Férfi kosár NB I: a ZTE győzni tudott Szolnokon

Vágólapra másolva!
2016.11.06. 20:17
null
A ZTE meglepte a bajnoki címvédő Szolnokot (Fotó: kosarsport.hu)
A Zalakerámia ZTE KK kosárlabdacsapata 91–85-ös győzelmet aratott a Szolnoki Olaj otthonában a férfi NB I vasárnapi rangadóján. Az Alba Fehérvár 96–67-re kiütötte az ASE-t.

 

Az Olaj két kosárral nyitotta a rangadót, de a ZTE 6–9-nél már vezetett, majd Benke és Ubilla tripláival megugrott, és elhúzott kilenc ponttal. James Kinney riadót fújt a szolnokiaknak, akik egy negyed után így is ötpontos hátrányban voltak (21–26).

A Szolnok egyenlítéssel kezdte a második negyedet, ám a kezdeményezés továbbra is a ZTE kezében maradt, a zalaiak ugyan nem tudtak nagyon elhúzni, de négy-hat ponttal továbbra is előrébb tartottak. 40–44 után aztán jött egy 7–0-s hazai roham, és az Olaj vezetéssel vonulhatott nagyszünetre (53–50).

A harmadik játékrész elején aztán elaludt a Szolnok, Emmanuel Ubilla és Szabó Zsolt vezérletével ismét fordított a Zete. A kék-fehérek kezükben is tartották az irányítást, és hatpontos fórral (65–71) várhatták a hajrát. A negyedik negyedben közelíteni ugyan tudott a Szolnok, de fordítani nem, a ZTE 91 pontjából 64-et vállaló Szabó, Ubilla, Benke trió győzelemre vezette az egerszegieket a Vojvoda Dávidot eltiltás miatt nélkülöző Olaj ellen.

Ubilla 23 ponttal, 6 lepattanóval és 9 assziszttal lett a mérkőzés legértékesebb játékosa, Szabó 24 pontja mellé még 7 lepattanót és 3 asszisztot tett a közösbe. A Szolnoki Olaj legeredményesebbje Troy Barnies volt (20 pont, 6 lepattanó). A szolnoki betli valószínűleg Wittmann Krisztiánban hagyott mély nyomot: a válogatott játékosnak semmi sem sikerült, több mint 31 percnyi játék alatt csak 4 pontot dobott, a hárompontos-mutatója pedig 0/8 volt.

Székesfehérváron egyáltalán nem voltak izgalmak, erről az Alba gyorsan gondoskodott: a házigazda 31–9-es első negyeddel tiporta el az Atomerőmű ellenállását. Innen csoda lett volna, ha a paksiak felállnak, nem is sikerült ez nekik: be kellett érniük egy negyed megnyerésével és egy közel harmincpontos vereséggel. Az Alba fölényes és teljesen megérdemelt sikert aratott, az ASE pedig ismét csúnyábbik arcát mutatta, és továbbra is gyengélkedik.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I

ALBA FEHÉRVÁR–ATOMERŐMŰ SE 96–67 (31–9, 18–15, 18–24, 29–19)
Székesfehérvár, 1500
néző. V: Győrffy, Hegedűs, Fodor
FEHÉRVÁR: Taylor 10/6, Edwards 9/3, Shepard 10, LÓRÁNT 13/3, KELLER Á. 12. Cs: Farr 8/3, FILIPOVICS 14/6, Tóth P., MARKOVICS 12/9, Burgess 2, Keller I. 6/3. Edző: Dzunics Braniszlav
PAKS: HILL 17/9, Kovács Á. 9/3, Samenas 12/12, Tiby 11/3, Morse 2. Cs: Will 8/6, Bagó 2, Kalmár, Gulyás, Illés 6. Edző: Gediminas Petrauskas
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–0. 6. p.: 21–4. 13. p.: 33–9. 17. p.: 40–12. 25. p.: 55–36. 28. p.: 63–39. 31. p.: 67–48. 35. p.: 81–56. 39. p.: 96–66
Kipontozódott: Samenas (34. p.)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Jól kezdtük a meccset, kellő agresszivitással és energiával, ennek lett eredménye, hogy nagy előnyt szereztünk, így korán eldőlt a találkozó. Rendben van a csapategység, a szurkolókkal is megtaláltuk az összhangot, így kitűnő hangulatú volt ez a mérkőzés is.
Gediminas Petrauskas: – Az Alba energikusan és jól kosárlabdázott, mi egyszerűen nem álltunk készen az első negyedre. Nem tudom, hogy ők engedtek-e ki a második félidőben vagy mi javultunk, de tartottuk magunkat és harcoltunk. Utóbbit tartom a meccs egyetlen pozitívumának. Minél előbb meg kell találnunk az identitásunkat.

SZOLNOKI OLAJ KK–ZALAKERÁMIA ZTE KK 85–91 (21–26, 32–24, 12–21, 20–20)
Szolnok, 1050
néző. V: Papp, Frányó, Minár
SZOLNOK: Kinney 16/3, Wittmann 4, BARNIES 20/6, BORISZOV 17/9, Wright 6. Cs: Tóth Á. 5, POPOVICS 13/3, Eilingsfeld 4, Rudner. Edző: Sztojan Ivkovics
ZALAEGERSZEG: UBILLA 23/6, NORFLEET 13/9, BENKE 17/9, SZABÓ ZS. 24/9, Drungilas 4. Cs: Kerpel-Fronius 8/3, Czinger, Mohácsi 2, Velkey. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–9. 6. p.: 10–19. 9. p.: 18–24. 13. p.: 30–35. 18. p.: 45–44. 23. p.: 53–59. 28. p.: 65–67. 33. p.: 73–73. 37. p.: 75–82. 40. p.: 79–84
Kipontozódott: Drungilas (37. p.), Kinney (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics:
– Ha komoly eredményeket akarunk elérni, nem hibázhatunk ennyit, mint tettük ezen a mérkőzésen. A második félidőben sok triplát és büntetőt elhibáztunk. Sajnos Vojvoda Dávid eltiltás miatt nem játszhatott, Tóth Ádám pedig sérülés miatt még az első félidő végén kivált a játékból, de ez sem kisebbítheti a jól játszó zalaegerszegi csapat sikerét.
Bencze Tamás: – Nagyon örülök a győzelemnek, mert ez a meccs visszaadta a hitemet. A második félidőben jól támadtunk, és amiben eddig akadozott a játékunk, azt most megcsináltuk.

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
KTE-DUNA ASZFALT–KAPOSVÁR 71–79 (23–28, 12–18, 18–18, 18–15)
Kecskemét, 400
néző. V: Földházi T., Szabó G., Balogh Gy.
KECSKEMÉT:
Pongó Máté 5/3, Middleton 11/6 , DJERASZIMOVICS 16/3, Hegedűs, KARAHODZSICS 15. Csere: Ivosev 12, Pongó Martin 1, Molnár M. 2, Mészáros M. 9/3. Edző: Forray Gábor
KAPOSVÁR: WISSEH 8/6, Duren 11/3, COOKE 18/6, HENDLEIN 16, Simms 15. Csere: Fodor M. 8, Grebenár, Baki 3/3, Kocsis Z., Papp P. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása.
3. perc: 6–6. 5. p.: 10–13. 13. p.: 27–37. 17. p.: 33–42. 25. p.: 43–53. 30. p.: 53–64. 33. p.: 57–64. 37. p.: 60–70
MESTERMÉRLEG
Forray Gábor:
Puhán kezdtünk, s ez sajnos hagyománnyá válik. Próbálkoztunk, hajtottunk, megtettünk mindent, de ez ma ennyire volt elég. Az idei nagyon kiegyenlített bajnokság, bárki megverhet bárkit. Legközelebb hazai pályán szeretnénk javítani.
Fekete Ádám:
Eddig otthon hibátlanok vagyunk, de a nyolc közé kerüléshez kellenek az idegenbeli győzelmek, ezért nagyon fontos a mostani siker. Sokat tettünk érte, igazi csapatként működtünk, s ez eredményezett most győzelmet.
AZ ÁLLÁS
1. Egis Körmend 4 4 338–281 1.000
2. Alba Fehérvár 6 5 1 473–421 0.917
3. Sopron KC 6 4 2 488–458 0.833
4. Kaposvári KK 6 4 2 455–465 0.833
5. Szolnoki Olaj KK 5 3 2 417–400 0.800
6. Naturtex-SZTE-Szedeák 4 2 2 325–297 0.750
7. PVSK-PannonPower 4 2 2 308–305 0.750
8. JP Auto - Jászberény KSE 6 3 3 427–436 0.750
9. Zalakerámia ZTE KK 4 2 2 317–328 0.750
10. Falco KC Szombathely 5 2 3 430–421 0.700
11. KTE-Duna Aszfalt 4 1 3 307–324 0.625
12. MAFC 5 1 4 363–402 0.600
13. Vasas Budapest 5 1 4 394–434 0.600
14. Atomerőmű SE 6 1 5 460–530 0.583

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik