Férfi kosár NB I: hibátlan maradt a Falco, nyert a ZTE és az Alba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.07. 22:01
A férfi kosárlabda NB I-ben a címvédő Falco a 10. fordulóban is megőrizte veretlenségét – a szombathelyiek ezúttal a DEAC vendégeként győztek 88–73-re.
A hétközi Bajnokok Ligája-siker után a bajnokságban is győzelmet arattak Gasper Okorn tanítványai, így továbbra is a Falco az egyetlen hibátlan csapat a magyar első osztályban.

Az ünnepek lázában égve a DEAC játékosai Mikulás-sapkákban futottak ki a pályára, és csomagokkal kedveskedtek szurkolóiknak. Persze a hazai szimpatizánsok elsősorban egy győzelemnek örültek volna, azonban ehhez a kirobbanó formában lévő szombathelyiek testén keresztül vezetett az út. Igaz, hazai környezetben Kovács Adrián együttesének sem megy rosszul a szekere, ideáig egyedül az Atomerőmű SE tudott nyerni az Oláh Gábor utcán.

A Falco címvédőhöz méltóan kezdett, a sorozatterhelés ellenére fáradtságnak nyoma sem látszott Váradiék játékán. Valósággal átrohantak a hazaiakon, a második negyed közepén már huszonhat ponttal is vezettek a sárga-feketék. Ekkor ébresztőt fújt a hazai publikum, kedvenceik pedig egy 12–0-s futással látótávolságba kerültek a nagyszünetre.

Az energia a fordulás után is kitartott, Boriszov triplájával hosszú idő után ismét tízen belülre jött vissza a hajdúsági csapat (41–50). A vendégeket Benke extra triplája lendítette át a holtponton, a játékrész végére közel visszaállni látszott a félidei differencia (53–65).

A cívisvárosban azonban nem adják könnyen a pontokat, a végére magára találó Moody hármasai gondoskodtak róla, hogy a címvédőnek a végsőkig izzadnia kelljen a sikerért. Három perccel a végső dudaszó előtt rég nem látott közelségbe kerültek Bognárék (66–73), de Filipovity kosarai lehűtötték a kedélyeket, Curry zsákolása pedig a kegyelemdöfést is bevitte. A lefújásra a különbség is megnőtt, így a Falco a szezonban 10, míg összesen 23 mérkőzés óta nem talál legyőzőre a magyar bajnokságban.

A ZTE hat ponttal nyert a nyugati rangadón a Körmend ellen, az Alba Fehérvár pedig hosszabbítás után három ponttal Oroszlányban.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
10. FORDULÓ

DEAC–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 73–88 (8–20, 20–25, 25–20, 20–23)
Debrecen, 1200néző.V: Cziffra, Csabai-Kaskötő, Horváth Cs.
DEAC:
MOODY13/9,MANIGAT11/9,BORISZOV14/9,Bognár9/3,Tóth Á.8. Csere:Armwood3,Polyák8/3,Omenaka,Harrison7. Edző:Kovács Adrián
FALCO:
Curry8,Váradi5,BENKE17/6,Krivacsevics,Reddic5. Csere:PERL15,Hooker 7/3, FILIPOVITY25/12,Devaughn 6, Lake. Edző:Gasper Okorn
Az eredmény alakulása. 3.perc:
3–10.7.p.:8-15.13.p.:929.16.p.:16–43.19.p.:28–43.24.p.:42–51.27.p.:45–60.31.p.:53–70.36.p.:66–73.
MESTERMÉRLEG

Kovács Adrián:
– Nem szabad így kezdenünk egy mérkőzést, ez nem csak a Falco, de senki ellen sem fér bele. A csapat nagyot küzdött, a fordulás után sikerült extra energiákat felvinnünk a pályára és közelebb kerülnünk. A felzárkózás sok energiát kivett belőlünk, és a kulcsjátékosaink elfáradtak a végére, így megérdemelten nyertek a vendégek.
Gasper Okorn:
– Fontos volt a kezdés, sikerült limitálnunk a DEAC jó dobóit és nehéz dobásokra kényszerítenünk őket. Annak nem örülök, hogy a 26 pontos előnyünket nem sikerült tartanunk, ám a legfontosabb pillanatokban jó döntéseket hoztunk, és magabiztosan nyertünk. Nagyon értékes győzelem ez, azt gondolom, hogy nem sok csapat fog az idényben győzelemmel távozni Debrecenből.

ZALAKERÁMIA ZTE KK–EGIS KÖRMEND 82–76 (23–21, 17–20, 25–12, 17–23)
Zalaegerszeg,
2200 néző. V: Földházi, Tőzsér, Vida J.
ZTE: Bibbins 5, Johnson 9, WILLIAMS 15/6, SZABÓ ZS. 18/3, AGAFONOV 23. Csere: Djurics 8, Simon K. 2, Bagó 2, Gulyás M., Doktor P. Edző: Bencze Tamás
KÖRMEND: Turner 12/3, EDWARDS 20/6, Oroszi 3/3, Ferencz 9/6, TAYLOR 17. Csere: Varnado 4, Durázi 2, Kastrati 9/3, Németh Á., Takács K. Edző: Matthias Zollner
Az eredmény alakulása. 4. perc: 14–5. 8. p.: 19–17. 14. p.: 28–28. 17. p.: 38–31. 24. p.: 52–43. 28. p.: 59–45. 33. p.: 74–59. 37. p.: 74–67. 38. p.: 76–71
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Éles, koncentrált volt ezen a találkozón a csapatom. Akadtak hibáink, de jó százalékban dobtunk. A negyedik negyedben három percig meleg volt a helyzet, ám végül rendkívül fontos győzelmet arattunk szurkolóink biztatása mellett.
Matthias Zollner: – Minden elismerésem a ZTE-nek. Tudtuk, hogy nehéz helyzetben van és ebből fontos győzelemmel jött ki. Zalaegerszegen a Körmend ellen nyerni mindig nagy dolog. Sajnos hat támadóhibát ítéltek ellenünk, ilyet pályafutásom során még nem tapasztaltam. A döntő azonban az volt, hogy tizenkilenc labdát adtunk el. Így nehéz, szinte lehetetlen meccset nyerni.

OSE LIONS–ALBA FEHÉRVÁR 99–102 (26–19, 19–25, 15–34, 29–11, 10–13) – hosszabbítás után
Oroszlány, 1500
néző. V: Benczur, Minár, Kulcsár
OSE: E. WASHINGTON 18/3, ABELL 24/9, Rizvic 11/3, Zsíros 3/3, HAYES 14. Csere: Illés 10/3, Garamvölgyi 5, Anda 4, Mohácsi 10/6. Edző: Sebastjan Krasovec
ALBA: GOVENS 21/9, GUYTON 17/9, McDuffie 9/3, Csupkovics 10/6, Molnár Márton 10. Csere: Ljubicsics 5/3, Lukács 2, Markovics 5/3, CSORVÁSI 23. Edző: Jesús Ramírez
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–2. 6. p.: 14–6. 7. p.: 21–9. 10. p.: 24–17. 12. p.: 30–24. 14. p.: 30–30. 18. p.: 39–42. 21. p.: 48–44. 24. p.: 50–61. 28. p.: 54–70. 31. p.: 60–79. 33. p.: 67–79. 39. p.: 88–84. 40. p.: 89–87. 42. p.: 92–94. 43. p.: 97–94. 44. p.: 97–100
Kipontozódott: Hayes (40. p.), Govens (45. p.)
MESTERMÉRLEG
Sebastjan Krasovec:
– A harmadik negyedben teljes zárlat volt a csapatnál, de a negyedikben óriásit küzdve tizenkilenc pontos hátrányból is visszajöttünk. A legvégén egy faulton múlott a győzelmünk. A hosszabbításban megvoltak a lehetőségeink, ám a tripláinkat sajnos elhibáztuk.
Jesús Ramírez: – Fantasztikus hangulatú mérkőzést játszottunk, mindkét csapat megérdemli az elismerést. Nagyon örülünk a győzelemnek, de abban fejlődnünk kell, hogy a meccs minden szakaszában hasonló szinten játsszunk.

AZ ÁLLÁS
1. Falco-Vulcano Szombathely 10 10 840–705 1.000 20
2. Atomerőmű SE 10 8 2 842–760 0.900 18
3. Egis Körmend 10 7 3 844–734 0.850 17
4. KTE-Duna Aszfalt 9 6 3 727–716 0.833 15
5. PVSK-Veolia 9 6 3 782–779 0.833 15
6. Alba Fehérvár 10 6 4 915–873 0.800 16
7. Szolnoki Olaj KK 10 6 4 776–772 0.800 16
8. DEAC 10 5 5 803–810 0.750 15
9. Kaposvári KK 9 4 5 709–692 0.722 13
10. Oroszlány SE Lions 10 4 6 797–808 0.700 14
11. Zalakerámia ZTE KK 10 4 6 805–848 0.700 14
12. Sopron KC 10 1 9 723–827 0.550 11
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 10 1 9 823–934 0.550 11
14. JP Auto-Jászberény KSE 9 9 625–753 0.500 9

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik