Férfi kosár NB I: rangadót nyert a Szolnok, mehet a kupáért

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.01.14. 20:27
null
A szolnoki Luksa Andric kosárra tör (Fotó: Mészáros János)
A címvédő Szolnoki Olaj hazai pályán 72–60-ra legyőzte a második helyezett Körmendet a férfi kosárlabda NB I szombati rangadóján. Az éllovas Alba Fehérvár 31 pontot vert a Kecskemétre.

 

A szombati rangadót hét játékossal végigjátszó Körmend elleni sikerükkel a szolnokiak biztossá tették, hogy korábbi botladozásaik ellenére ott lesznek a Magyar Kupa nyolcas döntőjében.

A további két kiadó hely a Falcónak és a Szegednek jutott: a szombathelyiek fölényes győzelmet arattak a Jászberény ellen, míg a Szeged bravúros kaposvári diadallal fejelte meg múlt heti bajnokverését.

A Magyar Kupa nyolcas döntőjének mezőnyét az a nyolc csapat alkotja, amely a bajnoki alapszakasz felénél – tehát most – a tabella első nyolc helyén áll. A kupasorsolás kedden lesz.

A MAFC meglepetésre legyőzte a Sopront, és ugyancsak meglepetés, hogy a sereghajtó Vasas nyert a PVSK ellen. A múlt héten edzőt váltó soproniak kispadján most mutatkozott be az új szakvezető, Dragan Alekszics.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 13. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

SZOLNOKI OLAJ KK–EGIS KÖRMEND 72–60 (14–13, 22–17, 18–15, 18–15)
Szolnok, 2035
néző. V: Földházi, Győrffy, Söjtöry
SZOLNOK: PAVLICSEVICS 15/9, VOJVODA 15/6, BARNIES 16/12, Eilingsfeld 2, ANDRIC 14. Csere: Wittmann 7/3, Tóth Á 3, Boriszov, Bryant. Edző: Kmézics Zorán
KÖRMEND: Gibbs 2, L. SMITH 14/6, Ferencz 8/6, ALLEN 17/3, Csorvási 2. Csere: Horti 8, Loveridge 9/6. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 1. perc: 5–0. 4. p.: 9–2. 8. p.: 11–9. 11. p.: 14–15. 15. p.: 21–16. 17. p.: 28–16. 20. p.: 34–30. 23. p.: 41–32. 26. p.: 43–40. 29. p.: 54–42. 32. p.: 60–47. 35. p.: 60–52. 39. p.: 67–57
Kipontozódott: Csorvási (33. p.)
MESTERMÉRLEG
Kmézics Zorán
: – Önmagáért beszél, hogy hatvan ponton tartottuk a támadó szellemű ellenfelet. Kiválóan védekeztünk, igaz, nem játszott irányítójuk, de én is csak pár percre tudtam pályára küldeni Bryantet. Külön örülök, hogy visszatért a régi hangulat a Tiszaligetbe.
Gasper Potocnik: – Ilyen különbséggel is megérdemelten győzött a Szolnok, mert agresszívebben és jobban kosárlabdázott, mint mi. Sajnos sok hibával játszottunk, és rossz döntéseket hoztunk. Hátrány volt, hogy Parrish Petty nem játszhatott, Sterling Gibbs nem tudta megfelelően pótolni őt.

ALBA FEHÉRVÁR KC–KTE DUNA ASZFALT 90–59 (26–11, 27–12 , 22–23, 15–13)
Székesfehérvár, 1700
néző. V: Hegedűs, Jakab, Praksch
ALBA FEHÉRVÁR: B. Taylor 12/6, Edwards 10/3, SHEPARD 16, KELLER Á. 6, LÓRÁNT 15/3. Csere: KELLER I. 7/3, Burgess 5, FARR 16, Tóth P. 3/3, Nshimba, Somogyfoki P. Edző: Dzunics Braniszlav
KECSKEMÉT: DJUKANOVICS 8/6, PONGÓ MARTIN 11/6, Djeraszimovics 10, Ivosev 10, Karahodzsics 9. Csere: Molnár M. 4, Pongó Máté 3/3, Hegedűs G. 2, Molnár D. 2, Fülöp, Pálinkás. Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–0. 5. p.: 8–2. 8. p: 19–9. 12. p.: 33–16. 15. p.: 35–22. 18. p.: 43–22. 22. p.: 58–32. 25. p.: 62–32. 28. p.: 71–39. 32. p.: 77–49. 35. p: 85–51. 38. p.: 87–56
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav
nem kívánt nyilatkozni a mérkőzés után.
Forray Gábor: – Az Alba ilyen különbséggel is megérdemelten győzött. Az első félidei játékunk alapján még hízelgő is számukra ez az eredmény. Annak külön örülök, hogy fiatal játékosaink közül mindenkinek lehetőséget tudtam adni. Az utolsó öt-hat percet színtiszta magyar ötössel játszottuk végig.

VASAS BUDAPEST–PVSK-PANNONPOWER 90–80 (30–16, 24–21, 16–26, 20–17)
Sport 11 csarnok, Kánai út, 650
néző. V: Papp P., Fodor A., Vida B.
VASAS: TAYLOR 15/3, HORVÁTH Á. 12/9, THOMPSON 15/3, Pacher 7/3, WRIGHT 17. Csere: KATONA R. 17/15, Moravcsik, Garamvölgyi 5, Faragó 2, Peringer, Kozma N. Edző: Sárosi Bulcsú
PÉCS: NELSON 18/6, C. Smith 9/3, Demeter, Bíró O. 4, SEJFIC 19. Csere: HALÁSZ 17/12, Antoni 2, Budimir 5/3, Harazin 6. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 4. perc: 13–4. 8. p.: 23–13. 13. p.: 46–20. 17. p.: 50–30. 23. p.: 56–44. 28. p.: 67–59. 34. p.: 78–70. 38. p.: 84–77
Kipontozódott: Pacher (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Sárosi Bulcsú:
– Tudtunk a Pécs problémáiról, ami azért meghatározta ma a játékukat. Jó volt látni az első félidei teljesítményünket. Láttunk már ilyet ebben a szezonban más csapattól, nekünk most jött ki először ennyire a lépés, a második negyed harmadik percében már 46 dobott pontunk volt. A csapatomat dicséret illeti a mai produkcióért.
Csirke Ferenc: – Az első félidőben vesztettük el a mérkőzést. A héten pont arról beszéltünk, hogy keményen kell kezdenünk, főleg a védekezésre fókuszálva, de ezt ma nem tudtuk megvalósítani. A Vasasnál a légiósok mellett jött egy olyan meghatározó magyar teljesítmény is, ami nyerő volt riválisunk szempontjából. Nekünk talán jókor jött ez a pofon, mert rávilágít több dologra is, amiken változtatnunk kell.

KAPOSVÁRI KK–NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK 89–94 (19–19, 29–18, 15–22, 26–35)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 800
néző. V: Török R., Rácz Zs., Kulcsár T.
KAPOSVÁR: Wisseh 11, Duren 12, Cooke 9/3, HENDLEIN 18/3, Simms 10. Csere: Baki 2, FODOR M. 23/9, Grebenár, Papp P. 4, Hock. Edző: Fekete Ádám
SZEGED: BOLTICS 23, Lilov 17/3, CSIRICS 21/12, JUHOS 15/6, SULOVICS 13. Csere: Wirth 5/3, Vágvölgyi. Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–4. 7. p.: 12–11. 12. p.: 24–21. 17. p.: 43–34. 22. p.: 52–37. 27. p.: 60–53. 32. p.: 63–63. 37. p.: 71–81
Kipontozódott: Fodor M. (40. p.), Baki (40. p.), Wisseh (40. p.), Sulovics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – Gratulálok a Szegednek, a második félidőben extrán játszott. Mi beleestünk abba a hibába, hogy a harmadik negyedben elhittük, megvan a meccs. Akkor ritmust vesztettünk, és rossz döntések sorozatát hoztuk. Eddig jól teljesítettünk a szezonban, ez volt az első ilyen meccsünk. Ez is a mi csapatunk, de megígérjük szurkolóinknak, hogy a következő találkozón mindent megteszünk azért, hogy kijavítsuk a hibánkat.
Nikola Lazics: – Megérdemelt győzelmet arattunk. A második félidőben jobban játszottunk, elsősorban a védekezésben javultunk nagyot. Meleg lett a vége, mert sok büntetőt kihagytunk, de így is nagy győzelmet arattunk.

FALCO VULCANO ENERGIA KFT SZOMBATHELY–JP AUTO JÁSZBERÉNY KSE 84–64 (28–17, 23–15, 16–12, 17–20)
Szombathely, 2000 néző. V: Kapitány, Tőzsér, Boros
SZOMBATHELY: Medford 10/6, Govens 23/12, Váradi B. 5/3, PUSZTAHVAR 14/9, ZSIGERANOVICS 19. Csere: Tóth N. 2, Simon K. 5/3, Bognár 3, Kovács P., Hódi 3/3. Edző: Szrecsko Szekulovics
JÁSZBERÉNY: Protics 3/3, ARRINGTON 19/9, Williams 16, Bojics 4, Sztamenkovics 11/3. Csere: Cseh 2, Bazsó 2, Brbaklics 7/3, Czirbus. Edző: Stevan Tot
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–2. 7. p.: 17–6. 13. p.: 33–21. 16. p.: 44–25. 20. p.: 51–32. 24. p.: 59–36. 28. p.: 67–41. 32. p.: 68–50. 35. p.: 70–55. 38. p.: 79–58
Kipontozódott: Sztamenkovics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Szrecsko Szekulovics:
– Jól játszottunk, jól védekeztünk, és a játék nagy részében a támadójátékunk is jól működött. Számunkra ez kötelező győzelem volt, a lényeg, hogy nyertünk, de annak is örülök, hogy a kispadon ülő összes játékosomat pályára küldhettem.
Stevan Tot: – Rosszul kezdtünk, a Falco a játék minden részében fölénk nőtt, és gyorsan nagy előnyre tett szert, de a játékunkra rányomta bélyegét, hogy az irányítónk megsérült. Ám büszke vagyok a fiúkra, mert nem adták fel, küzdöttek, és a második félidőben megmutattuk, hogy tudunk mi jól is játszani.

MAFC–SOPRON KC 87–77 (22–16, 27–25, 21–14, 17–22)
Gabányi-sportcsarnok, 800
néző. V: Cziffra, Ádám, Pozsonyi
MAFC: M. SMITH 13/3, MISEK 12/9, Kovács Ádám 9/3, SIHOTA 22/15, POSCIC 15. Csere: POLYÁK 16/3, Lakits. Edző: Jakab Máté
SOPRON: B. JOHNSON 18/6, Ruják A. 9/3, Myles 9/3, Dénes, Spica 15. Csere: MILLS 11/3, Dufault 10, Tóth G. 5/3, Takács N. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 4. p.: 9–9. 8. p.: 17–14. 13. p.: 31–27. 17. p.: 41–35. 24. p.: 57–46. 27. p.: 63–53. 33. p.: 74–61. 36. p.: 78–65
Kipontozódott: Ruják A. (38. p.), Dufault (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Jakab Máté
: – Óriási élmény volt e meccs részesének lenni, még nem láttam ennyire fegyelmezetten, koncentráltan játszani a csapatot. A szív diadala volt, és ezúttal kiegyensúlyozottan, hullámvölgyek nélkül játszottunk. Első NB I-es győzelmemet Gombkötő Norbertnek ajánlom, aki annak idején labdát adott a kezembe, majd elindított az edzői pályán.
Dragan Alekszics: – Sok hullámvölgy volt a játékunkban, rosszul, önbizalom nélkül támadtunk, és védekezésben is sokat hibáztunk, ezt ellenfelünk könyörtelenül megbüntette. Nagyon sok munka vár még ránk.

AZ ÁLLÁS
1. Alba Fehérvár 13 11 2 1076–932 0.923
2. Egis Körmend 13 9 4 1097–962 0.846
3. Zalakerámia ZTE KK 12 8 4 1008–974 0.833
4. Falco KC Szombathely 13 8 5 1112–1034 0.808
5. PVSK-PannonPower 13 8 5 1063–1018 0.808
6. Kaposvári KK 13 8 5 1040–1057 0.808
7. Szolnoki Olaj KK 13 7 6 1094–1031 0.769
8. Naturtex-SZTE-Szedeák 13 7 6 1055–1057 0.769
9. KTE-Duna Aszfalt 13 6 7 942–982 0.731
10. Sopron KC 13 5 8 1001–995 0.692
11. JP Auto - Jászberény KSE 13 4 9 996–1053 0.654
12. Atomerőmű SE 12 3 9 936–1044 0.625
13. MAFC 13 3 10 977–1095 0.615
14. Vasas Budapest 13 3 10 1023–1186 0.615
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik