Férfi kosár NB I: ilyen őrült utolsó percből kevés lesz!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.10. 20:23
null
A pécsi Harazin Tamás (balra) és a paksi Szabó Zsolt harcol a labdáért (Fotó: Korponai Tamás)
Háromszor fordult az állás az utolsó percben, végül az Atomerőmű idegenben 76–75-re legyőzte a PVSK-t a 2014–2015-ös férfi kosárlabda-bajnokság nyitónapján.

 

A negyedik negyed elején még 66–52-re vezetett az addig szinte végig előrébb járó PVSK, csakhogy felpörgött az Atom, és az egyik új szerzemény, Henry Dugat triplája 14–2-es rohamot zárt – már csak kettővel mentek a hazaiak (68–62).

Két pécsi dupla után egy-egy paksi dupla és tripla következett (72–71), és a parázs utolsó perc kezdetén Jarrod Jones, a vendégek legeredményesebb embere három büntetővel fordított. Csakhogy nem volt még vége: a PVSK 20 pontos amerikaija, Anthony Nelson közeli találatával megint a PVSK vezetett!

Paksi időkérés után Eilingsfeld János támadólepattanót szedett, a korábbi pécsi játékos be is terelte a labdát a gyűrűbe – ez volt a döntő momentum, a legutóbbi ezüstérmes Atomerőmű 76–75-re megnyerte a meccset.

A bajnokság nyitómérkőzésén a Kaposvár hazai pályán 92–59-re legyőzte az újonc MAFC-ot. A tavasszal a bajnoki elődöntőig jutó Kaposvár 61–27-re vezetett az első félidő után, de a második húsz percre az újonc műegyetemisták összeszedték magukat. A sokat cserélő hazai csapat nem hizlalta tovább a különbséget, az élvonalba 2009 után visszatérő nagy múltú MAFC megúszta a százast.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ

Pénteki mérkőzések
KAPOSVÁRI KK–MAFC 92–59 (30–16, 31–11, 17–15, 14–17)
Kaposvár, 1000
néző. V: Kapitány, Török, Makovszky
KAPOSVÁR:
GIBSON 14/3, RAIVIO15/3, JANCSIKIN19/6, HENDLEIN 13, Alihodzic 8. Csere: Grebenár, Benke 8, Horváth M. 4, Papp P. 2, Kovács S. 9/3, Kocsis Z. Edző: Fekete Ádám
MAFC: FODOR K. 10/3, Misek5/3, LAKOSA 15/3, Hunter 11/6, Toutziarakis7. Csere: Tursics 8/3, Koncz 1, Fekete Cs., Timkó, Szabó T. 2. Edző: Stefan Timbus
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–3. 7. p.: 20–10. 14. p.: 38–16. 17. p.: 52–25. 23. p.: 63–27. 27. p.: 76–40. 32. p.: 80–42. 37. p.: 86–53
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – Játékosaim hozzáállásával különösen az első harminc percben voltam elégedett, a célom az volt ma, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, ezzel már megkezdtük a felkészülést a Szeged ellen, ahol sokkal nehezebb feladat vár majd ránk.
Stefan Timbus: – A célunkból szinte semmit sem tudtunk megvalósítani. Nagyon bizonytalanok voltunk végig, keményebb játékot vártam csapatomtól, de a mozgásunkon is látszott, hogy ebben a mezőnyben még újoncok vagyunk. Célunk mi más lehetne, mint a bennmaradás.

PÉCSI-VSK PANNONPOWER–ATOMERŐMŰ SE 75–76 (16–18, 27–10, 19–24, 13–14)
Pécs, 1400
néző. Vezette: Vígh, Papp, Tőzsér
PÉCS: NELSON 20/3, PAHLMBLAD 11/3, Délity 3/3, Budimir 15/3, Horti 4. Csere: Halász 8/6, Somogyfoki 4, HARAZIN 10. Edző: Csirke Ferenc
PAKS: ROBERSON 13/9, Medve, Körtélyesi, Szabó Zs. 3/3, JONES 20. Csere: Dugat 9/3, Kovács Á. 6, EILINGSFELD 12/6, TÓTH Á. 10, Baki 3/3. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–0. 6. p.: 9–9. 11. p.: 16–18. 14. p.: 27–22. 19. p.: 41–28. 21. p.: 46–28. 27.p.: 58–42. 31. p.: 62–52. 36. p.: 68–66. 38. p.: 72–71. 40. p.: 73–74.
Kipontozódott: Halász (35. p.), Harazin (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc, a Pécs edzője: – Nem vagyok elégedett az eredménnyel. A harmadik negyed végén és a negyedik negyed elején vesztettük el a mérkőzést, amikor 10-12 ponttal is vezettünk, de sok ki nem kényszerített hibát vétettünk. A végén a kipontozódások után a fáradtság miatt bárhogy alakulhatott volna az eredmény.
Dzunics Braniszlav, a Paks edzője: – Büszke vagyok a fiúkra és elégedett vagyok az eredménnyel, hiszen a padlóról álltunk fel, semmit sem kaptunk ingyen, mindenért megharcoltunk. A második tíz percben átgázolt rajtunk a Pécs, de a végére egylabdás meccs lett.
Mezőnybeli dobószázalék: 31/66 (47%), ill. 28/68 (41%). Hárompontosok dobószázaléka: 6/21 (29%), ill. 8/27 (30%). Büntetők dobószázaléka: 7/17 (41%), ill. 12/17 (71%)
Lepattanók: 39, ill. 39. Támadólepattanók: 12, ill. 15. Legtöbb lepattanó: Nelson 13, ill., Eilingsfeld 10
Legtöbb gólpassz: Nelson 10, ill. Roberson, Dugat 5-5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik