Férfi kosár NB I: a hajrában fordított, döntős a Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.03. 21:00
null
Így örültek a fehérváriak a döntőbe jutásnak (Fotó: Veres Viktor)
Az Alba Fehérvár sokáig futott az eredmény után, de az utolsó játékrészben sikerült fordítania, 79–74-re győzött a ZTE otthonában a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének szombati mérkőzésén, és bejutott a fináléba, ahol a Falco lesz az ellenfele.

 

Emanuel Ubilla és Adomas Drungilas vezérletével erősen kezdett a ZTE, aztán megjöttek Julian Norfleet triplái is: az amerikai rövid idő alatt bevert három hármast, és a zalaiak tekintélyes előnyre tettek szert (27–13).

Az Alba védekezése fokozatosan feljavult, a következő három és fél percben csupán két hazai pont született, és a vendégek az első két negyedet összekötő 12–2-es szériával felzárkóztak (29–25).

Akcióban Justin Edwards (Fotó: Veres Viktor)
Akcióban Justin Edwards (Fotó: Veres Viktor)

Mohácsi Máté triplája és Ubilla duplája után hamarosan újra megvolt a közte tíz (37–27), és bár a főleg Brendan Taylor pontjaira építő vendégek feljebb kapaszkodtak, Mohácsi újabb hármasa révén ZTE-slusszpoénnal zárult az első félidő (43–36).

Norfleet triplájával kezdődött a harmadik negyed, de nagyon gyorsan megváltozott a forgatókönyv: a hazaiak támadásban pontatlanabbá váltak, és ebben a játékrészben már az volt a kérdés, fordít-e a Fehérvár? A hajrában Alhaji Mohammed középtávolija után már csak egy pont volt a különbség (60–59), de átbillenni ekkor még nem sikerült.

A negyedik játékrészben aztán Taylor közelről betalált, és ezzel először vezetett a vendégcsapat (64–66). A rendkívül izgalmas utolsó negyedben Mohammed hármasa után kicsit meglépett az Alba (68–73), azonban Szabó Zsolt triplája után újra szoros lett az állás (73–75).

Megvolt az esély az egyenlítésre, csakhogy Mohácsi két büntetőjéből csupán egyet dobott be fél perccel a vége előtt (74–75) – a vonalról sokat rontottak a hazaiak ezen az estén –, odaát Justin Edwards mindkettőt a helyére küldte (74–77), sőt egy rossz zalai tripla után Winston Shepard is értékesítette két szabaddobását, eldöntve a meccset (74–79).

Mint ismert, a másik ágon a Falco kiseperte a Körmendet (3–0).

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
Elődöntő, 4. mérkőzés

ZALAKERÁMIA-ZTE KK–ALBA FEHÉRVÁR 74–79 (27–21, 16–15, 19–23, 12–20)
Zalaegerszeg, 2500
néző. V: Pálla, Győrffy, Söjtöry
ZALAEGERSZEG: Ubilla 11/3, NORFLEET 22/12, Benke 7, Szabó Zs. 7/3, DRUNGILAS 17. Csere: Mohácsi 8/6, Wright, Kis R. 2, Gaál. Vezetőedző: Bencze Tamás
FEHÉRVÁR: Taylor 13/9, SHEPARD 17, Mohammed 15/9, Lóránt 4, KELLER Á. 10. Csere: EDWARDS 16, Farr 4, Markovics, Keller I. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–3. 4. p.: 15–8. 8. p.: 27–13. 13. p.: 30–27. 16. p.: 37–27. 18. p.: 39–34. 24. p.: 50–47. 25. p.: 56–49. 28. p.: 60–55. 32. p.: 64–64. 34. p.: 34–66. 37. p.: 66–70. 40. p.: 74–75
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1, a Fehérvár javára
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás:
– Nem vagyok boldog, de gratulálok az ellenlábasnak. A második félidőben jobban játszottak, kihasználták hibáinkat. Mindeközben kilenc-tíz büntetőt is elhibáztunk. Ez egyszerre sok. Arról nem is beszélve, hogy döntő pillanatokban célt is tévesztettünk, pedig adva volt a lehetőség. Közben az Alba növelte előnyét. A végére visszajöttünk a meccsbe, megcsináltuk a hárompontos helyzetet, de kimaradt. Ebben már a fáradtság is közrejátszott. Most egy pillanatig kesergünk, de előrenézünk, mert nincs vége a bajnokságnak, a harmadik helyért játszunk, és jó lenne a végén bronzérmet szerezni.
Dzunics Braniszlav: – Végig nagyon kiélezett volt a mérkőzés, tulajdonképpen egylabdás találkozó volt. A térfélcsere után jobban játszottunk, de kellett hozzá egy kis szerencse is. Gratulálok mindkét csapatnak, a ZTE-t is megilleti az elismerés. Végig óriási volt a küzdelem, magas színvonalú volt a párharc, csodás a hangulat. A sérülések biztos megzavarták a zalaiak játékát, de a második húsz percben nyújtott teljesítményünk elég volt ahhoz, hogy a fináléba jussunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik