Férfi kosár NB I: a legjobb négy közé jutna a DEAC

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.10.01. 17:54
A legjobb négy közé szeretne jutni a férfi kosárlabda NB I 2020–2021-es idényében a DEAC együttese – mondta Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja a felsőoktatási intézmény aulájában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Bács Zoltán hangsúlyozta: jó csapatot sikerült kialakítani, bíznak benne, hogy ezt meg is tudják majd mutatni, és a koronavírus-járvány ellenére le tudják játszani a bajnoki mérkőzéseket. A kancellár reméli, hogy a részben átalakult gárdával a legjobb négy közé, de még inkább az első háromba tudnak majd kerülni.Bács Zoltán hangsúlyozta: jó csapatot sikerült kialakítani, bíznak benne, hogy ezt meg is tudják majd mutatni, és a koronavírus-járvány ellenére le tudják játszani a bajnoki mérkőzéseket. A kancellár reméli, hogy a részben átalakult gárdával a legjobb négy közé, de még inkább az első háromba tudnak majd kerülni.

Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: a város a sport területén is szívesen áll az egyetem mellé, a két fél szoros szövetségben menedzseli Debrecen sportéletét. A polgármester kiemelte: a kosárlabdának a városban komoly társadalmi beágyazottsága van, az utánpótlás korosztályokban csaknem ezer gyermek sportol. Hozzátette: Debrecen nemcsak az ország, hanem a régió egyik „legsportosabb” városa is, és az egyetlen olyan magyarországi település, ahol három sportág, a labdarúgás, a kézilabda és a kosárlabda is nemzeti akadémiai státusszal rendelkezik.

Becsky István szakosztályvezető a legnagyobb erősítésnek azt tartja, hogy a biztos anyagi háttérnek köszönhetően a csapat az eddigi színvonalon és feltételek mellett dolgozhat a jövőben is. A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt előző bajnokságban a DEAC a negyedik helyen állt, a szakosztályvezető szerint fontos, hogy ennek az együttesnek a „magját” sikerült egyben tartani, és az igazolások is a klub elképzeléseinek megfelelően alakultak.

„A szakmai stáb minden kívánságát teljesíteni tudtuk, azokat a játékosokat tudtuk szerződtetni, akiket a vezetőedző szeretett volna a csapatban látni” – fogalmazott.

Kovács Adrián vezetőedző szerint nehéz, de sikeres felkészülést tudhatnak maguk mögött. Sem sérülések, sem pedig betegségek nem hátráltatták a közös munkát, így a tréner bizakodva várja a bajnoki rajtot.

„A felkészülés során napról napra jobb arcát mutatta a csapat” – mondta.

Polyák László csapatkapitány közölte: több mint hat hónapja nem játszottak tétmeccset, így sikerre éhesen várják a bajnokság kezdetét. Az előző idény közben sérülést szenvedett Milos Boriszovon kívül távozott a DEAC-tól Strahinja Milosevic, Damarcus Harrison, Tóth Bence, Gáspár Mátyás és Godwin Omenaka. Az egyetemi csapat az Alba Fehérvártól leigazolta a magyar válogatott centerét, Molnár Mártont, valamint az amerikai hátvédet, Carlton Guytont.

A német elsőosztályú Fraport Skyliners együttesétől érkezett Shaquille Hines, Molnár Dánielt pedig Kecskemétről szerződtették. A felnőtt kerethez csatlakozott három utánpótlás-válogatott is: Neuwirth Bence és Kalassai Martin a DEAC utánpótlásából került fel az első csapathoz, Kovács Ákos pedig az olaszországi Velencéből csatlakozott a debreceni klubhoz.

A DEAC a bajnokság első fordulójában szombaton az Atomerőmű SE-t fogadja az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik