Férfi kosár NB I: kiélezett csata, az Alba legyőzte a Falcót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.12. 20:13
null
Shepard (7) volt az Alba – és holtversenyben a mezőny – legeredményesebbje volt (Fotó: Földi D. Attila)
Az Alba Fehérvár rendkívül kiélezett mérkőzésen 77–72-re legyőzte a Falcót a férfi kosárlabda NB I 2. fordulójában. A Körmend remek első negyedével alapozta meg sikerét a Kaposvárral szemben, az Atomerőmű szoros csatában győzte le a MAFC-ot.

A ZTE elleni győzelemmel nyitó Alba beragadt a Falco elleni rangadó rajtján, a szombathelyiek úgy nyerték meg négy ponttal az első negyedet, hogy a kulcsfontosságú kosarakat dobó Justin Edwards behajított egy hárompontost a dudaszó pillanatában, ezzel hétről négyre csökkent a hazai hátrány.

A fehérváriak sokáig csak tapadtak a Falcóra, majd a mezőnydobást az egész meccsen nem hibázó Winston Shepard kosara után 33–32-nél átvették a vezetést – először a mérkőzés során. A pontszegény második negyedet hat ponttal megnyerő Alba vonulhatott minimális előnnyel pihenni, hogy aztán a harmadik játékrészben összeszedjen egy mínusz hetet (a Falco a negyed végén teljesen megfogta a hazai támadójátékot), és megint üldözésbe kezdjen.

Bő három és fél perccel a vége előtt érte utol ismét az Alba a Falcót (67–67), majd Edwards kosarával fordult a kocka, vezettek a fehérváriak. Egy Váradi-triplával a Falco visszavette a vezetést és a kezdeményezést, de a 70. vendégpontra már csak kettő jött, az Alba Fehérvár pedig a végén egy 8–2-es szériával kicsikarta a győzelmet.

A MAFC az első negyedben nagyon „megmakacsolta magát”, vezetett is az Atomerőmű otthonában, igaz, a játékrész végén már 22–16-os hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Will Tamás kosara után tíz fölé növelte a fórt a házigazda, és ez tulajdonképpen döntött is – a fővárosiak már csak megközelíteni tudták a paksiakat a későbbiekben, de a fordításra nem volt esélyük.

A Körmend hatalmas lendülettel nyitotta a Kaposvár elleni mérkőzést, és ezzel tulajdonképpen gyorsan döntésre is vitte: a vendégek majdnem négyperces kosárcsenddel kezdtek, az MTE ezt arra használta fel, hogy több mint tízpontos előnyt kovácsoljon. A Kaposvár összekapta magát, egyre jobban játszott, de a nagyszünetig is csak tizenkét pontra tudott feljönni. A harmadik negyed 12–18-as eredménye ugyan felcsillantott némi esélyt a kaposváriak előtt – sőt, 61–61-nél egyenlítettek is a vendégek –, ám a Körmend ezt követően visszavette az irányítást, és a sérülés miatt kiváló Jaytomah Wisseh nélkül hajrázó Kaposvár már nem tudott újítani. A Körmend végül kilenc ponttal győzött.

A játéknap legnagyobb különbségű győzelmét a Sopron aratta, mely az összes negyedet megnyerve simán abszolválta a Jászberény elleni mérkőzést – a JKSE már az első negyed után kilencpontos hátrányban volt hazai pályán, és nem tudta később sem megszorítani a vendégeket.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
2. FORDULÓ

ALBA FEHÉRVÁRFALCO KC SZOMBATHELY 77–72 (21–25, 18–12, 14–21, 24–14)
Székesfehérvár, 1700néző.V:Földházi, Szabó G., Minár
ALBA:B. Taylor11/3,Burgess, Markovics5/3,LÓRÁNT P.14/3,Keller Á.5/3. Csere:EDWARDS14/6,Farr9/3,SHEPARD15,Tóth P., Filipovity4,Keller I. Edző:Dzunics Braniszlav
FALCO:Medford15/9,VÁRADI B.13/3,GOVENS15/6,Pusztahvar6/3,TURNER13. Csere:Tóth N.4,Bognár K.4,Kovács P.2. Edző:Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 2. p.:2–7.6. p.:9–17.8. p.:16–19.12. p.:23–31.15. p.:31–31.18. p.:37–34.25. p.:47–43.27. p.:52–52.33. p.:59–63.37. p.:67–67.39. p.:71–70
Kipontozódott:Turner (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Ha a Falco nyerte volna meg ezt mérkőzést, megérdemelte volna a győzelmet, mert a meccs nagy részében futottunk az eredmény után. Rövidek voltak azok a periódusok, amikor mi irányítottunk, de szerencsére a végjáték nekünk sikerült. Csapatmunka volt, bár így is próbálunk játszani mindig. Az mindenképpen jó jel, hogy már a második mérkőzésen tudtunk nyerni a végjátékban, ami azonban nem jó, hogy az egész találkozó alatt nem ment a lepattanózás. Ebben nagyon megvertek bennünket.
Szrecsko Szekulovics: – Igazi rangadó volt, mindkét csapat rendkívül keményen játszott. Az első mérkőzésünkön azt próbálgattuk, hogyan kell játszani idegenben: az egész meccsen egálban voltunk, sőt vezettünk is, de a végén több hibát elkövettünk, és ezt egy olyan jó csapat, mint a Fehérvár azonnal megbüntette. Közel voltunk a sikerhez, az utolsó három percben ment el a meccs, mert megálltunk támadásban, az Alba jól védekezett. Egy biztos, akármelyik csapat is jön ide, annak nagyon nehéz lesz itt nyerni.

ATOMERŐMŰ SEMAFC 94–86 (22–16, 25–25, 20–19, 27–26)
Paks, 800néző.V:Kapitány G., Söjtöry T., Radnóti M.
ATOMERŐMŰ:KOVÁCS ÁKOS14,Medve4,Samenas14/9,FORTE26,Watkins. Csere:P. J. Hill4,TIBY21/3,Will10/6,Bagó, Sömenek1,Gulyás M. Edző:Gediminas Petrauskas
MAFC:Misek , Lakits11/3,Kovács Ádám10,SIHOTA27/6,POSCIC23. Csere:Smith13/6,Bordács2,Molnár M., Pápai, Fehér. Edző:Garai Péter
Az eredmény alakulása: 4. perc:7–4.7. p.:15–14.13. p.:24–24.17. p.:36–30.23. p.:53–44.25. p.:60–48.28. p.:61–56.33. p.:74–60.36. p.:82–75
MESTERMÉRLEG
Gediminas Petrauskas:– Mindenekelőtt elismerésem a MAFC-nak, jól harcoltak. Védekezésben több hibát is elkövettünk, de szerencsére a több szerzett pontunkkal kompenzálni tudtuk. Watkins kiesését is megoldottuk, ez mutatja, hogy akik a kispadon ülnek, azok is ugyanolyan értékei a keretnek, mint akik a pályán vannak.
Garai Péter: –A mérkőzés elején hatpontos hátrányba kerültünk, utána futottunk az eredmény után. Túl sok időt elvett a labdafelhozatal, kevesen vagyunk. Watkins sérülésével kaptunk egy esélyt, de nem tudtunk élni vele, hiszen a helyére beküldött Tiby jól pótolta őt.

EGIS KÖRMENDKAPOSVÁRI KK 83–72 (28–15, 21–22, 12–18, 22–17)
Körmend, 2000
néző.V:Pálla Z., Török R., Boros Z.
KÖRMEND:PETTY20,SADDLER21/9,FERENCZ,17/15,Loveridge9/3,ALLEN14/3. Csere:Horti2,Németh, Oroszi. Edző:Teo Cizmic
KAPOSVÁR:Wisseh6/3,Fodor M.7/3,COOKE18/6,HENDLEIN10/3,Simms6. Csere:Duren9/3,Papp, BAKI16/9,Grebenár. Edző:Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 4. perc:11–0.8. p.:24–13.14. p.:33–21.17. p.:38–33.24. p.:54–42.28. p.:56–51.33. p.:62–61.38. p.:76–66
MESTERMÉRLEG
Teo Cizmic: –Örülök, hogy átlagon felül teljesített a csapat. Két meghatározó játékosunkat is nélkülöztük, ennek ellenére végig kézben tartottuk a mérkőzést. Most a győzelem volt a legfontosabb, még nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy a maximumot tudjuk hozni a mérkőzéseken.
Fekete Ádám: –Kőkemény találkozót játszottunk, az elején sajnos nem koncentráltunk eléggé, jelentős hátrányba kerültünk, de visszajöttünk a mérkőzésbe. Nálunk ma nem volt extra teljesítmény, míg ellenfelünknél többen is jó napot fogtak ki. Amikor felzárkóztunk, számunkra több szituáció is kedvezőtlenül alakult.


JP AUTO-JKSE–SOPRON KC 66–84 (17–26, 17–23, 17–18, 15–17)
Jászberény, 400
néző. V: Győrffy P., Jakab L., Gál J.
JÁSZBERÉNY: Protics 8/6, ARRINGTON 18/6, Williams 14/6, STAMENKOVICS 15/3, Barker. Csere: Bazsó B. 1, Cseh Gy. 4, Brbkalics A., Czirbus J. 6/3. Edző: Stevan Tot
SOPRON: THREATT 16/9, RUJÁK 15/9, Michaud L. 12/6, Dufault 6, SPICA 23. Csere: Bán T., Tóth G. 4, Takács N. 5/3, Mills J. 2, Kántor O. 1, Élő B. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–9. 7. p.: 13–21. 13. p.: 23–34. 17. p.: 32–40. 23. p.: 40–55. 27. p.: 44–64. 33. p.: 53–73. 37. p.: 57–80
MESTERMÉRLEG
Stefan Tot:
– Az első hazai mérkőzés mindig nehéz, sajnos nem játszottunk jól. A Sopron megérdemelten nyert, mi pedig megpróbálunk javítani Kaposváron.
Sabáli Balázs: – Csak két napunk volt készülni erre a mérkőzésre, de amit terveztünk, nagyrészt meg tudtuk valósítani. Megérdemelten nyertünk, ám van még mit javítani a játékunkon.

AZ ÁLLÁS
1. Egis Körmend 2 2 159–130 1.000
2. Szolnoki Olaj KK 1 1 86–71 1.000
3. Alba Fehérvár 2 2 148–137 1.000
4. KTE-Duna Aszfalt 1 1 82–75 1.000
5. Sopron KC 3 2 1 235–225 0.833
6. Atomerőmű SE 2 1 1 171–166 0.750
7. Kaposvári KK 2 1 1 154–164 0.750
8. JP Auto - Jászberény KSE 2 1 1 126–142 0.750
9. Falco KC Szombathely 1 1 72–77 0.500
10. Zalakerámia ZTE KK 1 1 65–71 0.500
11. Vasas Budapest 1 1 75–82 0.500
12. Naturtex-SZTE-Szedeák 1 1 58–66 0.500
13. MAFC 2 2 144–154 0.500
14. PVSK-PannonPower 1 1 71–86 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik