Férfi kosár MK: kiütéses siker, a Szolnok megvédte címét

Vágólapra másolva!
2015.02.21. 19:47
null
Könnyedén nyert, megvédte címét a Szolnok (Fotó: Hegedüs Gábor)
A Szolnoki Olaj könnyedén, 67–49-re legyőzte a Kecskeméti TE-t a férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjében, így megvédte címét. A bronzérmet a paksiak szerezték meg.

Az elődöntőn könnyedén jutott túl mindkét együttes, a Kecskemét kiütéses, 87–65-ös sikert aratott a Sopron felett, míg a Szolnok 74–60-ra győzte le a Paksot.

Álmosan indult találkozó, a csapatok nem tudtak bemelegedni, sorra jöttek a rossz kísérletek, így az első játékrész kétpontos szolnoki vezetéssel, 11–9-re végződött.

A rövid szünet után aztán belelendült a címvédő, és három perc alatt kilenc pontra ellépett, ráadásul a nagyszünetig tovább növelte előnyét, így gyakorlatilag a félidőre már eldőlt a találkozó.

A pihenő sem segített a kecskemétieken, a sorozatban ötödik MK-fináléját játszó Olaj újra begyújtotta a rakétákat, és az utolsó játékrész előtt már 54–29-re vezetett. A végén sem tudott csodát tenni a KTE, amely bár közelebb került, esélye sem volt megfordítani a meccset.

A 18 pontig jutó Sztrahinja Milosevics – aki ezzel az MVP-címet is begyűjtötte – húzta Szolnok megvédte címét, és 2002, 2007, 2011, 2012 és 2014 után hatodik alkalommal hódította el a trófeát.

A címvédő Szolnoki Olajtól vereséget szenvedő paksiak a bronzmeccsen nem villogtak az első két negyedben, a másodikat két ponttal el is veszítették, ám a harmadik játékrészt fölényesen, tizenkét ponttal megnyerték.

Ezzel el is döntötte a bronz sorsát a a 19 pontos Jarrod Jones, valamint a 15-ig jutó Körtélyesi Gergely vezette együttes.

 

FÉRFI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA
DÖNTŐ

SZOLNOKI OLAJ KK–KTE-DUNA ASZFALT 67–49 (11–9, 22–10, 21–10, 13–20)
Tüskecsarnok, 2500 néző. Vezette: Cziffra, Pálla, Benczúr
SZOLNOK: Jones 5, VOJVODA 13/9, MILOSEVICS 18/9, KELLER Á. 10, Báder 5. Csere: Gipson 5/3, Somogyi, Rakics 2, WITTMANN 9/9, Csákvári, Pavlovics
KTE: Kinney 8/3, Kovács P. 6/6, Djeraszimovics, Ivosev 6/3, BAROVICS 9. Csere: Karahodzsics 7, Pongó Máté 2, Pongó Martin 7, Hegedűs G., Mészáros M. 4, Keller I., Jakab
Az eredmény alakulása: 6. perc: 6–9. 12. p.: 15–11. 16. p.: 23–13. 19. p.: 27–16. 20. p.: 33–19. 24. p.: 43–22. 27.p.: 52–26. 30. p.: 54–29. 35. p.: 62–36. 38. p.: 67–46
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Fontos, hogy tudjuk tartani a színvonalat. A Magyar Kupában megvédtük a címünket, más nem is lehet a célunk, csak, hogy a bajnokságban is ugyanezt tegyük. Ha támadásban ezúttal nem is voltunk olyan hatékonyak, mint azt elvártam volna, védekezésben csaknem tökéleteset nyújtottunk.
Sztojan Ivkovics:– Büszke vagyok a kupadöntős csapatomra! A fináléba jutással már felülmúltuk az elvárást. Mindig azt kell néznünk, ki van előttünk, s nem azt, ki van mögöttünk. Ezúttal pedig csak a Szolnok van előttünk…

BRONZMÉRKŐZÉS
Paks–Sopron 88–78 (20–20, 18–20, 29–17, 21–21)
Budapest, Tüskecsarnok, 2000 néző. V: Győrffy, Török
PAKS: DUGAT 8/6, Medve 5/3, KÖRTÉLYESI 15/9, Eilingsfeld 7, JONES 19. Cs: Tóth Á. 6, Szabó Zs. 11/6, Baki, Wise 8, Evans 7/3, Kovács Á. 2. Edző: Dzunics Braniszlav
SOPRON: Ruják 12/3, Edwards 2, Dénes G. 6, Boriszov 11/3, TÓTH G. 22/6. Cs: THOMAS 7/3, Takács N. 6/6, Poscic 12, Trepák. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása: 6. perc: 9–12. 17. p.: 36–32. 18. p.: 36–40. 20. p.: 41–40. 24. p.: 53–40. 27. p.: 60–44. 30. p.: 67–57. 35. p.: 73–68. 36. p.: 78–70. 38. p.: 81–76.
Kipontozódott: Körtélyesi (34. p.)
MESTERMÉRLEG

Dzunics Braniszlav: – A harmadik negyedben dőlt el az összecsapás sorsa, amikor végre úgy védekeztünk, ahogy azt elvárom a csapattól. Arra a védekezésre alapozva összeállt a támadójátékunk, és végre sínre kerültünk.
Sabáli Balázs: – Nehéz feladat volt felpörgetni a csapatot a találkozóra, mivel a döntőbe jutásért jöttünk, de az elődöntőben a Kecskemét leiskolázott minket. Miután az első félidőben a Paks lassabban játszott, sikerült zónavédekezéssel megfékeznünk, de a szünet után fölénk nőtt, s hiába kapaszkodtunk vissza hat pontra, ziccert rontottunk, s oda is lett a felzárkózás lehetősége. Összességében a negyedik helyezésünk reális.

A BUDAPESTI NYOLCAS DÖNTŐ MÉRKŐZÉSEI
ELŐDÖNTŐ (2015. febr. 20.)
Szolnoki Olaj KK–Atomerőmű SE
74–60
KTE-Duna Aszfalt–Soproni Sördögök
87–65
NEGYEDDÖNTŐ (2015. febr. 19.)
Szolnoki Olaj KK–Kaposvári KK
95–77
Atomerőmű SE–Falco-Trend Optika KC Szombathely
84–62
KTE-Duna Aszfalt–Pécsi VSK-Pannonpower
81–66
Soproni Sördögök–TLI-Alba Fehérvár
83–70

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik