapatként hajtottak
„Gratulálok a Szolnoknak a jó és fair játékhoz. Tudtuk, hogy nem lesz elég az a teljesítmény, amelyet Szolnokon nyújtottunk, úgyhogy kettőzött erővel, igazi csapatként hajtottunk, küzdöttünk szó szerint az utolsó pillanatig, s ennek meg lett az eredménye. A csütörtöki szolnoki találkozón is nyernünk kell – több elveszített találkozó mellett sikerült már egyszer győznünk ott ebben a szezonban” – nyilatkozta Milos Boriszov, a Falco bedobója.

Felnéztünk a táblára és mit láttunk? A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatlistájának alján ott állt Govens Darrin neve! Aztán rápillantottunk a melegítő hazai játékosokra, és valóban, a többiekkel együtt ziccerezett, fején a megszokott fülhallgatójával. A magyar válogatott irányítója megelégelte, hogy a padon üljön és onnan biztassa társait – tényleg nagyon lelkes volt –, és a jobb, vagyis dobó kezének nyílt ficama után, messze nem százszázalékos állapotban is vállalta a játékot a Szolnoki Olaj KK ellen. Végtére is ez egy bajnoki döntő, annak is az első vasi felvonása, és Govens még sosem nyert aranyérmet a magyar élvonalban. A bemutatásnál mindig ő kapja a legnagyobb ovációt, ez most hatványozottan igaz volt.

Az elején a Szolnok csak triplából talált be, végül is ez a kosárszerzési módszer éri a legtöbbet… A sort csupán az ötödik percben szakította meg Sztrahinja Milosevics, amikor értékesített két büntetőt. Nem nagyon engedték a felek, hogy elhúzzon a másik, aztán a nyolcadik percben hangrobbanás kíséretében a parkettre sétált Govens és hamar kiosztott egy asszisztot a palánk alá szépen belépő Milos Boriszovnak. Perl Zoltán hármasával öt pontra nőtt a különbség (24–19), de ezt nem nevezhették megnyugtatónak a házigazdák.

A második negyed elején Perl blokkolta Milosevicset, ami azért nem mindennapos mutatvány, majd az ellentámadásból újabb triplát süllyesztett el – a Falco kilencpontos előnyénél Dragan Alekszics időt kért. A negyed közepére aztán elfogyott az ötlet a hazaiak támadójátékából – Aljakszandr Pusztahvarnak például alapvetően nagyon jó keze van, ám az utóbbi néhány hétben mintha elfelejtett volna dobni.

A nagyszünetre már az Olaj mehetett előnnyel, az Arena Savaria környékén apokaliptikus fellegek sorjáztak, s ezzel párhuzamosan Szrecsko Szekulovics is ráncolhatta a homlokát csapata játéka miatt.

Perry hat triplát, összesen 23 pontot dobott (Fotó: Koncz György)
Perry hat triplát, összesen 23 pontot dobott (Fotó: Koncz György)

 

A pihenő nem hozott változást, Kendrick Perry még jobban elkapta a fonalat, egymás után három kinti dobása is sikeres volt (45–55). Ekkor felsejlett a sima befejezés lehetősége, Perry ugyanis egy igen demoralizáló dudaszós trojkát is elhelyezett a szombathelyi gyűrűben, Julian Norfleetet pedig le kellett támogatni a pályáról (később visszatérhetett). Govens megszerezte első három pontját, aztán újabb hármat, érezte, hogy a sereg élére kell állnia (58–60).

A fellángolás hősies volt, de nem követte jelentős fordulat, Steven Browning ugyanúgy bedobta a fontos kosarakat, ahogyan vasárnap. Hiányzott az átütőerő a Falco játékából, azonban próbálkozott becsülettel és Govens duplájával visszavette a vezetést. A sportot meg pont azért szeretjük, ami ezután történt: Pusztahvar a támadóidő lejárta előtt beleállt a triplába és végre sikerrel járt (76–72). Persze, hogy neki gratuláltak először a társak, a publikum tombolt – az Olaj hat pontot számlált az utolsó negyedben, ez édeskevés.

Az ünneplés során persze Govens volt a legnépszerűbb, egy nagymama azt is elmesélte neki, sírt, amikor meglátta az irányító sérülését. Talán most már megnyugodhat.

FÉRFI NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Szolnoki Olaj 76–73
(26–21, 13–20, 21–26, 16–6)
Szombathely, 3020 néző. V: Kapitány, Praksch, Török
FALCO: Norfleet 8/6, VÁRADI 15/9, Perl 11/6, Boriszov 10, Taylor 10. Csere: GOVENS 10/3, PUSZTAHVAR 6/3, Tóth N. 6. Edző: Szrecsko Szekulovics
SZOLNOK: PERRY 23/18, Vojvoda 12/6, KOVÁCS P. 7/3, Milosevics 4, ANDRIC 10. Csere: Ford 5, Browning 10/6, Tóth Á. 2. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 11–11. 9. p.: 24–19. 13. p.: 35–24. 18. p.: 37–35. 19. p.: 39–39. 20. p.: 39–41. 25. p.: 45–55. 28. p.: 58–60. 30. p.: 60–67. 38. p.: 71–72. 39. p.: 73–72
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1.
MESTERMÉRLEG
Szrecsko Szekulovics:
– Nagyon köszönöm a szép születésnapi ajándékot, vereség után nem érezném magam ennyire jól, az biztos… Hullámzóan játszottunk, s nem ez volt az első összecsapás a szezonban, amelyet az utolsó két percben sikerült megnyernünk. A harmadik negyedben a távoli dobásaink nem sültek, ezért voltak problémáink, jó védekezéssel azonban túllendültünk. A nyomás most a Szolnokon van. Govens hétfő este szólt, hogy mindenképpen játszani akar, ritka nagyszerű sportember.
Dragan Alekszics: – Volt nyerési esélyünk, hiszen 33-35 percig nagyon jól kosaraztunk, s kézben tartottuk a mérkőzést. Utána azonban minden dobásunkat kihagytuk, s az utolsó negyedben szerzett mindössze hat pont miatt elúszott a győzelmünk. Ilyesmi még nem fordult elő velünk a szezonban, sokkal, de sokkal jobban kell játszanunk és összpontosítanunk csütörtökön.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik