Férfi kosár Euroliga: Hangáék értékes győzelmet arattak

Vágólapra másolva!
2020.02.21. 23:26
Hanga Ádám csapata, az FC Barcelona 92–81-es győzelmet aratott idegenben a Panathinaikosz felett a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának 25. fordulójában. A magyar játékos 5 ponttal, 3 assziszttal és 5 lepattanóval vette ki a részét a sikerből.

A nemzeti kupaküzdelmek miatt tartott szünet után a héten már folytatódott is az Euroliga, Hanga Ádámra és a Barcelonára pedig nem kisebb rangadó várt, mint a Panathinaikosz elleni klasszikus. Garantált volt a kőkemény derbi a katalánok számára az OAKA-ban, és ebben nem is kellett „csalódnia” a Pesics-legénységnek. Calathes és Papajannisz kosaraival szerzett előnyt a Pana, és a görögök vezetése állandósult a folytatásban is, a legnagyobb előnyük 11 pontos volt harmadik negyedben (51–40, 59–48).

A Barca oldaláról aztán elkezdtek behullani a triplák, Hanga is betalált kintről, így közelebb zárkóztak a vendégek, 70–71-nél pedig a meccsen először átvették a vezetést. Delaney, Abrines, Mirotic és Higgins keze továbbra is forró maradt, így ez az állapot nemcsak múló fellángolásnak bizonyult, a Barca megteremtette magának az esélyt a győzelem megszerzésére. Ezzel pedig éltek is a vendégek, akik rendre jó döntéseket hoztak, megtalálták a legjobb dobóhelyzeteket, a Panában pedig nem volt benne az extra, hogy megnyerjenek egy végjátékot egy ilyen ellenféllel szemben. A Real is rangadót nyert tegnap a Fener otthonában, így a két ősi rivális továbbra is kéz a kézben menetel a második helyen.

Hanga Ádám a remeklő Higginsék mellett 14 percet kapott ezúttal, ami alatt 5 pont (3/0 dupla, 2/1 tripla, 2/2 büntető), 5 lepattanó, 3 gólpassz, 1 eladott labda, 1 kapott blokk, illetve 2 beütött és 1 kiharcolt fault került a neve mellé, ami 6 indexpontot ért.

A Panathinaikosz legjobb dobói: Papajannisz 14, Fredette 13/6, Papapetru 12/3, Calathes 10
A Barcelona legjobb dobói: Mirotic 20/6, Higgins 17/6, Delaney 15/9, Abrines 13/9

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
25. FORDULÓ
Panathinaikosz (görög)–Barcelona (spanyol) 81–92
(23–20, 22–18, 24–29, 12–25)
Az élcsoport: 1. Anadolu Efes (török) 22 győzelem/3 vereség, 2. Real Madrid (spanyol) 19/6, 3. Barcelona 19/6

Legfrissebb hírek

Megszakadt a Panathinaikosz jó sorozata, a Valencia állta útját a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája

Dől a lé, de kidőlnek – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2025.12.04. 23:34

A Monaco 125 pontig jutott; győzelmével élen a Hapoel Tel-Aviv a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.12.04. 22:44

Gasper Okorn: A csapat nem akkor mutatja meg a karakterét, amikor húsz ponttal vezet

Kosárlabda
2025.12.03. 09:46

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
2025.12.01. 22:29

Somogyi Ádám: Tudunk ennél is jobban játszani

Kosárlabda
2025.11.30. 12:00

Kosárlabda: lemondott a legendás Obradovics, úgy tűnik, nincs visszaút

Kosárlabda
2025.11.28. 17:56

Férfi kosár: a rutin mellé épül be a fiatalság a válogatottban

Kosárlabda
2025.11.26. 11:10
Ezek is érdekelhetik