Férfi kosár Euroliga: a házigazda Fenerbahce nyerte meg a döntőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.21. 22:08
null
A Fenerbahce nyerte meg az Euroliga fináléját (Fotó: AFP)
A férfi kosárlabda Euroliga fináléjában a házigazda Fenerbahce 80–64-re legyőzte az Olympiakoszt, története első végső sikerét aratva.

 

A bronzmeccsen címvédő, és hétszeres győztes CSZKA Moszkva 9–7 után állva hagyta a kilenc elsőségével rekorder Real Madridot, és az első negyed végén már 13 ponttal vezetett (23–10). A következő két negyedben nem nőtt a különbség – 22–22 és 24–24 volt a két tíz perc eredménye – a végén azonban alaposan kinyílt az olló a felek között.

Kyle Hines bizonyult a legeredményesebbnek 14 ponttal, de vele együtt hat moszkvai játékos is két számjegyű ponttal zárt.

A döntőben a 3. perc elején Szpanulisz büntetőivel 6–5-re fordított ugyan az Olympiakosz, nem sokkal később azonban már 13–6-os Fener-előnyt mutatott az eredményjelző, innentől kezdve pedig végig vezettek a törökök, és simán nyertek.

A Fenreben Bogdan Bogdanovics és Nikola Kalinics is 17 pontig jutott, a vendégek részéről Khem Birch volt a legeredményesebb, 14-gyel.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
FINAL FOUR
DÖNTŐ
Fenerbahce
–Olympiakosz 80–64 (26–18, 13–16, 21–14, 20–16)

A HARMADIK HELYÉRT
Real Madrid–CSKA Moszkva 70–94 (10–23, 22–22, 24–24, 14–25)

SZOMBATON
CSZKA Moszkva (orosz)–Olympiakosz (görög) 78–82 (18–12, 22–21, 24–27, 14–22)
Fenerbahce (török)–Real Madrid (spanyol) 84–75 (21–13, 23–21, 19–16, 21–25)

Legfrissebb hírek

Videó: Varga Barnabás első gólja az AEK-ben – az Olympiakosz ellen fejelte

Légiósok
2026.02.01. 22:02

Férfi kosárlabda Euroliga: olasz spanyol, szerb és görög győzelem

Kosárlabda
2026.01.30. 23:03

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Nagy szériában a Real Madrid, futball után a kosár Euroligában is leiskolázta a Monacót

Kosárlabda
2026.01.22. 23:22

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Öt ponttal nyert a címvédő Fenerbahce a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 23:49

Férfi kosár Euroliga: sorozatban ötödször nyert a Real Madrid, megerősítette első helyét a Hapoel

Kosárlabda
2026.01.21. 00:14
Ezek is érdekelhetik