Férfi kosár NB I: Kaposváron jutott a négy közé a Sopron

Vágólapra másolva!
2015.05.03. 21:09
null
A Sopron Kaposváron vívta ki a továbbjutást az ötödik meccsen (Fotó: Baranyai Gerda)
Végig kiélezett mérkőzésen 86–81-re győzte le a Soproni KC férfi kosárlabdacsapata a házigazda Kaposvári KK-t, így az ötmeccses párharcban 3–2-re diadalmaskodva kivívta az elődöntős szereplés jogát! Szintén elődöntős a Falcót legyőző Atomerőmű SE.

 

KAPOSVÁR–SOPRON

A Sopron kitűnően kezdte a mérkőzést, 11–4-re elhúzott az első három percben, de a Kaposvár megálljt parancsolt – nem tudtak meglépni a vendégek, sőt, 24–23-nál már a házigazda állt jobban. Sabáli Balázs 31–25-nél kért időt, rendezendő a sorokat – szavainak volt foganatja, mert 33–32 után 4–12-es széria jött, a félidőben pedig a Sopron 46–41-re vezetett.

A Kaposvár szívós munkával kiegyenlített és ismét átvette a vezetést, ám nem tudta stabilizálni azt, öt pont volt a legnagyobb hazai fór. A hajrá előtt aztán volt egyszer hat is (74–68), de egy 10–0-s soproni rohanás volt a válasz, az utolsó percekre már a vendégek voltak jobb helyzetben! Jermaine Thomas triplája eldöntötte a mérkőzést, 76–82-ről nem volt visszaút a Kaposvárnak, négy közé jutott a Sopron. A soproniak az elődöntőben az első kiemelt Szolnoki Olaj ellen folytatják.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS

KAPOSVÁRI KK–SOPRONI SÖRDÖGÖK 81–86 (20–23, 21–23, 22–16, 18–24)

Kaposvár, 1000 néző. V: Cziffra, Győrffy, Jakab
KAPOSVÁR: FRAZIER 11/3, Fodor M. 12, RAIVIO 19/6, Hendlein 8, SPICA 23. Csere: Jancsikin 6/6, Horváth M. 2. Edző: Fekete Ádám
SOPRON: THOMAS 12/3, RUJÁK A. 9/3, BORISZOV 27/9, Tóth G. 8/3, POSCSICS 16. Csere: EDWARDS 12, Trepák 2, Takács N., Dénes G. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–11. 7. p.: 12–19. 13. p.: 29–25. 16. p.: 33–34. 22. p.: 41–48. 25. p.: 52–51. 28. p.: 60–58. 34. p.: 72–68. 38. p.: 74–79
Kipontozódott: Jancsikin (38. p.), Fodor M. (38. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–2 a Sopron javára.
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám:
– Nagyon nehéz higgadtan nyilatkoznom közvetlen a történtek után. Meg kell nézni a felvételt, hogy a végjátékban valóban minden faultunk az volt–e igazából. Úgy érzem, kissé egyoldalú volt a mérkőzés vezetése ebben az időszakban. De nem ez volt a fő ok, közrejátszott két játékosunk kipontozódása a véghajrában. Sok sikert kívánok a Sopronnak a továbbiakban.
Sabáli Balázs: – Tudtuk előre, ha sikerül a hazaiakat nyolcvan pont körül megállítanunk, akkor lehet esélyünk a sikerre. Ezen a mérkőzésen maximálisan minden játékosom fejben is itt volt. És ez döntőnek bizonyult. El kell ismernünk, a Kaposvár gyengébb csapatteljesítményt nyújtott, de ebben nekünk is szerepünk volt. Egy szomorú hírrel fejezném be: mérkőzés közben kaptuk a hírt, hogy Trepák Zoltán édesapja elhunyt. Ezt a győzelmet neki ajánljuk fel.

ATOMERŐMŰ SE–FALCO

Az Atomerőmű SE bejutott a férfi kosárlabda NB I elődöntőjébe, miután hazai pályán nagy csatában legyőzte a Szombathely csapatát a párharc mindent eldöntő, ötödik mérkőzésén.

A vasárnapi találkozó utolsó negyedét nyolcpontos hátrányban kezdte meg a paksi csapat, mely a záró játékrészt 13 ponttal nyerte meg, s ezzel eldöntötte a két együttes negyeddöntős csatáját. A győztes paksiakra az elődöntőben a Kecskemét vár.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
ATOMERŐMŰ SE–FALCO-TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY 87–82 (26–20, 20–23, 15–26, 26–13)

Paks, 1000 néző. V: Kapitány, Hegedűs, Török
ASE: DUGAT 18/6, Medve 2, EVANS 14, SZABÓ ZS. 19/12, EILINGSFELD 12/3. Cs: Tóth Á. 2, J. Jones 10, Körtélyesi 2, Baki 4/3, Kovács Á. 4. Edző: Dzunics Braniszlav
FALCO: Váradi B. 2, Doyne 5, MAJSZTOROVICS 14/3, KRSZTANOVICS 17/3, Hall 2. Cs: PERL 19/3, Dukics 10/6, BOGNÁR 13/6. Edző: Kálmán László
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–2. 6. p.: 16–12. 9. p.: 23–18. 12. p.: 28–25. 15. p.: 37–30. 19. p.: 42–39. 22. p.: 46–47. 26. p.: 52–60. 29. p.: 56–66. 31. p.: 61–71. 34. p.: 71–71. 37. p.: 80–76. 40. p.: 86–82.
Kipontozódott: Majsztorovics (40. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–2 az ASE javára
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Úgy érzem, hogy az utolsó negyedben egy olyan mederbe tereltük az ellenfelet, olyan játékra kényszerítettük, ami nekünk kedvezett, hiszen gyorsan be tudtuk fejezni a támadásokat. A hajrában több kritikus támadólepattanót szedtünk le, ez fontos volt, végül megérdemelten győztünk le egy kitűnő ellenfelet.
Kálmán László: – Sok hibával játszottunk, de a harmadik negyedben már szinte megnyertük a meccset. Sajnos ezután visszajött a Paks, így hiába állt előttünk az óriási lehetőség, nem tudtunk élni vele. Kevésen múlt a továbbjutásunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik