Férfi kosár Euroliga: Hangáék nem bírtak az éledező Monacóval – videók

Vágólapra másolva!
2023.10.18. 22:55
null
Hanga Ádám a monacói John Brown mellett viszi el a labdát (Fotó: Getty Images)
Hanga Ádám csapata hazai pályán szenvedett vereséget a férfi kosárlabda Euroliga szerdai játéknapján: a Crvena zvezda szoros csatát vívott a legutóbb a négyes döntőbe jutó, azonban ebben a kiírásban mostanáig nyeretlen Monacóval, és a hajrát jobban bíró vendégek 82–76-ra győztek. A Valencia a harmadik mérkőzése után is hibátlan maradt, a Virtus Bologna a második győzelmét könyvelte el.

Két monacói kosárral indult a mérkőzés, a hazai pontcsendet Hanga Ádám törte meg, aztán átvette a főszerepet Rokas Giedraitis: a nyáron a Baskoniából szerződtetett litván bedobó mind a négy tripláját a helyére küldte – az első negyed után 14 ponttal állt!

Odaát Mike James dobálta a hármasokat, hamarosan neki is megvolt a négy, és 31–29-re már a Monaco vezetett. A belgrádiak 7–0-s szakasszal zárták az első félidőt, hat ponttal mentek, de a folytatásban sem sikerült leszakítaniuk a Monacót, sőt a harmadik negyed második felében már jobbára a vendégek álltak jobban.

A negyedik játékrész elején Hanga triplájával visszavette a vezetést a hazai csapat (67–66), csakhogy 70–66 után sorozatban nyolc pontot szerzett a Monaco, és előnyét már nem engedte veszni. Giedraitis a második félidőben csak két pontot szerzett, 20-szal zárt, a vendégeknél James 18-cal finiselt.

Hanga tagja volt a Cz kezdő ötösének, 24:46 percet játszott, 5 pont (1/3 dupla, 1/4 tripla), 3-3 lepattanó és assziszt, egy dobásblokkolás, valamint két kiharcolt és egy elkövetett fault került a statisztikai lapjára.

Hangáék egy győzelemmel és két vereséggel a tabella 16. helyén állnak.

BOLOGNA–ALBA BERLIN 87–76

VALENCIA–MACCABI 75–66

FÉRFI EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ – szerdai mérkőzések
Crvena zvezda (szerb)–Monaco (francia) 76–82
(23–14, 21–24, 19–26, 13–18)
Pamesa Valencia (spanyol)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 75–66 (18–17, 15–12, 17–15, 25–22)
Virtus Bologna (olasz)–Alba Berlin (német) 87–76 (27–11, 17–15, 23–25, 20–25)

A FORDULÓ KEDDI EREDMÉNYEI
Partizan (szerb)–Barcelona (spanyol) 83–92
Fenerbahce (török)–Panathinaikosz (görög) 83–69
Anadolu Efes (török)–Lyon-Villeurbanne (francia) 89–84
Baskonia (spanyol)–Bayern München (német) 68–76
Milan (olasz)–Olympiakosz (görög) 65–53
Real Madrid (spanyol)–Zalgiris Kaunas (litván) 93–79

Legfrissebb hírek

Belgrádban hasalt el a Real Madrid, Törökországban hengerelt a Panathinaikosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.17. 23:21

Óriási hajrát produkált az előző kiírás bronzérmese; a címvédő simán nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 23:15

Férfi kosár Euroliga: behúzta harmadik győzelmét a Real Madrid és a Panathinaikosz is

Kosárlabda
2025.10.15. 23:50

Belgrádot nem tudta bevenni a Zalgiris, nincs már veretlen csapat a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.14. 23:48

Hanga Ádám 11 pontot dobott a szombathelyi BL-meccsen

Kosárlabda
2025.10.14. 20:35

Megtalálta új vezetőedzőjét a Monaco – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.10.12. 11:38

Spanyol csatát nyert meg a Barca; már csak a Zalgiris hibátlan a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.10. 23:19

Hiába a két bajnoki érem, elküldte edzőjét a Monaco – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.10.09. 17:15
Ezek is érdekelhetik