Férfi kosár: Lóránt segítségével bent maradt a Pesaro

Vágólapra másolva!
2015.05.10. 22:15
A Pesaro gyengébb kezdés után Lóránt Péternek (is) köszönhetően fordított és megverte a Casertát, ezzel benn maradt az olasz férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában.

A magyar center kezdőként szerepelve 34 percet kapott a bizonyításra, ami alatt 12 pontot, 6 lepattanót, 4 kiharcolt faultot és 1 blokkot tett a közösbe kipontozódásáig, továbbá volt 2 eladott labdája is, mezőnyből pedig 3/9-cel zárt (1/3 triplából) és 5/6-os büntetőzéssel zárt.

A zsinórban hármat nyerő és így honfitársunk klubját egy hete meg is előző Caserta másfél negyeden keresztül uralta a játékot, de még időben ébredt a 28-at szóró LaQuinton Ross húzta hazai gárda és a félidőre már Lóránték mehettek három egységnyi előnnyel. A fordulás után tudott építeni eme momentumra a hetes kudarcszériából ébredő Pesaro és a záró etap derekára eldöntötte a csatát, ráadásul több, mint 8 ponttal győzte le legfőbb riválisát, így nem csak a zöldasztalnál elvesztett egy levont pont miatt előzte meg Péter klubja Henry Domercantékat, hanem a pályán elért teljesítményt tekintve is.

Érdekesség, hogy a vendégek legjobbja ma a korábbi Alba Fehárvár-játékos, Ronald Moore lett, aki 19 ponttal, 7 lepattanóval és 3 gólpasszal zárt.

A Pesaro így 8-22-es mérleggel zárt a 16 csapatos mezőny 15. helyén, jobb egymás elleni eredménnyel megelőzvén a Casertát, így jövőre is a Seria A-ban indulhat Lóránt Péter klubja.

HANGA GYŐZELEMMEL KÖSZÖNT EL OLASZORSZÁGTÓL

Honfitársunknak nem igazán ment a dobás, de sokoldalúságával hozzá tudott járulni az Avellino varesei diadalához utolsó Serie A-s meccsén.

Hanga Ádám kezdőként szerepelt és 21 percet volt játékban, ami alatt 6 pontot, 5 lepattanót, 4 gólpasszt, 1 blokkot és 3 kiharcolt faultot jegyzett 2/10-es mezőnyözéssel (1/6 triplából), illetve 1/2-es büntetőzéssel, a negatív oldalra pedig 1 eladott labda került fel a neve mellé.

A felszabadultan játszó Avellino a szintén nem rájátszó Varese otthonában nyugodtabb tudott maradni, mint a házigazdák, így 12-18-as mérlegével a 16 csapatos olasz első osztály 13. helyén zárt, de mutatója megegyezik 10. Romáéval.

 

 

Consultinvest Pesaro–Pasta Reggia Caserta 80–70
A Pesaro legjobb dobói: Ross 28/12, Judge 14, Lóránt 12/3
A Caserta legjobb dobói: Moore 19/12, D. Ivanov 17, Scott 10/6

Openjobmetis Varese–Sidigas Avellino 66–73
A Varese legjobb dobói:
J. Jefferson 17, Eyenga 15, Maynor 13/9
Az Avellino legjobb dobói: Banks 20, Gaines 14/12, Anosike 12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik