Férfi kosár NB I: mínusz 20-ról nyert rangadót a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.09. 20:04
null
A kosárra törő Desonta Bradford 11 pontot szerzett a Körmendben (Fotó: Szendi Péter)
A Szolnoki Olaj rosszul kezdett, de a második félidőre feljavulva 85–79-re legyőzte vendégét, a ZTE-t a férfi kosárlabda NB I 19. fordulójának szombati játéknapján. A Körmend véget vetett a Jászberény hatos győzelmi szériájának, míg a sereghajtó TF hatalmas meglepetésre, egy dudaszó közeli triplával fordított és nyert Pécsen.

 

A hármas győzelmi szériából érkező csapatok rangadójának első kosarát a Szolnok szerezte, ám a ZTE gyorsan sebességet váltott, és Andrij Agafonov duplája, majd büntetője után 20–10-re vezetett. A hazaiak visszakapaszkodtak, csakhogy a második negyedben következett egy 20–5-ös zalai roham – Bernard Thompson, Dustin Ware és Doktor Péter is bevert két-két triplát! –, így a 16. perc kezdetén már hússzal „mentek” a vendégek (22–42).

A második félidőre rendezte sorait a hét közepén európai kupameccset játszó bajnokcsapat, megkezdődött a felzárkózás, és a 34. percben, Benke Szilárd közeli dobása után már a Szolnok vezetett (68–66). Agafonov erre még válaszolt, de a végjáték az immár lendületben lévő hazaiaké volt. Az Olaj egyhuzamban negyedszer nyert, a ZTE három siker után veszített.

A Jászberény hatos győzelmi sorozattal a háta mögött érkezett Körmendre, hogy megkísérelje bevenni az eddig mindenkit visszaverő vasi várat – ám neki sem sikerült: a hazai gárda fokozatosan növelte az előnyét, és magabiztosan nyert.

Pécsen kezdetben a papírformának megfelelően alakultak az események, de hiába nélkülözte legjobbját, Donte Clarkot a TF, már a második negyedben körvonalazódott a fordulat, amely aztán a hajrában be is következett: Krnjajski Boris utolsó pillanatokban a gyűrűbe vágódó hármasával a sereghajtó fordított, és megszerezte a második győzelmét.

Az Atomerőmű Kaposváron sem tudott kikeveredni a hullámvölgyből, zsinórban negyedszer is kikapott, míg a tabellaszomszédok soproni mérkőzésén értékes sikert aratott a Kecskemét.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
19. FORDULÓ – szombati mérkőzések

SZOLNOKI OLAJ KK–ZALAKERÁMIA ZTE KK 85–79 (17–22, 18–26, 22–17, 28–14)
Szolnok, 1300
néző. V: Papp P., Ádám J., Balogh Gy.
SZOLNOK: Vojvoda 14/3, Kovács P., Sz. Milosevics 8/3, N. Milosevics 4, TÓTH Á. 12. Csere: ANDRIC 27, BENKE SZ. 12/3, Rowsey 8. Edző: Dragan Alekszics
ZALAEGERSZEG: WARE 12/12, THOMPSON 24/12, Gulyás M. 4, Bagó 2, AGAFONOV 22/3. Csere: Durázi 7, Kis R., Doktor 8/6. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–8. 7. p.: 8–15. 9. p.: 9–15. 13. p.: 19–33. 16. p.: 22–42. 18. p.: 30–48. 24. p.: 41–58. 28. p.: 54–60. 32. p.: 63–66. 34. p.: 68–66. 38. p.: 81–74
Kipontozódott: Durázi (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Az első félidőben azt gondoltuk, hogy könnyű dolgunk lesz a tartalékos ZTE–vel szemben, nem így történt. A második félidőben szerencsére összeállt a védekezésünk, nem siettettük a játékot, és sikerült jól lepattanóznunk, így szurkolóink biztatásától kísérve megnyertük a találkozót.
Bencze Tamás: – A lehetőségeinkhez képest úgy, hogy három játékost kellett pótolnunk, jól helytálltunk Szolnokon, sőt 35 percig győzelmi esélyünk is volt. A záró negyedben sok lepattanót engedtünk a hazaiaknak, akik éltek a felkínált lehetőséggel. Köszönjük közönségünknek, hogy Szolnokra is elkísért és végig biztatott bennünket.

EGIS KÖRMEND–JP AUTO-JÁSZBERÉNYI KSE 90–72 (19–15, 25–23, 25–19, 21–15)
Körmend 2000
néző. V.: Cziffra Cs., Söjtöry T., dr. Mészáros B.
KÖRMEND: Németh 6/3, Bradford 11/3, Price 6, Hammonds 13/9, DELAS 14. Csere: CSORVÁSI 12, FERENCZ 15/6, Thames 7, Takács K. 6/3, Lajsz, Oroszi. Edző: Matthias Zollner
JÁSZBERÉNY: PITTS 13/6, Rakics 11/3, COLEMAN 21, Alekszandrov 6/6, Pantelics 7/3. Csere: Czirbus 6, Kerpel-Fronius B. 2, Brbaklics 4, Cseh 2, Ruják B. Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–5. 7. p.: 8–13. 14. p.: 25–25. 16. p.: 38–31. 23. p.: 46–40. 27. p.: 63–55. 34. p.: 78–59. 37. p.: 86–68
MESTERMÉRLEG
Matthias Zollner:
– Nagyon fontos mérkőzés volt számunkra. Két vereség után csak a győzelem jelentett elfogadható eredményt. Ezt akarták a játékosok és a szurkolóink is, örülök, hogy többnyire jó játékot nyújtottunk és sikerült nyernünk. Négy nap múlva újra találkozunk, nem szabad, hogy elbízzuk magunkat, mert az egy másik meccs lesz.
Nikola Lazics: – Sok hibával és rossz felfogásban játszottunk, s egy jól felkészített csapat volt az ellenfelünk. Nagyon agresszíven védekeztek a hazaiak, és mi nem találtuk ennek a harcmodornak az ellenszerét. Rutinos ellenfelünk megbüntetett minket a hibáinkért, a sok eladott labdából könnyű kosarakat szerzett.

PÉCSI VSK VEOLIA–SERCO-TF-BUDAPEST 76–77 (29–16, 15–24, 15–12, 17–25)
Pécs 800
néző. V: Czövek, Doros, Kulcsár
PÉCS: Pongó Máté 7/3, TAYLOR 18/6, CSIRICS 17/9, BUDIMIR 15, Horti 4. Csere: Wright 7, Antoni 6/3, Demeter A. 2, Bíró L. Edző: Csirke Ferenc
TF: KRNJAJSKI 14/12, Kozma 5/3, Buzás, MCLANE 12/3, BERGSTEDT 21. Csere: Filipovics 2, RIKALO 21/15, Szobi 2, Beák. Edző: Nagy Bálint
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–4. 6. p.: 13–7.13. p.: 31–20. 17. p.: 40–31. 23. p.: 47–42. 26. p.: 51–44. 33. p.: 59–59. 37. p.: 69–66
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc:
– Egy ilyen meccsen megmutatkozik, ki az igazi sportember, de ha csak ennyit tudunk, az régen rossz. Az utolsó másfél percben egyáltalán nem az történt a pályán, amit megbeszéltünk.
Nagy Bálint: – Már a Fehérvár ellen volt egy jó negyedünk, ezt ezúttal kijjebb toltuk. Most harcoltunk úgy, ahogy kell, a végén a tripla csak hab volt a tortán. Igazolásainknak köszönhetően négy-öt mérkőzés múlva megérkezünk az A-csoportba.

KAPOSVÁRI KK–ATOMERŐMŰ SE 88–77 (19–20, 19–19, 26–19, 24–19)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 1000
néző. V: Földházi T., Minár L. B., Lengyel Á.
KAPOSVÁR: UBILLA 15/3, JOHNSON 18/3, MARKOVICS 12, HENDLEIN 16, SPICA 12. Csere: Pusztahvar 5/3, Halász 3/3, Baki 7/4. Edző: Fekete Ádám
PAKS: Kovács Á. 12/3, Ruják 11/3, FAUST 26/18, EILINGSFELD 9/3, Jevtovics 12. Csere: Norfleet, Henton 7, Medve. Edző: Schmidt Béla
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–7. 7. p.: 13–18. 12. p.: 23–23. 17. p.: 36–33. 22. p.: 40–46. 27. p.: 51–53. 32. p.: 66–61. 37. p.: 74–73
Kipontozódott: Kovács Á. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám:
– Úgy gondolom, sikerült kijönnünk abból a mély gödörből, amelyben voltunk. Látszik, hogy újra van csapata Kaposvárnak, ez a szurkolóink miatt is nagyon fontos. Nem voltunk elég agresszívek sem védekezésben, sem pedig támadásban, ezen változtattunk a második félidőben.Hamarabb is eldőlhetett volna a mérkőzés, de Faust kiváló teljesítménye meccsben tartotta a Paksot. Az utolsó percekben aztán a kontrollált akcióink döntők voltak.
Schmidt Béla: – Megérdemelt győzelmet aratott a Kaposvár, nem harmincöt percig tart egy találkozó. Az utolsó öt percben már elfáradtunk, és mindig hibáztunk védekezésben. Támadásban egyénieskedve próbáltunk kosarat szerezni, ami nem sikerült. Szomorú vagyok, mert azt gondoltam, hogy sikerül elindulni felfelé.

SOPRON KC–KTE-DUNA ASZFALT 72–73 (28–19, 19–21, 10–16, 15–17)
Sopron, 1200
néző. V: Győrffy, Farkas, Fodor
SOPRON: Lemar 12, Warner 13/3, TAKÁCS N. 16/12, Dénes, GORDON 16. Csere: Molnár Marcell 3/3, Supola 5, Wiggins 5, London 2. Edző: Sabáli Balázs
KECSKEMÉT: Green 15/3, WITTMANN 20/12, Dimics, Molnár Márton 4, Dramicsanin 9/3. Csere: Djeraszimovics 8, Karahodzsics 5, MÉSZÁROS 12/6, Kucsera. Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 2. perc: 6–2. 5. p.: 18–9. 10. p.: 28–19. 12. p.: 32–26. 15. p.: 38–34. 18. p.: 43–38. 20. p.: 47–40. 22. p.: 52–43. 25. p.: 55–48. 28. p.: 55–56. 30. p.: 57–56. 32. p.: 60–58. 35. p.: 65–64. 38.p.: 67–69. 40. p.: 72–73
Kipontozódott: Molnár Marcell (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs:
– A jó csapatnak van szerencséje, ez pedig most a Kecskemét volt, hiszen megdolgozott érte. A védekezésünk az első félidőben annak ellenére jobb volt, hogy negyven pontot kaptunk. A szünet után visszaesett a játékunk, rossz döntéseket hoztunk, sok labdát adtunk el, és a Kecskemét leindításokból fordított. Már a sokadik olyan találkozó ez, amelyet úgy veszítünk el, hogy teljesen megváltozik a játékunk, és amíg ezen nem tudunk változtatni, addig meg fogunk ragadni egy szinten.
Forray Gábor: – Egypontos mérkőzésen óriási szerepe van a szerencsének, ezért azonban meg is kell dolgozni. Mi tetemes hátrányból jöttünk vissza. Az első félidőben jobb volt a Sopron, ezért nagy erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy meccsben maradjunk, ez sikerült is. Külön köszönet jár a szurkolóinknak is, akik ilyen messzire is elkísértek minket.

Pénteken játszották
Naturtex-SZTE-Szedeák–Alba Fehérvár 68–78 – h. u.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–DEAC 103–96

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Szolnoki Olaj KK 19 17 2 1634–1387 0.947
2. Egis Körmend 19 13 6 1684–1557 0.842
3. JP Auto-Jászberény KSE 19 13 6 1496–1455 0.842
4. Falco-Vulcano Szombathely 19 12 7 1550–1475 0.816
5. Zalakerámia ZTE KK 19 11 8 1548–1542 0.789
6. KTE-Duna Aszfalt 19 10 9 1505–1488 0.763
7. DEAC 19 10 9 1572–1592 0.763
8. Pécsi VSK-Veolia 19 9 10 1509–1475 0.737
9. Alba Fehérvár 19 8 11 1518–1474 0.711
10. Atomerőmű SE 19 8 11 1544–1526 0.711
11. Sopron KC 19 8 11 1537–1537 0.711
12. Kaposvári KK 19 7 12 1492–1544 0.684
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 19 5 14 1416–1519 0.632
14. Serco-TF-BP 19 2 17 1254–1688 0.553
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik