Férfi kosár NB I: a Körmend nyerte a tartalékosok csatáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.16. 20:27
A férfi kosárlabda NB I középszakaszának felsőházi összecsapásain a Falco Szombathely Zalaegerszegen tudott diadalmaskodni, míg a tartalékos Egis Körmend a szintén hiányos Alba Fehérvárt verte meg.

ZALAEGERSZEG–FALCO SZOMBATHELY

A Szombathely az előző fordulóban nagy verésbe szaladt bele Körmenden, és nem könnyítette a javítási esélyeit, hogy ezúttal a sorozatban két győzelmet jegyző Zalaegerszeg otthonában kellett pályára lépnie.

Ennek ellenére jól kezdett a Falco, három perc játék után már 8–0-ra vezetett. Ezt követően összekapták magukat a hazaiak és a nem túl pontgazdag első negyed végén már ők vezettek (17–15). A második negyed elején Benke Szilárd vezérletével megléptek zalaiak, Tóth Norbert kosaraival azonban a félidő végére ismét egál közeli eredmény alakult ki (39–37).

A második félidőben sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok a záró etapban viszont egyszerűen nem tudott betalálni a ZTE (25–12-re nyerte ezt a periódust a Falco!), így 80–68-ra diadalmaskodtak a szombathelyiek.

A győztes gárda legeredményesebb játékosa a mérkőzést végig játszó, tavaly még éppen zalaegerszegi mezben szereplő Darrin Govens (18 pont, 9 gólpassz), de szépen eloszlottak a pontok a csapaton belül. A hazaiaknál elsősorban Emanuel Ubilla brillírozott (22 pont).

EGIS KÖRMEN–ALBA FEHÉRVÁR

Az alapszakaszt megnyerő Alba Fehérvárra alaposan rájár a rúd a középszakaszban, hiszen a szezon végéig lesérült Tóth Péter és Bradford Burgess mellett valamilyen ok miatt szinte minden meccsen van hiányzója. A Körmend elleni bajnokit a Szolnok ellen megsérülő Justin Edwardnak kellett kihagynia – igaz, a másik oldalon sem volt bevethető Horti Bálint, Terry Allen, Cole Dickerson és Parish Petty, így az MTE-ben is csak hatan léptek pályára.

Ahogy arra számítani lehetett, a támadójáték dominált a mérkőzésen, a hazai pontokért elsősorban Ferencz Csaba felelt, a válogatott játékos vezérletével tíz perc után 26–18-ra vezettek az övéi. A második negyedben aztán az eltiltásból visszatérő Lóránt Péter vette hátára a csapatát, a szünetben így már 46–46-ot mutatott az eredményjelző.

A harmadik negyedben egyik fél sem tudott elszakadni a másiktól, a negyedikben aztán ismét nagy tűzharc alakult ki. A 31. percben Winston Shepard büntetőivel 73–66-ra vezetett az Alba és még öt perccel a vége előtt is hét pont volt az előnye (78–85). Ekkor azonban elfogytak a vendégek: míg a Körmend sorra süllyesztette el a triplákat, addig a Fehérvárnak semmi nem jött össze. A vége 96–89.

A hazaiak vezére a 28 pontos (nyolc távoli dobásból hetet a helyére küldő) Ferencz Csaba, és a 13 pontot, 13 lepattanót, 9 gólpasszt jegyző Lanzelle Smith volt, de Csorvási Milán, Lasan Kromah és Sterling Gibbs is remekelt. A vendégeknél Lóránt Péter (24 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz) és Winston Shepard (19 pont, 15 lepattanó, 6 gólpassz) hozott szép számokat. ZALAEGERSZEG–FALCO SZOMBATHELY

A Szombathely az előző fordulóban nagy verésbe szaladt bele Körmenden, és nem könnyítette a javítási esélyeit, hogy ezúttal a sorozatban két győzelmet jegyző Zalaegerszeg otthonában kellett pályára lépnie.

Ennek ellenére jól kezdett a Falco, három perc játék után már 8–0-ra vezetett. Ezt követően összekapták magukat a hazaiak és a nem túl pontgazdag első negyed végén már ők vezettek (17–15). A második negyed elején Benke Szilárd vezérletével megléptek zalaiak, Tóth Norbert kosaraival azonban a félidő végére ismét egál közeli eredmény alakult ki (39–37).

A második félidőben sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok a záró etapban viszont egyszerűen nem tudott betalálni a ZTE (25–12-re nyerte ezt a periódust a Falco!), így 80–68-ra diadalmaskodtak a szombathelyiek.

A győztes gárda legeredményesebb játékosa a mérkőzést végig játszó, tavaly még éppen zalaegerszegi mezben szereplő Darrin Govens (18 pont, 9 gólpassz), de szépen eloszlottak a pontok a csapaton belül. A hazaiaknál elsősorban Emanuel Ubilla brillírozott (22 pont).

EGIS KÖRMEN–ALBA FEHÉRVÁR

Az alapszakaszt megnyerő Alba Fehérvárra alaposan rájár a rúd a középszakaszban, hiszen a szezon végéig lesérült Tóth Péter és Bradford Burgess mellett valamilyen ok miatt szinte minden meccsen van hiányzója. A Körmend elleni bajnokit a Szolnok ellen megsérülő Justin Edwardnak kellett kihagynia – igaz, a másik oldalon sem volt bevethető Horti Bálint, Terry Allen, Cole Dickerson és Parish Petty, így az MTE-ben is csak hatan léptek pályára.

Ahogy arra számítani lehetett, a támadójáték dominált a mérkőzésen, a hazai pontokért elsősorban Ferencz Csaba felelt, a válogatott játékos vezérletével tíz perc után 26–18-ra vezettek az övéi. A második negyedben aztán az eltiltásból visszatérő Lóránt Péter vette hátára a csapatát, a szünetben így már 46–46-ot mutatott az eredményjelző.

A harmadik negyedben egyik fél sem tudott elszakadni a másiktól, a negyedikben aztán ismét nagy tűzharc alakult ki. A 31. percben Winston Shepard büntetőivel 73–66-ra vezetett az Alba és még öt perccel a vége előtt is hét pont volt az előnye (78–85). Ekkor azonban elfogytak a vendégek: míg a Körmend sorra süllyesztette el a triplákat, addig a Fehérvárnak semmi nem jött össze. A vége 96–89.

A hazaiak vezére a 28 pontos (nyolc távoli dobásból hetet a helyére küldő) Ferencz Csaba, és a 13 pontot, 13 lepattanót, 9 gólpasszt jegyző Lanzelle Smith volt, de Csorvási Milán, Lasan Kromah és Sterling Gibbs is remekelt. A vendégeknél Lóránt Péter (24 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz) és Winston Shepard (19 pont, 15 lepattanó, 6 gólpassz) hozott szép számokat.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
Középszakasz, felsőház, 5. forduló
ZALAKERÁMIA ZTE KK–FALCO KC 68–80 (17–15, 22–22, 17–18, 12–23)

Zalaegerszeg, 2000 néző. V: Cziffra, Benczur, Győrffy
ZTE: UBILLA 22/6, NORFLEET 14/3, Benke 13/3, Szabó Zs. 2, Drungilas 10/3,. Csere: Wright 4, Mohácsi 3/3, Kis R.. Edző: Bencze Tamás
FALCO: GOVENS 18/3, VÁRADI 10/6, Kovács P. 1, Pustahvar 6, ZIGERANOVICS 14. Csere: Medford 5/3, BARHAM 10/3, Tóth L. 8, Bognár 8. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–8. 7. p.: 10–9. 14. p.: 29–20. 22. p.: 39–39. 28. p.: 51–49. 34. p.: 58–63. 38. p.: 65–73
MESTERMÉRLEG

Bencze Tamás: – Nagyon akartuk a sikert, de sajnos rengeteg kezdeményezésünk egyéni akcióra épült, és nem csapatjátékra. Ez ezúttal nem hozott sikert. Döntő volt, hogy a padról beszálló játékosok náluk több pontot dobtak.
Szrecsko Szekulovics: – Megpróbáltunk minél jobban felkészülni a ZTE-ből. A meccs jelentős részében jól védekeztünk, és a támadással sem voltak gondjaink. Kitettek magukért a fiúk. Zalaegerszegen nyerni mindig nagy dolog, nekünk most sikerült.

EGIS KÖRMEND–ALBA FEHÉRVÁR PUEBLA-PLUS 96–89 (26-18, 20-28, 20-22, 30-21)

Körmend, 2000 néző. V.: Papp P., Farkas G., Söjtöry T.
KÖRMEND: GIBBS 19/9, SMITH 13/9, KROMAH 19/6, FERENCZ 28/21, CSORVÁSI 17.
Csere: Németh. Edző: Gasper Potocnik
ALBA: Taylor 7/3, Mohammed 19/9, SHEPARD 19/3, LÓRÁNT 24/6, Keller Á.7. Csere: Markovics 4, Farr 9, Keller I. Edző: Braniszlav Dzunics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6-8. 7. p.: 22-12. 14. p.: 31-25. 18. p.: 39-36. 23. p.: 48-51. 27. p.: 56-62. 33. p.: 71-75. 37. p.: 85-85.
Kipontozódott: Farr (38. p.) Gibbs (40.p.)
MESTERMÉRLEG
Gasper Potocnik: - Azok a játékosok, akik ma a pályára léptek a maximumot adták. Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt napokban, sok váratlan feladatot kellett megoldanunk, tudtuk, hogy több meghatározó játékosunkat is nélkülöznünk kell. Ma igazi csapatként küzdöttünk, kevés rotációs lehetőséggel, ezért ez a győzelem nagyon értékes.
Braniszlav Dzunics:
- Csak gratulálni tudok a Körmendnek a mai teljesítményükhöz. Megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, volt egy Ferenczük, akit nem tudtunk levédekezni. Sok hibát követtünk el, az ellenfelünk tiszta dobóhelyzeteket tudott kialakítani, melyeket jó százalékkal értékesítettek. A középszakaszban eddig még nem tudtunk felnőni a feladathoz.

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Alba Fehérvár 30 22 8 2500–2269 0.867
2. Egis Körmend 30 21 9 2614–2321 0.850
3. Szolnoki Olaj KK 30 19 11 2532–2364 0.817
4. Falco KC Szombathely 30 19 11 2467–2350 0.817
5. Zalakerámia ZTE KK 30 19 11 2580–2488 0.817

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik