Söprés itt is, ott is: Szolnok-Atomerőmű a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.27. 19:22
null
Szabó Zsolték (labdával) uralták a Sopron elleni párharcot (Fotó: Grnák László)
A férfi kosárlabda NB I elődöntőjében a Szolnoki Olaj 97–57-re legyőzte a harmadik mérkőzésen, hazai pályán a Kaposvári KK-t, így 3–0-s összesítéssel bejutott a fináléba. A Szolnok ellenfele az Atomerőmű lesz, amely döntőbeli riválisához hasonlóan kisöpörte ellenfelét, a sérülésektől sújtott Sopront.

 

ATOMERŐMŰ–SOPRON

Az összetettbeli 0–2-s állás és az első meccsen, Pakson elszenvedett kiütéses vereség (69–39) után a Sopron számára a tisztes helytállás lehetett a legfőbb cél a harmadik mérkőzésen. A meccs elején Denota Vaughn révén meg is lépett 9–2-re az ASE, így a vendégeknek valóban azért kellett iparkodniuk, hogy legalább rövid ideig meg tudják őrizni esélyüket az életben maradásra.

Sikeres büntetőzésével lőtávolon belül is maradt a Sopron, az első negyed végén öt pont volt a felek között (22–17). A második negyed elején azonban előbb Tóth Ádám, majd Kovács Ákos lendített a hazaiak szekerén, a Sopron támadójátéka újra megakadt, miközben hátul sorra jöttek a könnyű pontok, az 50–30-as félidei eredmény már sejtetni engedte a végkifejletet.

A hazaiaknál megoszlottak a pontok, a kispad is sokat hozzá tudott tenni az összteljesítményhez, miközben a túloldalon valójában Milos Boriszov jelentett huzamosan veszélyt a kosárra. Állandósult a húszpont körüli különbség, így nem volt túl izgalmas a végjáték, annak ellenére sem, hogy a harmadik negyed után (68–51) a Sopron legalább elkerülte az első meccsen produkált katasztrofális összeomlást.

A sérülésektől sújtott vendégek ellen az Atom az utolsó negyedben már az energiákkal is tartalékolhatott. Elmaradt az ilyenkor szokásos meccs végi taktikázás a büntetőkkel, a hazaiak rengeteg labdát szereztek – miközben az ellenfél egyszer sem talált be indulásból –, így az is belefért, hogy a hazai húzóemberek is beérték visszafogottabb teljesítménnyel, Jarrod Jones volt a legeredményesebb 15 ponttal. Az Atomerőmű végül 83–66-ra nyert, és 3–0-s összesítéssel továbblépett a párharcból.

SZOLNOK–KAPOSVÁR

A második elődöntő is rendkívül simán alakult, és a Szolnok gyorsan érvényesítette a papírformát a Kaposvár ellen. Pedig a KKK biztatóan kezdett, a 6. percben, Louis Hinnant triplája után még vezetett is 13–11-re, ám nagyjából eddig tartott a somogyiak lendülete, a folytatás egyoldalú küzdelmet hozott. Lóránt Péterék az első negyed végén 25–18-ra vezettek, majd a második negyed elején pillanatok alatt tízet tettek közé, és meg is szilárdították a különbséget: 31–25 után sorozatban tíz szolnoki pont következett, a folytatásban már hiába loholt ellenfele után a Kaposvár. Tomiszlav Ivosev és Justin Holiday jeleskedett a leginkább a pontszerzésben, de többen jó napot fogtak ki a hazaiaknál, így már a szünetre hatalmasra nőtt a különbség ezen a meccsen is (52–29).

Ha az Olaj-védekezés feszessége engedett is valamit, a motiváltság nem, a hazaiak rendkívül ponterősen játszottak, és a harmadik negyed közepétől már arra hajthattak, hogy meglegyen az ellenfél pontszámának a duplája, illetve maradjon esély a 100 pont elérésére. A vendégeknél csak Hinnant jutott tíz pont fölé, a hazaiaknál azonban öten is – Ivosev, Holiday és Lóránt mellett Vojvoda Dávid, illetve Keller Ákos –, így nem volt csoda, hogy a harmadik szünetre már-már fájóan nagy volt a különbség (77–43).

A sok csere miatt a negyedik negyedben megtorpant egy kicsit a Szolnok – volt, hogy két percig egyáltalán nem volt pont –, ennek ellenére a 40 közte már ekkor kialakult, a végén pedig akár a 100-ra is lehetett volna esély, az utolsó támadás azonban nem sikerült. A 97–57-es végeredménnyel azonban így sem lehetnek elégedetlenek a hazaiak: a fináléban Szolnok–Atomerőmű párharcot rendeznek.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
ATOMERŐMŰ SE–SOPRON KC 83–66
(22–17, 28–13, 18–21, 15–15)
Paks, 600
néző. Vezette: Papp, Kapitány, Farkas G.
PAKS:
VAUGHN 13/6, Medve 7, KÖRTÉLYESI 9/3, SZABÓ ZS. 12/3, JONES 15. Csere: Tóth Á. 6, McGruder 8, Baki, Eilingsfeld, KOVÁCS Á. 11/3, Markovics 2, Kerpel-Fronius
SOPRON:
Thomas 8/6, Ruják A. 6, BORISZOV 21/9, Dénes 9/9, Tóth G. 5. Csere: Takács N. 6, Molnár M. 4, Ruják B. 2, Nárai 2, Rátvay 3
Az eredmény alakulása. 4. p.:
9–2. 7. p.: 18–9. 12. p.: 24–19. 15. p.: 34–21. 20. p.: 50–28. 24. p.: 52–39. 28. p.: 63–45. 32. p.: 71–51. 36. p.: 76–55.
Kipontozódott:
Dénes (31. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Paks javára
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav, a Paks edzője:
– Megérdemelten nyertünk és jutottunk a döntőbe a három meccs alapján. A fiúk úgy játszottak, ahogy kell, sok energiával. Taktikailag és technikailag nem mindig sikerült megvalósítani az elképzelést, de az akarattal, a küzdéssel nem volt probléma. Örülünk, hogy vereség nélkül jutottunk a döntőbe.
Sabáli Balázs, a Sopron edzője:
– Megérdemelt a Paks sikere, ezen a meccsen az első félidőben puhák voltunk, de a másodikban feljavultunk, ha már meg kell halni, akkor szépen tegyük. Bejött néhány távoli dobásunk, így tartottuk magunkat húsz ponton belül, de Trepák kiesésével tovább romlottak ez esélyeink. Megpróbáljuk megcsípni a bronzot.

SZOLNOKI OLAJ KK–KAPOSVÁRI KK 97–57 (25–18, 27–11, 25–14, 20–14)
Szolnok, 1263
néző. V: Pálla, Benczur, Szabó G.
SZOLNOK:
Simon B. 4, VOJVODA 12/3, HOLIDAY 18/6, Milosevics, LÓRÁNT 14. Csere: Keller Á. 12, Pilcsevics 5/3, Rakics 6/6, IVOSEV 22/3, Berkics 2, Pavlovics 2. Edző: Dragan Alekszics
KAPOSVÁR:
HINANT 15/6, Fodor M. 4, Puljko 2, HENDLEIN 9, Davis 9. Csere: Drahos 8/6, Jancsikin 4/3, Horváth M. 2, Kovács S., Filipovics, Papp P. 4. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 4. perc:
6–6. 8. p.: 18–15. 14. p.: 31–25. 18. p.: 46–27. 24. p.: 64–35. 28. p.: 74–41. 34. p.: 84–46. 38. p.: 93–50
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Végig jobb volt csapatunk a párharcban, mindezt tükrözi a végeredmény is. Mostantól gőzerővel készülünk a döntőre. Nagyon szeretnénk megnyerni a bajnoki címet.
Fekete Ádám:
– Az esélyesebb és jobbik csapat teljesen megérdemelten győzött a párharcban. Most már minden erőnkkel a bronzcsatára kell összpontosítanunk, de ennél sokkal jobb játékot kell nyújtanunk, ha meg is akarjuk szerezni a harmadik helyet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik