Férfi kosár NB I: csupán egy ponttal, de újra nyert a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.07. 19:57
Az éllovas Szolnoki Olaj kiélezett csatában, 71–70-re győzött a Kecskemét vendégeként a férfi kosárlabda NB I péntek este lejátszott, a 11. fordulóból előrehozott mérkőzésén.

Jól kezdtek a hazaiak, az első negyedben tízpontosnál nagyobb előnyük is volt (22–11), majd a második elején megint (25–14). A szolnokiak ekkor egy 9–0-s rohammal közelebb jöttek, majd a harmadik játékrészben előztek, de elhúzniuk nem sikerült, sőt az utolsó három percnek megint a KTE futott neki jobb helyzetből.

Egy perc nyolc másodperccel a vége előtt Benke Szilárd betalált, újra a Szolnok vezetett (71–70), és mivel az utolsó percben nem esett találat – Juan'ya Green dudaszós dobása is célt tévesztett –, a vendégek nyertek is.

A Szolnok – amely Alex Murphy távozása és Jaylin Airington sérülése miatt csupán három légióssal állt fel – sorozatban a hetedik bajnoki meccsén győzött.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
11. FORDULÓ, előrehozott mérkőzés
KTE-DUNA ASZFALT–SZOLNOKI OLAJ KK 70–71 (22–14, 12–18, 21–27, 15–12)
Kecskemét, 1600
néző. V: Papp P., Török R., Mészáros B.
KECSKEMÉT: WITTMANN 12/3, J. Green 5, Djeraszimovics 11, DRAMICSANIN 17/6, Karahodzsics 6. Csere: Molnár Márton 3, Dimics 13, Kucsera 3/3. Edző: Forray Gábor
SZOLNOK: VOJVODA 17/6, Kovács P. 2, Benke 6, MILOSEVICS 19/6, ANDRIC 13. Csere: Tóth Á. 1, Rowsey 13. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–4. 7. p.: 11–6. 8. p.: 18–9. 13. p.: 25–14. 17. p.: 28–23. 23. p.: 36–37. 27. p.: 41–46. 33. p.: 57–66. 37. p.: 66–68
Kipontozódott: Wittmann (39.)
MESTERMÉRLEG
Forray Gábor:
– Leginkább a küzdelem dominált ezen a mérkőzésen. A meccset a harmadik negyed elején vesztettük el, amikor faultproblémák miatt felborult a rotációnk. Hiányérzetem van, mert az utolsó három támadásban nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk.
Dragan Alekszics: – A támadásunk katasztrofális volt. Mindkét csapat nagyon rosszul játszott, lehetett látni a teljesítményünkön, hogy a magyar válogatott játékosok fáradtabban mozogtak, mint amit tőlük megszokhattunk.

A forduló többi mérkőzését december 22-én és 23-án rendezik meg.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Szolnoki Olaj KK 10 9 1 896–745 0.950
2. Egis Körmend 9 7 2 814–721 0.889
3. Pécsi VSK-Veolia 9 6 3 727–666 0.833
4. Zalakerámia ZTE KK 9 6 3 712–700 0.833
5. Falco-Vulcano Szombathely 9 5 4 710–694 0.778
6. JP Auto-Jászberény KSE 9 5 4 698–688 0.778
7. KTE-Duna Aszfalt 10 5 5 764–754 0.750
8. Alba Fehérvár 9 4 5 709–680 0.722
9. Sopron KC 9 4 5 734–715 0.722
10. Atomerőmű SE 9 4 5 744–727 0.722
11. DEAC 9 4 5 718–748 0.722
12. Kaposvári KK 9 3 6 690–716 0.667
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 9 2 7 665–733 0.611
14. Serco-TF-BP 9 9 552–846 0.500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik