Férfi kosár: szakszervezetben harcol Hanga Európa válogatott játékosaiért

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2020.08.04. 17:51
„Mintha nem érdemelném meg” – reagált arra a felvetésre Hanga Ádám, hogy a selejtezőkön nem vehet részt a kosárlabda-válogatottal, ugyanakkor kijutás esetén ott lehet az Európa-bajnokságon. A Barcelona légiósa 3 év után edzhetett újra együtt a nemzeti csapattal, és egyáltalán nem tetszik neki ez a szituáció. Az NSO Tv-nek elárulta: szakszervezetben harcol azért, hogy változtasson az európai kosárlabdázók helyzetén.

Hanga Ádám legutóbb három éve lehetett ott a válogatott edzőtáborában.

„Az Európa-bajnokság előtt, akkor is itt készültünk Kecskeméten. Azóta egyszer-kétszer talán találkoztam a srácokkal, de edzésen nem vettem részt. Mindenféleképpen izgatottan vártam. Amikor tudtam, hogy mikor lesz vége a szezonnak és mikor kezdődik a válogatott edzőtábora, akkor már tervben volt, de össze kellett egyeztetnem a saját táborommal is.”

Ez még persze nem jelenti azt, hogy a Barcelona légiósa részt vehet a novemberi Eb-selejtezőkön. Videónkban arról is beszél, hogy az Euroliga játékosainak szakszervezetében (ELPA) harcol azért, hogy változtassanak ezen a helyzeten.

A MAGYAR VÁLOGATOTT JELENLEGI KERETE
Eilingsfeld János, Szabó Zsolt, Vojvoda Dávid, Perl Zolán, Váradi Benedek, Benke Szilárd, Horti Bálint, Pongó Marcell, Ferencz Csaba, Somogyi Ádám, Fazekas Máté, Karahodzsics Kemál, Hanga Ádám, Golomán György

Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
22 órája

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
Tegnap, 8:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Maronka és Flasár kikerült a vb-selejtezős keretből

Kosárlabda
2026.08.06. 13:10

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05