HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.06.10 19:04 Frissítve: 2018.06.10 20:49

Férfi kosár NB I: a Szolnok került közelebb az aranyhoz

A Szolnok 82–76-ra győzött hazai pályán a Falco ellen a férfi kosárlabda NB I döntőjének első mérkőzésén. A harmadik helyért zajló párharc első összecsapásán a Fehérvár simán megverte a Körmendet.

HIRDETÉS
A szolnoki Quincy Ford dob ziccert – a galéria megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotó: Koncz György)

 

Remekül kezdett a Szolnok, a 9. percben már 18–8-ra vezetett. A folytatásban egyre inkább magára talált a vezérét és sérült irányítóját, Govens Darrint nélkülöző Falco, és a tripláinak köszönhetően átvette a vezetést, bár a nagyszünetre a hazaiak vonulhattak kétpontos előnnyel (40–38). A szombathelyi csapatban Perl Zoltán és a bokasérüléséből felépülő Váradi Benedek is három sikeres hárompontosnál járt a félidőben, az Olaj viszont a duplákat dobta remek százalékkal (13/17).

A harmadik negyedben újra a Szolnok akarata érvényesült, de 30 percnyi játék után még mindig teljesen nyílt volt a mérkőzés (60–53).

Az viszont már sok volt a Falcónak, hogy a záró játékrész elején tíz ponton kívülre került. A szolnokiak megugrásához egy triplával az egyébként rendkívül „csendes” Vojvoda Dávid is hozzájárult.

A szombathelyiek felzárkóztak ugyan mínusz négyre, de többre nem telt az erejükből, az első összecsapás után a Szolnoknál van az előny a döntőben.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
SZOLNOKI OLAJ KK–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 82–76 (20–13, 20–25, 20–15, 22–23)
Szolnok, 2054
néző. Vezette: Papp P., Benczur, Tőzsér
SZOLNOK: Perry 14/6, Vojvoda 7/3, FORD 12/6, Milosevics 14/3, ANDRIC 17. Csere: Kovács P. 4, BROWNING 12, Tóth Á. 2. Edző: Dragan Alekszics
FALCO: NORFLEET 16/9, VÁRADI 12/12, PERL 21/9, Boriszov 9/3, Taylor 12. Csere: Pusztahvar 2, Tóth N. 4. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–3. 8. p.: 16–8. 11. p.: 23–13. 16. p.: 31–30. 19. p.: 35–36. 25. p.: 43–48. 26. p.: 50–48. 32. p.: 64–53. 34. p.: 73–57. 38. p.: 73–68. 40. p.: 77–73
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Hamisítatlan döntős mérkőzés volt, a maximumot adta a Falco. A szurkolóknak köszönjük a buzdítást, rég volt ilyen fantasztikus a hangulat a csarnokunkban, ez sokat segített. Nagyon jól védekeztünk, és a támadójátékunkkal is meg voltam elégedve. A legfontosabb a győzelem, és hogy úgy tudtunk játszani, ahogy korábban a playoff során végig. Megpróbálunk nyerni Szombathelyen is.
Szrecsko Szekulovics: – Igyekeztünk nagy csatára kényszeríteni a Szolnokot, de az utolsó öt percre elfáradtunk, ami normális, hiszen a ZTE és az Alba ellen hosszú szériákat játszottunk. A harmadik negyedben vezettünk, ám utána elkövettünk több hibát is támadásban. A Szolnok jó csapat, ki tudta használni a megingásainkat. Sajnos Govens hiánya miatt kisebb rotációval számolhatunk, így elégedett vagyok, csak nüanszok döntöttek. Mindössze két büntetőt dobhattunk a mérkőzésen, ezek szerint ennyire tisztán játszott ellenfelünk… Büszke vagyok csapatomra, remélem, kedden javítunk.

A 3. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Alba Fehérvár–Egis Körmend 91–71 (24–11, 25–27, 14–20, 28–13)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása:
1–0 a Fehérvár javára.

A DÖNTŐ TOVÁBBI MENETRENDJE
Falco-Vulcano Szombathely–Szolnoki Olaj KK 06.12., 19.00 (Tv: M4 Sport)
Szolnoki Olaj KK–Falco-Vulcano Szombathely 
06.14., 20.00 (Tv: M4 Sport)
Falco-Vulcano Szombathely–Szolnoki Olaj KK
06.18., 18.00 (ha szükséges) (Tv: Duna World)
Szolnoki Olaj KK–Falco-Vulcano Szombathely 
06.20., 18.00 (ha szükséges) (Tv: Duna World)

 

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.08.16 09:02:59

Kosárlabda FAZEKAS ZOLTÁN

Patinás francia klubnál, az 1984-ben Koracs-kupa-győztes Pau-Ortheznél folytatja pályafutását.

2018.08.11 10:05:44

Kosárlabda nemzetisport.hu

Julie Vanloo fel is teszi a kérdést: „Sportágat kellene váltanom?”

2018.08.05 13:30:02

Kosárlabda nemzetisport.hu

Krivacsevicset meghívták a világ legmagasabb modelljei közé, de a Botassporhoz már játszani megy.

2018.08.05 11:25:44

Kosárlabda nemzetisport.hu

Grinernek az előző párjával, a szintén profi kosaras Glory Johnsonnal rútul végződött a frigye.

2018.07.27 23:43:44

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

NS-VÉLEMÉNY. Az európai útlevél megszerzése kincsnek számít.

HIRDETÉS
HIRDETÉS